SEBASTIAN VETTEL HUNGARY >> WE RACE TO WIN !  Minden, ami Sebastian Vettel!!
Hírek Sebastianról ( news )

Szoros verseny az év utolsó futamán!

2016.11.27. 16:04
Címkék: nagydíj

Image and video hosting by TinyPic

Lewis Hamilton mindent megtett azért, hogy megelőztesse az ellenfelekkel Nico Rosberget, de ez is kevés volt. A német versenyző felért a csúcsra, és édesapja, Keke után a Forma–1 világbajnoka lett Abu-Dzabiban!
 
A rajtnál úgy tűnt, a bajnoki cím már csak azon múlik, történik-e valami a két Mercedes autóval, esetleg bármelyikük hibázik...
 
Az indulásnál ugyanis mindketten megtartották pozíciójukat. Lewis Hamilton hozta az első helyet, Nico Rosberg pedig biztonságosan befordult mögötte. Ráadásul a Forma-1 fenegyereke, Max Verstappen megforgott...
 
Mintha a szerencse egyértelműen Nico Rosberg oldalán állna! És ez így is maradt, egészen a 14. körig, ahol Rosberg kerékcserére érkezett. Ott pedig összetalálkozott a ferraris Sebastian Vettellel, aki épp akkor érkezett, amikor ő már távozóban volt.
 
Ott is maradt legalább két másodperc, ami elég volt ahhoz, hogy az egyébként a játékból már kiesettnek hitt Max Verstappen hirtelen ismét főszereplővé váljon.
 
A holland ugyanis beékelődött a két mercedeses mögé, mivel ő már az elején kereket cserélt, és egészen jól felzárkózott. Ehhez persze kellett az is, hogy Lewis Hamilton a gáz mellett a féket is tapossa, vagyis épp annyira nyomta csak már a futam elejétől fogva, hogy Rosberget visszatartsa.
 
Ezzel természetesen a brit célja az volt, hogy játékban tartsa az ellenfeleket is, hiszen neki addig még győzelemmel sincs esélye, míg márkatársa dobogós helyen hajt.
 
Verstappen pedig hozta is a formáját. Nem nagyon érdekelte, hogy Rosberg címe múlhat rajta. Keményen védekezett, volt 1-2 szisszenős pillanat, de végül engedett.
 
Rosberg pedig így elegánsan felért csapattársa mögé, ami a második legelegánsabb verziója a világbajnoki cím megnyerésének.
 
De még nem volt vége a játéknak. Hamilton továbbra is a „féket taposta”, ami miatt Verstappen ismét játékba került, de jött fel Vettel is és a többiek sem voltak messzire.
 
Rosberg pedig érezte, hogy ebből esetleg gond lehet, és beszólt csapatának, hogy ha ennyire lassan hajt Hamilton, talán helyet is cserélhetnének, és ha a végén még egymás mögött hajtanak, majd jól visszaadja a britnek az első helyet.
 
Persze erre nem sok esély volt, de jelzés értékű volt a rádióbeszólás, mely megmutatta, Hamilton nagy játékos...
 
Már a csapattól is rászóltak, hiszen a Mercedesnek a legfontosabb a győzelem! És azokra az utolsó körökre még akár veszélyesek is lehettek a többiek. Leginkább Sebastian Vettel, aki abból a bolyból a legfrissebb gumikon hajtott, és láthatóan vérszemet kapott az utolsó futamon. Agresszíven tessékelte maga mögé a Red Bullosokat, és feljőve a harmadik helyre, zárkózott Rosbergre.
 
Két körrel a vége előtt...
 
Már késő volt! Hamilton is tudta...
 
Nico Rosberg a 2016-os Forma-1-es évad világbajnoka!
 
Az Abu-dzabi Nagydíj végeredménye
1. Lewis Hamilton Mercedes 1 ó p ,
2. Nico Rosberg Mercedes +0,439 mp
3. Sebastian Vettel Ferrari +0,843 mp
4. Max Verstappen Red Bull-TAG Heuer +1,685 mp
5. Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer +5,315 mp
6. Kimi Räikkönen Ferrari +18,816 mp
7. Nico Hülkenberg Force India-Mercedes +50,114 mp
8. Sergio Pérez Force India-Mercedes +58,776 mp
9. Felipe Massa Williams-Mercedes +59,436 mp
10. Fernando Alonso McLaren-Honda +59,896 mp
11. Romain Grosjean Haas-Ferrari +1 p 16,777 mp
12. Esteban Gutiérrez Haas-Ferrari +1 p 35,113 mp
13. Esteban Ocon Manor-Mercedes +1 kör
14. Pascal Wehrlein Manor-Mercedes +1 kör
15. Marcus Ericsson Sauber-Ferrari +1 kör
16. Felipe Nasr Sauber-Ferrari +1 kör
17. Jolyon Palmer Renault +1 kör
18. Carlos Sainz Toro Rosso-Ferrari kiesett
19. Danyiil Kvjat Toro Rosso-Ferrari kiesett
20. Jenson Button McLaren-Honda kiesett
21. Valtteri Bottas Williams-Mercedes kiesett
22. Kevin Magnussen Renault kiesett
 
 
Fordító


A fordító nem tökéletes !

 

 
facebook
 

Üdvözöllek Sebastian Vettel magyar rajongói oldalán. A legfrissebb információkat osztom meg Sebastian Vettelről. Hírek, képek, videók! Ha Te is szereted Sebastiant kövess bennünket facebookon, twitteren, instagram.

További információkért,és friss hírekért kövesd a https://www.facebook.com/vettelhungary/ facebook oldalt!

 
Sebastian Vettel

 

Sebastian Vettel, autóversenyző és Négyszeres világbajnok a Forma-1 királykategóriában.  1987. július 3. -ban született. Heppenheim-ben, Németországban. Pályafutását 2006-ban a BMW Saubernél kezdte. Jelenleg az Aston Martin csapat pilótája. Sebastian az autóversenyzés mellett boldog családapa.

+News+Sebastian Vettel+Gallery+Blog+Extra+Live+On

 

+Hivatalos Oldal
+Facebook
+Instagram
+Twitter
+Tumblr

 

 
Eseménynaptár

 

A 2021-es versenynaptár
 
Május 23.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Június 6.: Azeri Nagydíj, Baku
Június 13.: Kanadai Nagydíj, Montreal
Június 27.: Francia Nagydíj, Le Castellet
Július 4.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 18.: Brit Nagydíj, Silverstone
Augusztus 1.: Magyar Nagydíj, Hungaroring
Augusztus 29.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Szeptember 5.: Holland Nagydíj, Zandvoort
Szeptember 12.: Olasz Nagydíj, Monza
Szeptember 26.: Orosz Nagydíj, Szocsi
Október 3.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Október 10.: Japán Nagydíj, Szuzuka
Október 24.: Egyesült Államok Nagydíja, Austin
Október 31.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
November 7.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo
November 21.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
December 5.: Szaúd-Arábiai Nagydíj, Dzsidda
December 12.: Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi
 
Archívum
 

 

lap tetejére

© 2013-2020 VETTEL.GPORTAL.HU - MAGYARORSZÁG SEBASTIAN VETTEL RAJONGÓI OLDALA

 Vagyok, aki vagyok. Nem próbálok meg más lenni, mint aki vagyok. Néhány embernek talán tetszik, másoknak lehet, hogy nem. De ez az élet. - Sebastian Vettel


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre