SEBASTIAN VETTEL HUNGARY >> WE RACE TO WIN !  Minden, ami Sebastian Vettel!!
Hírek Sebastianról ( news )

Megérkezett a Renault R.S.17!

2017.02.21. 17:32
Címkék: egyéb
Bemutatták a Renault 2017-es versenygépét, melyet Jolyon Palmer és Nico Hülkenberg terelgethet majd az idei évadban.
 
Azt követően, hogy a Williams közzétette az első képeket, a Sauber pedig az első valódi fotókat 2017-es autójáról, a Renault csapata kedd délután Londonban elsőként tartott valódi bemutatót. A gyári istállójukat a Lotus romjain újraépítő franciák az idei szezonnak az R.S.17-es kódjelű versenygéppel vágnak neki, mely már órákkal a műsor megkezdése előtt ott rejtőzött a fekete lepel alatt.
 
Mielőtt előbújt volna, a márka vezetői léptek színpadra. Jérome Stoll, a Renault Sport Racing elnöke elmondta, idén csak egy lépcsőfokkal terveznek magasabbra lépni, azaz hangzatos célok helyett a gyártók bajnokságának 5. helyét veszik célba, miközben folytatják a hosszabb távú jövő sikereinek megalapozását.
 
„Most először láthatjuk Enstone és Viry közös munkájának gyümölcsét. Sok új embert vettünk föl, teljesen újjászerveztük a két gyárunkat, és ennek a mostani autó lett az eredménye” – mondta. „Ez az első autó, amelyet közösen fejlesztettünk, a célunk pedig, hogy ötödikek legyünk a konstruktőri bajnokságban. Most már megvan a csapatunk, megvannak a versenyzőink, a partnereink és a szervezetünk.”
 
Image and video hosting by TinyPic
 
A régi és új támogatók bemutatását és a 2017-es változtatások ismertetését követően aztán az első sorból színre léptek a fekete-sárga overallba öltözött versenyzők is. A brit Jolyon Palmer második F1-es szezonjának vág neki a franciákkal, a vezérnek szerződtetett Nico Hülkenberg pályafutása során először lehet tagja egy gyári gárdának, míg Szergej Szirotkin tartalékversenyzőként segíti a munkájukat.
 
De bemutattak egy negyedik versenyzőt is! Jérome Stoll bejelentette, hogy 2017-től a négyszeres világbajnok Alain Prost hivatalos tanácsadóként segíti majd a csapat fejlődését. „A legfontosabb, hogy a Renault képes lesz újra nyerni” – jelentette ki Prost. „Én nem a mindennapi munkában vállalok szerepet, amolyan háttérember leszek. Jérome-mal és Cyrillel fogjuk megvitatni, mik a legjobb döntések a csapat jövője szempontjából.”
 
Ezt követően aztán kialudtak a fények, majd sötétségből a két versenyző segítségével végre előlépett a fénybe az R.S.17-es versenygép, mely a tavalyihoz képest új festésben pompázott: sárga orr, javarészt fekete kocsitest!
 
Image and video hosting by TinyPic
 
Ahogyan a Williams és a Sauber estében, úgy a mostani gépnél is a rövid nyúlványos orrkúpot választották a mérnökök. Szembetűnő újdonság, hogy az első szárny két tartópillére hátrafelé meghosszabbítva amolyan csatornát képez az orr alatt. Az új szabályoknak köszönhetően a franciáknál is megnőttek az oldalsó függőleges terelőelemek, s ahogy a Saubernél, náluk is nagyobb és több csatornára osztott lett az airbox, a motorborításon pedig megjelent a cápauszony.

Az új aerodinamika egy teljesen újratervezett új V6-os erőforrással párosul, melytől az év előrehaladtával egyre nagyobb előrelépést várnak a Renault-nál. A motort az idei évben már nem a Total, hanem a Castrol és a BP benzinje és kenőanyagai működtetik – a két cég logója az új festésen is fellelhető.

Az új autó első tesztjére február 27-én, Barcelonában kerül majd sor. A bemutatók sorát szerdán a Force India folytatja, a silverstone-iak magyar idő szerint 15 órakor tartják leleplezésüket.

 
Fordító


A fordító nem tökéletes !

 

 
facebook
 

Üdvözöllek Sebastian Vettel magyar rajongói oldalán. A legfrissebb információkat osztom meg Sebastian Vettelről. Hírek, képek, videók! Ha Te is szereted Sebastiant kövess bennünket facebookon, twitteren, instagram.

További információkért,és friss hírekért kövesd a https://www.facebook.com/vettelhungary/ facebook oldalt!

 
Sebastian Vettel

 

Sebastian Vettel, autóversenyző és Négyszeres világbajnok a Forma-1 királykategóriában.  1987. július 3. -ban született. Heppenheim-ben, Németországban. Pályafutását 2006-ban a BMW Saubernél kezdte. Jelenleg az Aston Martin csapat pilótája. Sebastian az autóversenyzés mellett boldog családapa.

+News+Sebastian Vettel+Gallery+Blog+Extra+Live+On

 

+Hivatalos Oldal
+Facebook
+Instagram
+Twitter
+Tumblr

 

 
Eseménynaptár

 

A 2021-es versenynaptár
 
Május 23.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Június 6.: Azeri Nagydíj, Baku
Június 13.: Kanadai Nagydíj, Montreal
Június 27.: Francia Nagydíj, Le Castellet
Július 4.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 18.: Brit Nagydíj, Silverstone
Augusztus 1.: Magyar Nagydíj, Hungaroring
Augusztus 29.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Szeptember 5.: Holland Nagydíj, Zandvoort
Szeptember 12.: Olasz Nagydíj, Monza
Szeptember 26.: Orosz Nagydíj, Szocsi
Október 3.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Október 10.: Japán Nagydíj, Szuzuka
Október 24.: Egyesült Államok Nagydíja, Austin
Október 31.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
November 7.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo
November 21.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
December 5.: Szaúd-Arábiai Nagydíj, Dzsidda
December 12.: Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi
 
Archívum
 

 

lap tetejére

© 2013-2020 VETTEL.GPORTAL.HU - MAGYARORSZÁG SEBASTIAN VETTEL RAJONGÓI OLDALA

 Vagyok, aki vagyok. Nem próbálok meg más lenni, mint aki vagyok. Néhány embernek talán tetszik, másoknak lehet, hogy nem. De ez az élet. - Sebastian Vettel


Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon