SEBASTIAN VETTEL HUNGARY >> WE RACE TO WIN !  Minden, ami Sebastian Vettel!!
Hírek Sebastianról ( news )

Nem folytatódik a Ferrari tesztje Vettel bukása után

2017.02.10. 17:47
Címkék: hírek

Nem folytathatja a Ferrari a Pirellivel közös gumitesztjét Sebastian Vettel csütörtöki balesete miatt.

A négyszeres világbajnok Fioranóban az átalakított 2015-ös autóval tesztelte a Pirelli esőgumijait, ám egyik délutáni kivezető körén a 7-es kanyarban elvesztette uralmát a Ferrari fölött, amely előbb jobbra tört ki, majd balra a pálya szélén lévő falnak csapódott.
 
Bár Sebastian Vettel a könyökét beütötte, a hírek szerint ez még nem lett volna akadálya annak, hogy a tesztmunka folytatódjon pénteken – a versenyző megúszta sérülés nélkül. Nem úgy az átmeneti tesztautó, amely az olasz Motorsport szerint olyannyira megsérült, hogy tartalék alkatrészek hiányában (ne feledjük, egy átalakított autóról van szó) nem tudták rendbe hozni a kevés idő alatt, így sem Sebastian Vettel, sem az előzetes terv szerint ma tesztelő Antonio Giovinazzi nem hajthat pályára.
 
Ami a baleset körülményeit illeti, mivel délután mindössze 5 Celsius-fokot mértek Fioranóban, a vizes pályán vélhetően alig volt tapadása az autónak. A Pirelli az esős gumitesztekkel elsősorban éppen új fejlesztésű abroncsainak felmelegedési folyamatát próbálta felmérni és javítani – ám ilyen körülmények között nem volt egyszerű Vettel feladata.
 
A munka idő előtti befejezése ellenére a Scuderia szerint azért tanultak valamit. „Ez egy normál baleset volt egy mesterségesen felvizezett pályán” – nyilatkozta a Ferrari szóvivője a GPUpdate-nek. „A baleset előtt nagyjából negyven kört teljesítettünk délelőtt a különböző esőgumikkal – már 2018-ra tesztelünk –, és hasznos adatokat gyűjtöttünk.”
 
Vettel a hírek szerint már haza is utazott Maranellóból. A Pirelli az elkövetkező hetekben az átmeneti autóval rendelkező másik két csapattal, a Mercedesszel és a Red Bull-lal is tervez még esős gumiteszteket.
 
 
Fordító


A fordító nem tökéletes !

 

 
facebook
 

Üdvözöllek Sebastian Vettel magyar rajongói oldalán. A legfrissebb információkat osztom meg Sebastian Vettelről. Hírek, képek, videók! Ha Te is szereted Sebastiant kövess bennünket facebookon, twitteren, instagram.

További információkért,és friss hírekért kövesd a https://www.facebook.com/vettelhungary/ facebook oldalt!

 
Sebastian Vettel

 

Sebastian Vettel, autóversenyző és Négyszeres világbajnok a Forma-1 királykategóriában.  1987. július 3. -ban született. Heppenheim-ben, Németországban. Pályafutását 2006-ban a BMW Saubernél kezdte. Jelenleg az Aston Martin csapat pilótája. Sebastian az autóversenyzés mellett boldog családapa.

+News+Sebastian Vettel+Gallery+Blog+Extra+Live+On

 

+Hivatalos Oldal
+Facebook
+Instagram
+Twitter
+Tumblr

 

 
Eseménynaptár

 

A 2021-es versenynaptár
 
Május 23.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Június 6.: Azeri Nagydíj, Baku
Június 13.: Kanadai Nagydíj, Montreal
Június 27.: Francia Nagydíj, Le Castellet
Július 4.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 18.: Brit Nagydíj, Silverstone
Augusztus 1.: Magyar Nagydíj, Hungaroring
Augusztus 29.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Szeptember 5.: Holland Nagydíj, Zandvoort
Szeptember 12.: Olasz Nagydíj, Monza
Szeptember 26.: Orosz Nagydíj, Szocsi
Október 3.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Október 10.: Japán Nagydíj, Szuzuka
Október 24.: Egyesült Államok Nagydíja, Austin
Október 31.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
November 7.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo
November 21.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
December 5.: Szaúd-Arábiai Nagydíj, Dzsidda
December 12.: Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi
 
Archívum
 

 

lap tetejére

© 2013-2020 VETTEL.GPORTAL.HU - MAGYARORSZÁG SEBASTIAN VETTEL RAJONGÓI OLDALA

 Vagyok, aki vagyok. Nem próbálok meg más lenni, mint aki vagyok. Néhány embernek talán tetszik, másoknak lehet, hogy nem. De ez az élet. - Sebastian Vettel


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.