SEBASTIAN VETTEL HUNGARY >> WE RACE TO WIN !  Minden, ami Sebastian Vettel!!
Hírek Sebastianról ( news )

Vettel: Tíz másodpercet spórolhattunk volna

2016.10.24. 07:54
Címkék: hírek
Image and video hosting by TinyPic
 
Sebastian Vettel úgy érzi, a virtuális biztonsági autós fázis jobb időzítésével akár még a dobogóért is harcba szállhatott volna Daniel Ricciardóval.
 
A négyszeres világbajnok az élmezőnyből a legtovább, egészen a 14. körének végéig húzta a szuperlágy gumikon. Miközben a szintén ezen a keveréken rajtoló Daniel Ricciardo már a 8. kör végén a boxba hajtott, Sebastian Vettel próbálta elnyújtani első etapját, mert csakis így gyakorolhatott nyomást az előtte haladókra. Azt remélte, hogy ebből a hajrában profitál majd.
 
Második kiállását aztán Max Verstappen kivédekezése miatt a tervezettnél előrébb hozták. Akkor még nem tudták, hogy olyan autó ellen védekeznek, amely a következő körben lelassul, majd nem sokkal később le is áll…
 
„A stratégia terén megpróbálkoztunk valami mással, ami végül nem úgy jött ki, mivel Maxnak gondjai voltak. Ezt követően a taktikánk már nem úgy működött, ahogyan a végén kellett volna. De azt senki sem tudhatja előre, hogy valaki állva marad az egyik körben. Két kör, és tíz másodpercet lehetett volna spórolni a virtuális biztonsági autóval, amivel pedig Daniel ellen mehettünk volna a dobogóért” – kesergett az RTL-nek Vettel, utalva arra, hogy szerencsésebb ellenfelei ügyesen spóroltak időt a figyelmeztető jelzés ideje alatt megejtett kerékcseréjükkel.
 
Räikkönen kiállása előtt Vettel frissebb abroncsain felzárkózott csapattársára, ám megelőzni nem tudta. Csapatutasítás sem érkezett. A kérdésre, hiba volt-e hagyni, hogy Räikkönen feltartsa őt, elmondta: „Nem. Ő mindenképp küszködött a gumijával, vissza is esett az élmezőnyhöz képest. Az a csoport elég korán kiállt, mi ezért úgy döntöttünk, hogy inkább hosszabb ideig kint maradunk. Frissebb gumink volt aztán, nyolc tizeddel voltam gyorsabb körönként, és amikor kiállt, nagyon közel voltunk. Szóval meg is tudtam volna előzni.”
 
Vettelt a rajt utáni első kanyaros agresszivitása miatt az első körben kieső Nico Hülkenberg bírálta. Honfitársa azután ütközött Valtteri Bottasnak, hogy autóját meglökte a Ferrari. Vettel a kanyar közepén egyszerűen rázárta az ajtót a Force Indiára. „Nem vettem észre” – mondta Vettel. „Előre figyeltem, a fékre léptem, mellettem pedig senki sem volt. Aztán éreztem az ütést. Szerencsére az autóm nem sérült meg, így folytatni tudtam a versenyt.”
 
A Ferrari versenyzője a dobogóról ezúttal is lemaradt. Az vigasztalta, hogy legalább versenyképesebbek voltak, mint szombaton. „Az autóm viselkedésével nagyon elégedett voltam – főleg a tegnaphoz viszonyítva volt sokkal jobb, amikor egy másodperc volt a hátrányunk. Tudtuk, hogy nehéz lesz, de mégis egész jól tartottuk a lépést mindkét autónkkal. A hétvégén tanultunk is pár dolgot, ami pozitívum. A verseny nagy részében azonos köröket tudtunk autózni a Red Bull-lal, pár körben még gyorsabbak is voltunk náluk. Csak azt sajnálom, hogy nem tudtunk mindkét autóval célba érni” – fogalmazott.
 
 
Fordító


A fordító nem tökéletes !

 

 
facebook
 

Üdvözöllek Sebastian Vettel magyar rajongói oldalán. A legfrissebb információkat osztom meg Sebastian Vettelről. Hírek, képek, videók! Ha Te is szereted Sebastiant kövess bennünket facebookon, twitteren, instagram.

További információkért,és friss hírekért kövesd a https://www.facebook.com/vettelhungary/ facebook oldalt!

 
Sebastian Vettel

 

Sebastian Vettel, autóversenyző és Négyszeres világbajnok a Forma-1 királykategóriában.  1987. július 3. -ban született. Heppenheim-ben, Németországban. Pályafutását 2006-ban a BMW Saubernél kezdte. Jelenleg az Aston Martin csapat pilótája. Sebastian az autóversenyzés mellett boldog családapa.

+News+Sebastian Vettel+Gallery+Blog+Extra+Live+On

 

+Hivatalos Oldal
+Facebook
+Instagram
+Twitter
+Tumblr

 

 
Eseménynaptár

 

A 2021-es versenynaptár
 
Május 23.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Június 6.: Azeri Nagydíj, Baku
Június 13.: Kanadai Nagydíj, Montreal
Június 27.: Francia Nagydíj, Le Castellet
Július 4.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 18.: Brit Nagydíj, Silverstone
Augusztus 1.: Magyar Nagydíj, Hungaroring
Augusztus 29.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Szeptember 5.: Holland Nagydíj, Zandvoort
Szeptember 12.: Olasz Nagydíj, Monza
Szeptember 26.: Orosz Nagydíj, Szocsi
Október 3.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Október 10.: Japán Nagydíj, Szuzuka
Október 24.: Egyesült Államok Nagydíja, Austin
Október 31.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
November 7.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo
November 21.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
December 5.: Szaúd-Arábiai Nagydíj, Dzsidda
December 12.: Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi
 
Archívum
 

 

lap tetejére

© 2013-2020 VETTEL.GPORTAL.HU - MAGYARORSZÁG SEBASTIAN VETTEL RAJONGÓI OLDALA

 Vagyok, aki vagyok. Nem próbálok meg más lenni, mint aki vagyok. Néhány embernek talán tetszik, másoknak lehet, hogy nem. De ez az élet. - Sebastian Vettel


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.