SEBASTIAN VETTEL HUNGARY >> WE RACE TO WIN !  Minden, ami Sebastian Vettel!!
Hírek Sebastianról ( news )
Archívum - 2014.

A Red Bull két megoldással készült a problémákra

2014.02.19. 10:13
Image and video hosting by TinyPic
 
A Red Bull Racing istálló minden tőle telhetőt megtett azért, hogy megoldja a hűtéssel kapcsolatos problémáit.
 
Már korábban beszámoltunk az osztrák csapat problémáiról. Adrian Newey főtervező is elismerte, hogy nem számoltak ilyen magas hőmérséklettel a Renault csomagját illetően.
 
Az Auto Motor und Sport tegnap egy gépen utazott Helmut Markóval, aki elmondta, két konfigurációt vittek el az RB10-hez Bahreinbe. Egy vészmegoldást bekészítettek arra az esetre, ha nem sikerült volna teljesen megoldani a hűtés terén tapasztalt nehézségeket. Az osztrák kifejtette, hogy részben sikerült megoldani a gondokat, de még nem mindent.
 
A Renault pedig egy frissített hardvert és szoftvert tett elérhetővé az ügyfelei számára a Jerezben tapasztalt problémákat követően.

Sebastian Vettel állítólag hamarosan pályára gurulhat Bahreinben, miközben a csapat szerelői egész délelőtt az RB10-en dolgoztak.

Vettel overálban van, kezében sisakkal – de nem az autó felé tart, hanem letudta a FOM hivatalos fotózását. “Hogy áll a helyzet?”- tette fel a kérdést az AMuS. “Az overált már felvettem”- felelte nevetve.

 Ma reggel újabb alkatrészek érkeztek Bahreinbe, és csak délre sikerül feltenni ezeket az autóra. A Red Bullnál folyamatosan egyeztetnek: Christian Horner, Rob Marshall főtervező, Jean-Michel Jalinier, a Renault guruja, és Helmut Marko is egy asztalnál egyeztet.

 
Remi Taffin, a Renault Sport pályamérnöke a következőkkel kommentálta a helyzetet. “Nem azt mondom, hogy minden problémát megoldottunk, de azon már úrrá kellene lennünk, ami Jerezben gátolt minket. Most egy olyan alappal rendelkezünk, amivel képesnek kellene lennünk arra, hogy pályára guruljunk. Bahrein az első tesztünk. Természetesen most felbukkanhatnak újabb problémák, de olyan helyzetben kellene lennünk, hogy tovább tudunk fejlődni ezeken az alapokon.”
 
A rendszer bonyolult, ezért is nehéz elmagyarázni, mivel küszködtek Jerezben. Az biztos, hogy az akkumulátort nem töltötték fel az elektromos motorok, így azok működése sem volt 100 százalékos. Kontakthiba volt az akkumulátorban, és azonnal lekapcsolta a rendszert, amint a legkisebb hibajelentés is érkezett a rendszer felől. A Caterhamnek szerencséje volt a hardverrel, mivel olyan komponensekből készült, melyek működtek. Taffin elmondta,”a minőséggel voltak problémáik” a szóban forgó alkatrésznél.
 
Ehhez jön még az is, hogy rosszul volt beállítva a szoftver a turbó és a motor közötti összjáték vezérléséhez. “Ennek eredményeként teljes adatkáosz állt be a rendszerben”- írja az AMuS.
 
Az RB10 hamarosan pályára gurul Bahreinben, de ismét elestek pár órától. Marko elmondta, a jerezi probléma valónban összetett volt. “Még akkor sem tettünk volna meg sok kört Jerezben, ha az erőforrás rendben van. A hiba oka nálunk volt. Túl meleg lett a karosszéria alatt. Két megoldást hoztunk el Bahreinbe, melyeknek segíteni kellene”- mondta a konzulens.
 
“Hogy működnek-e, azt csak akkor tudjuk meg, ha tényleg kimegyünk a pályára”- reagált Vettel.

Bahreinben készült képek

2014.02.19. 09:14

Meghoztam a képeket Sebastian Vettelről, ami a mai napon készült róla Bahrein-ben.

Image and video hosting by TinyPic

folyamatosan töltöm fel a galériába az újabbnál újabb képeket!

Newey elárulta, mi hátráltatta a Red Bullt Jerezben

2014.02.18. 20:16

Image and video hosting by TinyPic

Adrian Newey az Autosportnak elárulta, mi okozta a Red Bull jerezi küszködését. A címvédő főtervezője úgy véli, kipufogójukkal adódott gondjaikat sikerült megoldaniuk, a Renault-motor magas hűtésigénye viszont továbbra is aggasztja.

A január végi jerezi teszt óta eltelt időszakban sok szó esett az idényét nehézkesen indító Red Bull szenvedéseiről, ám hogy pontosan mi hátráltatta a címvédő alakulatot Spanyolországban, arról a csapat most először beszélt részletesebben. Adrian Newey, az új autó főtervezője az Autosportnak elárulta, motorpartnerük technikai nehézségei mellett az RB10-es kipufogójával is adódtak problémák, amiért a szakember szerint kizárólag ők a felelősek.
 
„Jerezben a mi részünkről az volt a gond, hogy a kipufogó környékén tűz keletkezett az autó borítása alatt. Ez olyan probléma, amit remélhetőleg Bahreinig sikerül megoldanunk, és amelyet leginkább az időhiánynak köszönhettünk. Ha mindent korábban összerakunk, ez a hiba már a próbapadon felbukkant volna. A Renault viszont gondokkal küzdött a tesztpadján, mi pedig az elemek időben történő legyártása terén. Ha még lett volna pár hetünk, mindent megoldottunk volna gyáron belül, a tesztpadon. Így viszont sajnos minden a nyilvánosság előtt zajlott” – magyarázta Newey.
 
A brit szakember emellett a Renault-erőforrások technikai hibáiról is beszélt. A franciák múlt héten hangsúlyozták, a Jerez óta eltelt időben módosítottak a rendszer egészét működtető szoftvereiken és hardvereiken, s biztosra veszik, hogy Bahreinben már nem hátráltatja őket a spanyolországi probléma. Newey bízik abban, hogy valóban így lesz, miután ugyanis csapatával orvosolták a kipufogó által jelentett gondokat, úgy véli, mostantól a hűtés szempontjából igencsak érzékeny Renault-erőforrás dönt arról, mennyire lesz megbízható RB10-esük.
 
„Ami a hűtést illeti, az nem a Red Bull problémája volt. Akár úgy is felfoghatjuk persze, hogy az alkatrészeink túl agresszív elrendezésének eredménye volt, de mi úgy éreztük, némi kockázatot kell vállalnunk ezen a téren, hogy jó legyen a csomagunk, és minimalizáljuk a hűtőrendszer megnövekedése által okozott aerodinamikai hátrányt. A Renault-motor viszont úgy tűnik, meglehetősen nagy hűtést igényel. A három motorgyártó közül mindegyik más célokat tűzött ki arról, milyen hőmérsékletű lehet a turbó által felhasznált levegő, és a Renault meglehetősen nagy kihívás elé állított minket. Ha sikerül elérnünk a célt, komoly előnybe kerülhetünk, de ez nem olyan egyszerű” – magyarázta Newey.
 
Majd hozzátette, sok fejtörést okoz nekik az egyes alkatrészek csomagolása. „Nagyon nehéz mindent elhelyezni a borítás alatt. A hűtőrácsoknál le kell hűtenünk a turbófeltöltő levegőjét, ráadásul az elektronika, az elemek, a motor generátora és sok más részegység további hűtést igényel. Mindez azt jelenti, hogy a hűtőrendszer mérete nagyjából a duplája a tavalyi V8-as autókénak. Anélkül, hogy az aerodinamika terén kompromisszumokat kössünk, igen nehéz boldogulnunk” – zárta gondolatát a főtervező.

Adrian Neweynak sem tetszik az új pontrendszer

2014.02.18. 20:10

Image and video hosting by TinyPic

Az új pontrendszer értéktelenebbé teszi a Forma-1-et, állítja a Red Bull Racing technikai igazgatója, Adrian Newey, aki több csapatvezetőhöz és aktív valamint jelenlegi versenyzőhöz hasonlóan mesterségesnek nevezte a pontduplázós szabályt.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) decemberben jelentette be, hogy 2014-ben az utolsó verseny első tíz helyezettje kétszer annyi pontot kap majd, mint az azt megelőző megmérettetéseken. Az új pontozási szisztéma azóta rengeteg bírálatot kapott, mondván túlságosan mesterkéltté teszi a bajnokság véghajráját. A Red Bull Racing csapatvezetője, Chritian Horner korábban azt mondta, hogy ez a rendszer nem jutalmazza megfelelően azt, aki egész évben keményen dolgozott. Munkatársa, Adrian Newey sem rajong az pontduplázásért, ami véleménye szerint „olcsóvá” teszi a királykategóriát.

„Ez csak az én személyes véleményem, de egy kicsit sem tetszik ez az ötlet” - mondta a címvédő alakulat technikai igazgatója az Autosportnak. „Számomra túlságosan mesterségesnek tűnik az, hogy egy a szezonzárón szerzett harmadik hely többet ér egy monacói futamgyőzelemnél, vagy bármelyik korábban aratott diadalnál. Szomorúnak tartom, hogy ezzel a módszerrel próbálják izgalmasabbá tenni a szezon hajráját. Szerintem ez egy kicsit értéktelenebbé teszi a Forma-1-et. Engem ez egy kicsit a WWF-re emlékeztet” - utalt a pankrációra az ötvenöt esztendős brit szakember, aki nem tartja valószínűnek, hogy a kritikák hatására visszavonják a módosítást.
 
„Azt hiszem, idén már nem fogják eltörölni ezt a szabályt. Az, hogy a következő szezon előtt változtatnak-e a közönség reakciójától függ, és attól, hogy milyen vélemények érkeznek majd az idei szezonzáró után. Természetesen, ha a nézettségi adatok növekedni fognak, és az emberek nem fordulnak el tiltakozásképpen, akkor azt sikerként fogják elkönyvelni, és a rendszer a jövőben sem fog megváltozni” - zárta gondolatait Newey, kinek versenyautóival Sebastian Vettel az elmúlt négy évben négy világbajnoki címet szerzett, ennek a sikersorozatnak pedig sokak szerint köze van a korábbi pontrendszer megváltoztatásához.

Erős szél nehezítheti a mezőny dolgát Bahreinben

2014.02.18. 19:10

Image and video hosting by TinyPic

Noha a mezőny éppen azért döntött a bahreini tesztelés mellett, hogy reprezentatív körülmények között készülhessen a szezonra, könnyen lehet, hogy az erős szél miatt a sivatagi pályán sem lesznek ideálisak a feltételek a pilóták számára.

Ahhoz kétség sem fér, hogy Bahreinben elég meleg lesz ahhoz, hogy a szezon során leggyakrabban tapasztalható hőmérsékleti értékek mellett tesztelhessenek a csapatok, más tényezők azonban megnehezíthetik a dolgukat. Az elmúlt napokban ugyanis az Arab-félsziget keleti részén, Kuvaittól egészen az Egyesült Arab Emírségekig húzódó zónában erős szelet, homokviharokat és néhol még esőt is jegyeztek.

A Ferrari honlapján kedden ezt írták a várható körülményekről: „Mivel a pálya a sivatag peremén helyezkedik el, a hőmérséklet ideális lesz a teszteléshez, ami jelenleg 20 fok körül mozog. Kevésbé lesz azonban kellemes a szél, ami ma is erősen fúj, és rengeteg homokot hord a pályára. Emiatt az első nap nem számíthatunk különösebben gyors köridőkre.”

A jerezi rendszerellenőrzések után a csapatok többsége Bahreinben tervezi első alkalommal tesztelni az autók teljesítményét is, de a várható mostoha körülmények miatt bizonyára most sem láthatunk majd túl jó időeredményeket. Spanyolországban a legjobb köridő 5 másodperccel maradt el a tavalyi teszt legjobbjától, s ezen a héten Sakhirban is hasonló arányra számíthatunk. Tavaly a Bahreini Nagydíj első szabadedzésén Felipe Massa 1:34,487-es idővel volt a leggyorsabb, ezt figyelembe véve pedig nem elképzelhetetlen, hogy a gyakorlás elején csak 1:40 körüli időkre lesz képes a mezőny, ami a GP2-es autók tempójához lenne hasonló.

Arra egyelőre nem számítanak a szervezők, hogy egy esetleges erős homokvihar miatt törölni kelljen a teszt egyes napait. Ilyen 2009-ben fordult elő, amikor a mezőny szintén a sivatagi országban gyakorolt a szezon előtt.

Alakul az Ausztrál Nagydíj helyszíne:

2014.02.18. 08:52

Az Ausztrál Nagydíj helyszínén gőzerővel zajlik az építkezés, hogy elkészüljenek a márciusi szezonnyitóra. Képek az Albert Parkból.

Image and video hosting by TinyPicImage and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPicImage and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPicImage and video hosting by TinyPic

Forma-1 2014: Hamarosan

2014.02.18. 08:34

Már nincs messze a 2014-es évadnyitó verseny. Addig is, kezdjük meg a hangolódást az új F1-es szezonra.

Vettel kezdi a tesztet Bahreinben

2014.02.17. 18:02

Image and video hosting by TinyPic

A szerdán kezdődő bahreini tesztsorozattal folytatódik a Forma-1-es csapatok felkészülése a 2014-es versenyévadra. A Toro Rosso, a Force India valamint a McLaren után nemrég több alakulat is ismertette pilótái beosztását a négynapos tesztre.


A címvédő alakulatnál Sebastian Vettel kezdi majd a munkát, aki Spanyolországban mindössze 11 kört tudott megtenni a technikai problémákkal küzdő RB10-essel. A német pilóta csütörtökön is folytathatja felkészülését, pénteken és szombaton pedig a tavaly visszavonuló Mark Webber helyére érkező Daniel Ricciardo veheti át a versenygépet. A fiatal ausztrál márkatársához hasonlóan meglehetősen döcögős kezdésen van túl, Jerezben ugyanis csupán 10 kört futott.

A délutáni órákban a Red Bull mellett a Caterham is ismertette beosztását. A csapat hivatalos Twitter oldalán megjelenő üzenet tanulsága szerint az első napon a tesztpilóta, Robin Frijns kap majd lehetőséget, a másodikon és a negyediken pedig Kobajasi Kamui vezetheti a versenygépet, míg Marcus Ericsson pénteken gurulhat pályára. A brit-maláj kiscsapathoz hasonlóan a Marussia is az egyik legnépszerűbb közösségi oldalon tette közzé a hivatalos beosztást. Eszerint Jules Bianchi a nyitó és a zárónapon ülhet az MR03-asba, Max Chilton pedig csütörtökön és pénteken dolgozhat a csapattal.

Korábban a McLaren, a Toro Rosso és a Force India is ismertette tesztbeosztását. A wokingiaknál a jelenlegi tervek szerint a spanyolországi teszt leggyorsabb időeredményét elérő Kevin Magnussen gurulhat először pályára. A Toro Rossónál az orosz Danyiil Kvjat kezdi a munkát, míg a Force India új autóját Nico Hülkenberg vezetheti majd az első napon.

A bahreini teszt (február 19-22.) eddig ismert beosztása:

Red Bull: Sebastian Vettel (febr. 19-20.); Daniel Ricciardo (febr. 21-22.)
McLaren: Kevin Magnussen (febr. 19-20.); Jenson Button (febr. 21-22.)
Force India: Nico Hülkenberg (febr. 19-20.); Sergio Pérez (febr. 21-22.)
Toro Rosso: Danyiil Kvjat (febr. 19., febr. 21.); Jean-Éric Vergne (febr. 20., febr. 22.)
Marussia: Jules Bianchi (febr. 19., febr. 22.); Max Chilton (febr. 20-21.)
Caterham: Robin Frijns (febr. 19.) Kobajasi Kamui (febr. 20., febr. 22.); Marcus Ericsson (febr. 21.)

A Red Bull túl sokat kockáztatott az új autóval

2014.02.17. 17:42

Image and video hosting by TinyPic

Adrian Newey elismerte a hibát, de bízik benne, hogy Bahreinben már minden rendben lesz, és képesek lesznek folytatni a munkát.

A Red Bull Racing egy nagyon gyenge első téli tesztet zárt Jerezben. Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo is alig tudott kint lenni a pályán az RB10 volánja mögött, miután folyamatosan technikai problémák hátráltatták őket.

Ez részben a Red Bull, részben pedig a Renault hibája volt, amit a csapat főtervezője is elismert a brit Autosport hasábjain. Newey megerősítette, hogy a fő problémát a kipufogó hője jelentette, mely rendre károkat okozott a karosszériában. Ezt pedig továbbtetézte a Renault technikai gondja, amin az elmúlt két hétben már rengeteget dolgoztak.

„Ez egy olyan probléma, ami remélhetőleg Bahreinre már meg fog oldódni.” – mondta Newey.

A neves és tapasztalt mérnök hangsúlyozta, nagyon szorította őket az idő, és többek között ennek is betudható volt az, hogy Jerezben végig csak szenvedett a címvédő. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a többi Renault motort használó csapat is hasonló nehézségekkel találta szembe magát.

Newey szerint, ha a méréseket egy privát padon végzik el, akkor ezek a problémák belsőleg jönnek elő, és nem a nyilvánosság előtt.

„Sajnos mindez a nyilvánosság előtt zajlott le.”

A Red Bull „agya” hozzátette, a kipufogóval kapcsolatos problémákért csak ők a felelősek, de arra még Milton Keynes-ben sem számítottak, hogy ilyen nagyok lesznek a Renault 1.6 literes turbós V6-os egységeinek hűtési igényei.

Newey szerint ez a túlmelegedés annak is köszönhető volt, hogy túl sok mindent kellett egymáshoz közel beszerelniük a kasztniban.

„Ez egy agresszív csomagolás végeredménye, de úgy éreztük, szükség van arra, hogy vállaljunk néhány kockázatot, megpróbálván ezzel egy jó csomaghoz jutni, mely majd minimalizálja az aerodinamikai károkat ezen nagyon nagy hűtési igény mellett.”

„A Renault ezzel egy meglehetően kihívó célt adott nekünk. Természetesen ennek is vannak előnyei, de ezeket nem könnyű elérni. Valójában a hűtő területe nagyjából kétszer akkora, mint a tavalyi V8-asok esetében. Ezen a területen mindenfajta extra hűtésre van szükségünk, ami minden egységre vonatkozik. Elektronikai oldalon is meg kell felelnünk ennek, és mindez vonatkozik az akkumulátorokra, a motor-generátor egységre, a kontroll dobozra és így tovább… „

„Szóval ennek alapján próbáljuk meg kifejleszteni a csomagot, anélkül, hogy az aerodinamika túl nagy kihívás jelentene.”

2014 MiniDrivers Verzió

2014.02.17. 11:30

Íme a 2014-es Minidrivers Sebastian Vettel verzió

Image and video hosting by TinyPic

 
Fordító


A fordító nem tökéletes !

 

 
facebook
 

Üdvözöllek Sebastian Vettel magyar rajongói oldalán. A legfrissebb információkat osztom meg Sebastian Vettelről. Hírek, képek, videók! Ha Te is szereted Sebastiant kövess bennünket facebookon, twitteren, instagram.

További információkért,és friss hírekért kövesd a https://www.facebook.com/vettelhungary/ facebook oldalt!

 
Sebastian Vettel

 

Sebastian Vettel, autóversenyző és Négyszeres világbajnok a Forma-1 királykategóriában.  1987. július 3. -ban született. Heppenheim-ben, Németországban. Pályafutását 2006-ban a BMW Saubernél kezdte. Jelenleg az Aston Martin csapat pilótája. Sebastian az autóversenyzés mellett boldog családapa.

+News+Sebastian Vettel+Gallery+Blog+Extra+Live+On

 

+Hivatalos Oldal
+Facebook
+Instagram
+Twitter
+Tumblr

 

 
Eseménynaptár

 

A 2021-es versenynaptár
 
Május 23.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Június 6.: Azeri Nagydíj, Baku
Június 13.: Kanadai Nagydíj, Montreal
Június 27.: Francia Nagydíj, Le Castellet
Július 4.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 18.: Brit Nagydíj, Silverstone
Augusztus 1.: Magyar Nagydíj, Hungaroring
Augusztus 29.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Szeptember 5.: Holland Nagydíj, Zandvoort
Szeptember 12.: Olasz Nagydíj, Monza
Szeptember 26.: Orosz Nagydíj, Szocsi
Október 3.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Október 10.: Japán Nagydíj, Szuzuka
Október 24.: Egyesült Államok Nagydíja, Austin
Október 31.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
November 7.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo
November 21.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
December 5.: Szaúd-Arábiai Nagydíj, Dzsidda
December 12.: Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi
 
Archívum
 

 

lap tetejére

© 2013-2020 VETTEL.GPORTAL.HU - MAGYARORSZÁG SEBASTIAN VETTEL RAJONGÓI OLDALA

 Vagyok, aki vagyok. Nem próbálok meg más lenni, mint aki vagyok. Néhány embernek talán tetszik, másoknak lehet, hogy nem. De ez az élet. - Sebastian Vettel


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.