SEBASTIAN VETTEL HUNGARY >> WE RACE TO WIN !  Minden, ami Sebastian Vettel!!
Hírek Sebastianról ( news )

Még nem eresztette ki a lovakat új motorjából a Ferrari

2017.07.14. 20:14
Címkék: hírek
Egyelőre nem mutatkozott meg a Ferrari újfejlesztésű motorjának ereje, ám Sebastian Vettel biztos benne, hogy vannak még tartalékok autójukban.
 
Hasonlóan kezdődött a Brit Nagydíj, mint egy hete az Osztrák: a Mercedes magabiztos fölényével. A Ferrari az első pénteki szabadedzésen a két Red Bulloktól is vereséget szenvedett, és bár délutánra gyorsultak, Valtteri Bottaséktól így is 0,3 tizeddel elmaradtak.
 
A jobb időt délelőtt és délután is Kimi Räikkönen érte el a vörösöknél, a két versenyzőnek pedig egyformán voltak kicsúszásai, megpördülései a nap folyamán. „Még lehet és kell is javulnunk. Az autó egyensúlya nem volt igazán jó, sokat csúszkáltam. Különböző dolgokat próbáltunk ki, de délután már jobb lett a helyzet” – értékelt a nap végén Vettel.
 
A Ferrari most először használta a Haasszal már Ausztriában kipróbált új motorját, mely a hírek szerint akár 15 lóerős teljesítményjavulást is hozhat a konyhára. A két versenyző nem szívesen mondott konkrétimot a V6-os által jelentett előrelépésről. „Segítenie kellene” – mondta Vettel „Végig ez volt a tervünk, szóval minden az elképzelések szerint alakul. A mai napunk eléggé vegyes volt, amolyan hullámvasút. Az eredményekből sokat még nem láttam, de nagy élvezet itt vezetni.”
 
Feltételezések szerint a maranellóiak ma még a megszokottnál is jobban visszafojthatták hajtóegységüket, mivel az teljesen új, emiatt a folytatásban is nagyobb terük lehet az előrelépésre. Ezt a négyszeres világbajnok is elismerte. „Ma sokat nem tudhat meg az ember, mivel pénteken még nem megyünk teljes gázzal. A motornak sokáig kell bírnia. Pénteken mindenkinek marad még tartalékja. A kérdés csak az, hogy mennyi. Mi még nem voltunk igazán elégedettek, de a végére sikerült jobban beállítanunk az autót. Hogy a Mercedes mit csinált, azt nem igazán figyeltem. Az biztos, hogy gyorsak voltak.”
 
Kimi Räikkönen ezúttal is ügyesen kerülte a konkrétumokat formájuk kapcsán. „Ez csak egy új motor, ami teljesen normális dolog. Egy új motor mindig jobb egy kicsivel. Semmi jelentős, de végig ez volt a tervünk” – nyilatkozta 2007 bajnoka. Annyit legalább elárult, hogy ezúttal nem volt elégedetlen a napjával. „Nehéz megmondani a mai nap után, hogy hogy állunk, de nem volt olyan rossz. Egy simább nap volt. A szél miatt nem volt egyszerű bizonyos helyeken, de ez itt teljesen megszokott.”
 
Fordító


A fordító nem tökéletes !

 

 
facebook
 

Üdvözöllek Sebastian Vettel magyar rajongói oldalán. A legfrissebb információkat osztom meg Sebastian Vettelről. Hírek, képek, videók! Ha Te is szereted Sebastiant kövess bennünket facebookon, twitteren, instagram.

További információkért,és friss hírekért kövesd a https://www.facebook.com/vettelhungary/ facebook oldalt!

 
Sebastian Vettel

 

Sebastian Vettel, autóversenyző és Négyszeres világbajnok a Forma-1 királykategóriában.  1987. július 3. -ban született. Heppenheim-ben, Németországban. Pályafutását 2006-ban a BMW Saubernél kezdte. Jelenleg az Aston Martin csapat pilótája. Sebastian az autóversenyzés mellett boldog családapa.

+News+Sebastian Vettel+Gallery+Blog+Extra+Live+On

 

+Hivatalos Oldal
+Facebook
+Instagram
+Twitter
+Tumblr

 

 
Eseménynaptár

 

A 2021-es versenynaptár
 
Május 23.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Június 6.: Azeri Nagydíj, Baku
Június 13.: Kanadai Nagydíj, Montreal
Június 27.: Francia Nagydíj, Le Castellet
Július 4.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 18.: Brit Nagydíj, Silverstone
Augusztus 1.: Magyar Nagydíj, Hungaroring
Augusztus 29.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Szeptember 5.: Holland Nagydíj, Zandvoort
Szeptember 12.: Olasz Nagydíj, Monza
Szeptember 26.: Orosz Nagydíj, Szocsi
Október 3.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Október 10.: Japán Nagydíj, Szuzuka
Október 24.: Egyesült Államok Nagydíja, Austin
Október 31.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
November 7.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo
November 21.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
December 5.: Szaúd-Arábiai Nagydíj, Dzsidda
December 12.: Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi
 
Archívum
 

 

lap tetejére

© 2013-2020 VETTEL.GPORTAL.HU - MAGYARORSZÁG SEBASTIAN VETTEL RAJONGÓI OLDALA

 Vagyok, aki vagyok. Nem próbálok meg más lenni, mint aki vagyok. Néhány embernek talán tetszik, másoknak lehet, hogy nem. De ez az élet. - Sebastian Vettel


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre