SEBASTIAN VETTEL HUNGARY >> WE RACE TO WIN !  Minden, ami Sebastian Vettel!!
Hírek Sebastianról ( news )

Piruettek, dühös spanyolok és Hamilton-elsőség az első edzésen

2017.06.09. 17:55
Lewis Hamilton bizonyult a leggyorsabbnak a Kanadai Nagydíj első szabadedzésén. Sok megpördülést, egy mókust, egy mormotát és két mérges spanyolt is láthattunk az első másfél órában.
 
Képes-e felülkerekedni monacói nehézségein a Mercedes? E kérdésre várunk választ a hétvégi Kanadai Nagydíjon – de ez áll a középpontban a bajnoki címvédőnél a pénteki edzésnapon is. A csillagosok a két másfél órás gyakorláson azt tervezik kideríteni, jól következtettek-e a Monacót követő elemzések során, és hatásos-e a felfüggesztés beállításánál választott új út.
 
A két Ezüstnyíl még pályára sem hajtott, máris volt, aki autója helyett robogóval száguldott vissza a boxutcába az első szabadedzés elején. Mindössze négy perc telt, amikor Carlos Sainz mögött elfüstölt a Renault-motor. A Toro Rosso egyetlen kört sem tudott abszolválni, a hajtűkanyar után adta meg magát.
 
A pályabíróknak kényelmes dolguk volt a kék masina eltávolításával: a mezőny az első negyedórában nem mutatott túlzott aktivitást, többen újítások aerodinamikai tesztelésével nyitották a hétvégét. A Ferrarinál két különböző hátsó szárnyat hasonlítottak össze (Vettel kapta az új, banánszárnyat), a Red Bull és a McLaren nagy mérőkeretekkel vizsgálta aerodinamikai újításaikat.
 
A Sainz leállását követő tízperces csönd után Kimi Räikkönen irányította magára a figyelmet. Ferrarija a 7-es kanyarból kigyorsítva egyszerűen megpördült. A vörös gép semminek sem koccant neki, pár perccel később már 1:16,846 másodperces eredménnyel repítette az első helyre vezetőjét. A finn az ultralágy abroncsokon kezdte a körözést.
 
Csapattársa, Sebastian Vettel is a lila gumikon nyitott – és ő is megpördüléssel. A német az első kanyarkombináció jobbos hajlata előtt vesztette el az uralmát az SF70H fölött. Pedig még sirályok sem ücsörögtek a belső íven… A két piruett között a különbséget az jelentette, hogy miközben Räikkönen kigyorsításkor, csapattársa lefelé váltás közben fordult menetiránnyal szembe.
 
A pálya szemmel láthatóan rendkívül piszkos volt, bizonyos részeken csak úgy porzott az autók alatt, ráadásul még a szél is fújt, így a csúszkálás nem Ferrari-sajátosság volt. Nem sokkal később Lewis Hamiltontól is láthattunk egy hibát, Nico Hülkenberg pedig a mezőnyből elsőként egyenesítette ki a hírhedt utolsó sikánt, majd ő is előállt egy piruettel a 7-es kanyarban.
 
A Mercedes és a Red Bull a Scuderiával ellentétben a szuperlágy gumikon futott az első etapján. Közülük a németek jelentősen gyorsabban kezdtek. 35 perc elteltével Valtteri Bottas állt az első helyen, aztán Hamilton furakodott elé. 1:15,003 másodperces kört futott, a különbségek pedig minimálisak voltak: Bottas lemaradása 36, Räikkönené 86 ezred volt csupán, Vettel 0,169-re követte őket.
 
Az 5. helyen álló Max Verstappen már 0,7-re volt a legjobb körtől, őt Sergio Pérez, Felipe Massa, Daniel Ricciardo, Esteban Ocon és Romain Grosjean követte. A gumivisszaadós nem hivatalos szünetben csak a mezőny két spanyoljának nem volt mért ideje. Sainz már a délutánra készült ekkor, az Indy 500-ból visszatérő Fernando Alonso pedig úgy tett meg 10 kört, hogy azokat mindig a boxutcában fejezte be.
 
Az edzés felénél a mezőny összes tagja a garázsban tartózkodott, ezt kihasználva pedig jöhettek a Kanadában elmaradhatatlan állati percek: mormota helyett most egy kalandvágyó mókus vállalkozott a pályabejárásra…
 
A tétlenséget Bottas törte meg, akinek autójára először kerültek fel az ultralágy gumik. Egyből 0,6 másodpercet javított, és 1:14,374-re módosította az új vezető időt. Aztán érkezett Hamilton is, és kezdődött az adok-kapok. A brit 1 tizeddel jobb körrel válaszolt, Bottas következő körében további 3 tizedet gyorsult, de csapattársa 1 tizeddel megint túlszárnyalta. Egy újabb helycsere után Hamilton már 1:13,961-nél járt. Bottas füstülős blokkolás kíséretében a boxutcába hajtott, a brit pedig még megtoldotta pár körrel az etapját, és 1:13,809-es eredménnyel ő is visszatért a garázsba.
 
Ekkor már újra a pályán voltak a Ferrarik, egy újabb ultralágy garnitúrán. Vettel és Räikkönen is fokozatosan javított eredményén, a német 0,2 másodperces hátránnyal zárkózott föl másodiknak, kollégája 0,4-re volt Hamiltontól a 4. helyen.
 
18 perc volt még hátra az edzésből, amikor a mezőny elveszítette második spanyol tagját is. Alonso első menetei után hosszasan várakozott a McLaren-garázs végében, majd teljesített egy mért kört, amivel feljött a 13. pozícióba. A következő fordulóban mérnöke viszont arra utasította, húzódjon félre a hajtűnél.
 
„Biztos, hogy jobb itt megállni? Nem egyszerűbb visszatérni a boxba?” – kérdezett vissza. Miután nemleges választ kapott, félreállt, dühösen dobta ki fejtámaszát autójából, majd pár perccel később már kedélyesen beszélgetett és fényképezkedett a pályabírókkal. Kiderült, hidraulikai probléma léphetett föl. Hiába menekült Indianapolisba, a hátrahagyott valóság a kihagyott hetek alatt sem változott meg…
 
Az utolsó negyedórában Hamiltont egy autója előtt átfutó mormota rémisztgette, első helyét viszont már nem fenyegette veszély. Mögötte Vettel is maradt a második helyen, míg a vezető négyest ezúttal a Mercedes-motorral fölszerelt két Force India követte. Sergio Pérez és Esteban Ocon is másodpercen belül volt Hamiltonhoz képest – ugyanezt a Red Bull már nem mondhatta el magáról. Max Verstappen a 7., Daniel Ricciardo a 9. helyen zárt, ám mindketten a szuperlágy gumin futották legjobb idejüket. Közéjük Felipe Massa ékelődött be, a 10. pozíció Danyiil Kvjatnak jutott, aki 0,3-et vert a 11.-ként záró, elmondása szerint Monacóban fordulóponthoz érő Stoffel Vandoorne-ra. Massa és Kvjat szintén a piros gumikon voltak a leggyorsabbak.
 
Nyitó kérdésünkre, megoldódtak-e a Mercedes problémái, biztos választ még korai várni, ám a kezdés legalábbis biztató volt a németek szempontjából. A Kanadai Nagydíj második szabadedzését magyar idő szerint 20 órakor tartják. Az M4 Sport szombaton 8.15-ös műsorkezdéssel, felvételről sugározza, ám az m4port.hu-n már péntek este összefoglalóval és nyilatkozatokkal jelentkezünk.
 
Kanadai Nagydíj, 1. szabadedzés – végeredmény:
 
1. Lewis Hamilton Mercedes 1:13,809 36
2. Sebastian Vettel Ferrari 1:14,007 +0,198 28
3. Valtteri Bottas Mercedes 1:14,046 +0,237 21
4. Kimi Räikkönen Ferrari 1:14,230 +0,421 28
5. Sergio Pérez Force India-Mercedes 1:14,578 +0,769 34
6. Esteban Ocon Force India-Mercedes 1:14,785 +0,976 35
7. Max Verstappen Red Bull-TAG Heuer 1:14,861 +1,052 19
8. Felipe Massa Williams-Mercedes 1:15,106 +1,297 31
9. Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer 1:15,441 +1,632 23
10. Danyiil Kvjat Toro Rosso-Renault 1:15,658 +1,849 26
11. Stoffel Vandoorne McLaren-Honda 1:15,943 +2,134 29
12. Kevin Magnussen Haas-Ferrari 1:16,233 +2,424 25
13. Lance Stroll Williams-Mercedes 1:16,313 +2,504 36
14. Romain Grosjean Haas-Ferrari 1:16,345 +2,536 18
15. Nico Hülkenberg Renault 1:16,473 +2,664 27
16. Fernando Alonso McLaren-Honda 1:16,521 +2,712 13
17. Marcus Ericsson Sauber-Ferrari 1:16,805 +2,996 24
18. Jolyon Palmer Renault 1:17,004 +3,195 26
19. Pascal Wehrlein Sauber-Ferrari 1:17,606 +3,797 28
20. Carlos Sainz Toro Rosso-Renault idő nélkül ------ 1
 
 
Fordító


A fordító nem tökéletes !

 

 
facebook
 

Üdvözöllek Sebastian Vettel magyar rajongói oldalán. A legfrissebb információkat osztom meg Sebastian Vettelről. Hírek, képek, videók! Ha Te is szereted Sebastiant kövess bennünket facebookon, twitteren, instagram.

További információkért,és friss hírekért kövesd a https://www.facebook.com/vettelhungary/ facebook oldalt!

 
Sebastian Vettel

 

Sebastian Vettel, autóversenyző és Négyszeres világbajnok a Forma-1 királykategóriában.  1987. július 3. -ban született. Heppenheim-ben, Németországban. Pályafutását 2006-ban a BMW Saubernél kezdte. Jelenleg az Aston Martin csapat pilótája. Sebastian az autóversenyzés mellett boldog családapa.

+News+Sebastian Vettel+Gallery+Blog+Extra+Live+On

 

+Hivatalos Oldal
+Facebook
+Instagram
+Twitter
+Tumblr

 

 
Eseménynaptár

 

A 2021-es versenynaptár
 
Május 23.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Június 6.: Azeri Nagydíj, Baku
Június 13.: Kanadai Nagydíj, Montreal
Június 27.: Francia Nagydíj, Le Castellet
Július 4.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 18.: Brit Nagydíj, Silverstone
Augusztus 1.: Magyar Nagydíj, Hungaroring
Augusztus 29.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Szeptember 5.: Holland Nagydíj, Zandvoort
Szeptember 12.: Olasz Nagydíj, Monza
Szeptember 26.: Orosz Nagydíj, Szocsi
Október 3.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Október 10.: Japán Nagydíj, Szuzuka
Október 24.: Egyesült Államok Nagydíja, Austin
Október 31.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
November 7.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo
November 21.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
December 5.: Szaúd-Arábiai Nagydíj, Dzsidda
December 12.: Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi
 
Archívum
 

 

lap tetejére

© 2013-2020 VETTEL.GPORTAL.HU - MAGYARORSZÁG SEBASTIAN VETTEL RAJONGÓI OLDALA

 Vagyok, aki vagyok. Nem próbálok meg más lenni, mint aki vagyok. Néhány embernek talán tetszik, másoknak lehet, hogy nem. De ez az élet. - Sebastian Vettel


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre