SEBASTIAN VETTEL HUNGARY >> WE RACE TO WIN !  Minden, ami Sebastian Vettel!!
Hírek Sebastianról ( news )
Archívum - 2017.

A két hiba, amellyel Vettel időt vesztett

2017.03.25. 18:21
Címkék: hírek video
Két kanyart is elszúrt Sebastian Vettel mindent eldöntő körében, mégsem hiszi, hogy a hibák nélkül ő rajtolhatna a pole-ból.
 
Csupán 0,268 másodperc választotta el egymástól a melbourne-i időmérő edzés végén Lewis Hamiltont és Sebastian Vettelt. Annak tudatában, hogy tavaly még 0,8 volt közöttük, a differencia kicsinek tűnik – azt tekintve viszont, hogy a Ferrari versenyzője kétszer is belehibázott a körébe, soknak.
 
Nem véletlenül nyilatkozta azt a leintés után, nem elégedett körével. „Szívesebben indulnék a pole-ból, de nem hinném, hogy elérhető lett volna. Bár időnként olyan érzésem volt, mehettem volna gyorsabban is” – elmélkedett.
 
Amint az a Q3-as körének fedélzeti kamerás felvételén is jól látható, a két hibát az első és a 9-es kanyarban követte el. „Próbáltam későn fékezni, hogy még nagyobb tempót vigyek át a kanyaron” – magyarázta az első kanyaros eset kapcsán. „Egy kicsit elvesztettem az első tengelyt, és egyenesen sodródtam tovább.”
 
A 9-es kanyarjában még látványosabb megcsúszást láthattunk tőle. Arról a fordulóról van szó, melyben a harmadik szabadedzésen Lance Stroll összetörte az autóját. Látható, hogy Vettelt sem választotta el sok attól, hogy az újonc sorsára jusson. „Itt is próbáltam egy kicsit nagyobb tempót továbbvinni, mert tudtam, hogy Lewis első ideje nagyon jó volt. Egy kicsit elkéstem. Az utolsó szektor aztán már egészen jól sikerült” – magyarázta.
 
A szektoridők is ezt tükrözték: a Ferrari a legtöbb időt az első szakaszon vesztette, az utolsóban pedig Vettel volt a leggyorsabb. Ez annak is köszönhető, hogy autója főleg a lendületes, gyors kanyarokban muzsikál jól, míg a Mercedes az egyenesekben és a lassabb fordulókban van előnyben.

Hamilton vs Vettel

2017.03.25. 18:18
Címkék: video

Íme Sebastian Vettel és Lewis Hamilton gyorsköre az Ausztrál nagydíj időmérőedzésén!

Vettel: Megpróbálok mindent holnap

2017.03.25. 18:09
Címkék: hírek

Image and video hosting by TinyPic

Megpróbálja megismételni tavalyi remek rajtját Sebastian Vettel. Úgy érzi, lehet esélye a győzelemre!
 
„Hogyhogy meglepetés?” – kérdezett vissza meglepetten Sebastian Vettel, amikor fölvetették neki, a Scuderia meglepően közel van a Mercedeshez. Elmondása szerint közel 0,3 másodperces hátránya reálisnak mondható, jóllehet utolsó Q3-as körében elkövetett pár hibát.
 
„Tudtuk, hogy nagyjából itt lehetünk, ha minden jól sikerül. A Mercedes dominált az elmúlt években, és reméljük, hogy ezúttal változást hozhatunk” – bizakodott.
 
Mert a német bizony hiszi, Hamilton meggyőző pénteki hosszú etapjai ellenére is lesz esélye a győzelemre vasárnap. Mindenekelőtt a jó rajtjában bízik, amely egy éve ugyanitt már egyszer helyzetbe hozta. Akkor a stratégiát szúrta el csapata. „Az autónk nem sokkal lassabb. Tegnap nem volt jó napunk, de ma sokkal jobbnak éreztem, az egyensúly is rendben volt, tehát a versenyen is jobbak leszünk. Remélem, összejön egy jó rajt, amivel átvehetjük a vezetést. Aztán megpróbáljuk irányítani a versenyt. Talán megnyílik előttem egy kis rés… Ha így lesz, biztosan megpróbálom!”
 
Erre már csak azért is szüksége lenne, mert az előjelek szerint sok előzésre nem számíthatunk Melbourne-ben, és ha az élre állna, esetleges tempóhátránya sem számítana. „Jól felkészültünk a rajtokból. Eleinte kicsit vakon fogunk menni, majd kiderül, jól sikerül-e vagy sem. Remélem, hogy tartani tudom magam a hagyományokhoz: tavaly jól sikerült a rajt a második helyről. De az új szabályok miatt nincs garancia semmire. Kimi a negyedik helyen van, és remélem, mindketten jól indulunk, és kihívás elé állíthatjuk a Mercedest már az első kanyarban. De a verseny hosszú lesz, és ez az első futam az évben. Balul sülhet el egy kiállás, lehetnek biztonsági autós fázisok is. Sosem tudhatjuk.”
 
Ami a statisztikákat illeti, Vettel mindenesetre nincs rossz helyzetben. Ausztráliában az elmúlt hét versenyen mindössze kétszer nyert az első rajtkockából induló. Igaz, a második pozíció is ugyanennyi elsőséget hozott.

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről, kérlek lájkold a vettel.gportal.hu facebook oldalát ide kattintva

Interjú az időmérő után

2017.03.25. 14:54
Címkék: video

Ausztrál Nagydíj időmérő

2017.03.25. 14:48
Címkék: video

Ha esetleg lemaradtál volna az Ausztrál Nagydíj időmérőedzéséről ezzel a videóval bepótolhatod!

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről, kérlek lájkold a vettel.gportal.hu facebook oldalát ide kattintva

8 G-s erőhatás is elérhető

2017.03.25. 14:37
Címkék: hírek

Image and video hosting by TinyPic

Akár a 8 G-s erőhatást is elérhetik a 2017-es autókkal a versenyzők Romain Grosjean elmondása szerint. Lewis Hamilton és Sebastian Vettel szerint az F1-nek ilyennek kell lennie!

Új (nem hivatalos) pályacsúcsot állított fel Lewis Hamilton az Ausztrál Nagydíj szombati időmérő edzésén. 1:22,188 másodperces idejénél még soha senki sem tudott jobbat ezen a pályán, ám az idei versenygépekben nem is annyira a múlt évhez viszonyított 1,7 másodperces gyorsulás az igazán lenyűgöző, hanem a kanyartempó, melynek köszönhetően a versenyzők olykor vadászgépekben átélhető erőhatásokat élnek át – igaz, rövidebb ideig, mint a levegőt szelő „kollégáik”.

Sebastian Vettel is így véli. „Sokkal gyorsabbak, sokkal élvezetesebb vezetni őket, és olyanok, amilyeneknek lenniük kell: feszegetjük velük a határokat. Lewis akkor kezdte a pályafutását, amikor az autók ehhez hasonlóak voltak a tapadás szempontjából. Én az előtt, hogy éppen kezdett megváltozni a helyzet, szóval nekem is van némi tapasztalatom abból az időszakból. Szerintem ezek a leggyorsabb autók, amiket valaha vezettünk, és a valaha használt leggyorsabbak is.” „Ami a hibákat illeti, igen, talán ha nagy tempó mellett megpördülsz, nehezebb megfogni, míg korábban többet csúszkáltunk a gumik miatt, de azok inkább erőcsúsztatások voltak, nem vesztettük el az irányítást. Ilyen tekintetben kicsit nehezebb a helyzet, mivel gyorsabban kell reagálnod. De én ezt pártolom, mert sokkal élvezetesebb így” – jelentette ki a Ferrari versenyzője.

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről, kérlek lájkold a vettel.gportal.hu facebook oldalát ide kattintva

Lewis megtudta, hogy Seb hozzáért az autójához

2017.03.25. 14:33
Címkék: hírek video

Nézni lehet, megfogni nem – Sebastian Vettel nem foglalkozott a szülői tanáccsal. De Lewis Hamilton fülébe jutott, mit tett…

Viszonylag sűrűn előfordul az időmérő edzések után, hogy a versenyzők ellenfeleik autói körül ólálkodnak, s próbálnak ellesni vagy megérteni pár trükköt. Az viszont, amit Sebastian Vettel csinált a melbourne-i kvalifikáció után, már jóval ritkább.
 
A négyszeres világbajnok előbb a Toro Rosso, aztán a Red Bull, majd a Mercedes autóját is alaposan szemügyre vette, s olyannyira kíváncsi volt, hogy vette a bátorságot, és meg is érintette őket. Volt Red Bull-os csapattársai mosolyogva nézték el neki az illetlenségét – Lewis Hamilton már nem volt ennyire elégedett, amikor a francia televízió munkatársa közölte vele, Vettel hozzáért a Mercedeséhez…
 
Hamilton: Ööö, nem is tudom… Sebastian, úgy hallom, hozzányúltál az autómhoz! – szólt át a szomszédban interjút adó kollégának. – Csak megnézted, vagy meg is érintetted? Ő azt mondja, meg is fogtad!
 
Vettel: Nem, csak nézegettem...
 
Hamilton: Aha... Rendben, jól van…
 
Vettel: Emlékezz, mit mondtak a szülők: „Csak nézheted, de nem nyúlhatsz hozzá” – ütötte el viccel a történteket a magát nem szégyellő ferraris.
 

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről, kérlek lájkold a vettel.gportal.hu facebook oldalát ide kattintva

AUSZTRÁL NAGYDÍJ - képek

2017.03.25. 13:23
Címkék: képek

Ausztrál nagydíj időmérő ismétlése

2017.03.25. 12:06

Image and video hosting by TinyPic

Figyelem, aki lemaradt a mai napon megtartott Ausztrál Nagydíj időmérőedzéséről, az 14.30-kor újranézheti az M4 Sport csatornán!

AUSZTRÁL GP - időmérőedzés utáni interjú

2017.03.25. 12:01
Címkék: video
(magyar)
 
Fordító


A fordító nem tökéletes !

 

 
facebook
 

Üdvözöllek Sebastian Vettel magyar rajongói oldalán. A legfrissebb információkat osztom meg Sebastian Vettelről. Hírek, képek, videók! Ha Te is szereted Sebastiant kövess bennünket facebookon, twitteren, instagram.

További információkért,és friss hírekért kövesd a https://www.facebook.com/vettelhungary/ facebook oldalt!

 
Sebastian Vettel

 

Sebastian Vettel, autóversenyző és Négyszeres világbajnok a Forma-1 királykategóriában.  1987. július 3. -ban született. Heppenheim-ben, Németországban. Pályafutását 2006-ban a BMW Saubernél kezdte. Jelenleg az Aston Martin csapat pilótája. Sebastian az autóversenyzés mellett boldog családapa.

+News+Sebastian Vettel+Gallery+Blog+Extra+Live+On

 

+Hivatalos Oldal
+Facebook
+Instagram
+Twitter
+Tumblr

 

 
Eseménynaptár

 

A 2021-es versenynaptár
 
Május 23.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Június 6.: Azeri Nagydíj, Baku
Június 13.: Kanadai Nagydíj, Montreal
Június 27.: Francia Nagydíj, Le Castellet
Július 4.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 18.: Brit Nagydíj, Silverstone
Augusztus 1.: Magyar Nagydíj, Hungaroring
Augusztus 29.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Szeptember 5.: Holland Nagydíj, Zandvoort
Szeptember 12.: Olasz Nagydíj, Monza
Szeptember 26.: Orosz Nagydíj, Szocsi
Október 3.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Október 10.: Japán Nagydíj, Szuzuka
Október 24.: Egyesült Államok Nagydíja, Austin
Október 31.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
November 7.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo
November 21.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
December 5.: Szaúd-Arábiai Nagydíj, Dzsidda
December 12.: Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi
 
Archívum
 

 

lap tetejére

© 2013-2020 VETTEL.GPORTAL.HU - MAGYARORSZÁG SEBASTIAN VETTEL RAJONGÓI OLDALA

 Vagyok, aki vagyok. Nem próbálok meg más lenni, mint aki vagyok. Néhány embernek talán tetszik, másoknak lehet, hogy nem. De ez az élet. - Sebastian Vettel


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.