SEBASTIAN VETTEL HUNGARY >> WE RACE TO WIN !  Minden, ami Sebastian Vettel!!
RED BULL

Image and video hosting by TinyPic

Vettel 2009-re a Red Bull Racing-hez igazolt, ahol a pályafutását befejező David Coulthard helyét töltötte be, csapattársa pedig Mark Webber lett. Az RB5 kódnevet viselő autó meglehetősen jól sikerült, de ennek ellenére Sebastiannak az első két versenyt nem sikerült befejeznie. Az ausztrál nagydíjon az utolsó körökben összeütközött Robert Kubicával, majd a falnak csapta autóját, ettől kiszakadt a bal első kerék. Ekkor pályára küldték a biztonsági autót. Sebastian úgy gondolta, hogy így talán teljesíteni tudja a hátra lévő néhány kört, azonban mivel 3 keréken igen lassú volt, ezért inkább feladta a futamot. A Kubicával való ütközése miatt pedig a következő versenyre 10 helyes rajtbüntetéssel sújtották.

A rajtbüntetés miatt nem túl nagy reményekkel utazott a maláj nagydíjra. A futam közben leszakadt az ég, így Sebastian esélyei a pontszerzésre megnőttek. Az eső egyre jobban esett, autóján pedig intermediate gumik voltak. Az egyik kanyarban annyi víz gyűlt össze, amennyit a kopott gumik már nem bírtak kiszorítani, így autója felúszott, és megpördült, majd a lefulladást gátló automatika nem lépett működésbe, és autója lefulladt. A kínai nagydíjon ismét eső fogadta a mezőnyt. Itt Vettel végig magabiztosan vezette a versenyt, és rajt cél győzelmet aratott. Ezzel megszerezte csapata első győzelmét, ami ráadásul egyből kettős győzelem lett, ugyanis csapattársa, Mark Webber a második helyen ért célba. A Bahreini és spanyol nagydíjon is esélye volt a győzelemért harcolni, ám mindkét alkalommal beragadt Felipe Massa mögé, aki a rajtnál a KERS-nek köszönhetően meg tudta előzni őt. A spanyol nagydíj érdekessége volt, hogy néhány körrel a vége előtt Massával közölték, hogy amennyiben nem vesz vissza, nem lesz elég üzemanyaga a verseny végéig. Így kénytelen volt elengedni Sebastiant, aki ezek után az utolsó néhány körben körönként 2 másodperccel futott jobb köröket, mint bárki a mezőnyben. monacói nagydíjra nem utaztak nagy reményekkel, a csapatfőnök, Christian Horner szerint sem feküdt a pálya az RB5-ös konstrukciónak, és ezen az sem segít, hogy a gyárból megkapták a dupla diffúzort. Sebastian a lágyabb keverékű gumikkal rajtolt, amik azonban nem bírták sokáig, és ketten is megelőzték. A boxkiállása után néhány körrel elfékezte magát a Sainte Devote kanyarban, és falnak csapta a versenygépét. Május 31-én Sebastian Olaszországban egy díjátadó ünnepség keretein belül átvehette a Lorenzo Bandini trófeát, amit még a 2008-as olasz nagydíj-on nyújtott teljesítményéért kapott.

A török nagydíjon pole pozícióból vágott neki a futamnak. Bár az első kanyarban elsőként fordult, ezután hibázott és Button megelőzte. A 3 kiállásos taktikát folytatva a 2. helyért harcolt még az utolsó 5 körben is, amikor a csapat lassításra intette, így a 3. helyen fejezte be a versenyt. A brit nagydíjtól kezdve megváltoztak az erőviszonyok a Red Bull és Brawn GP között, Vettelé lett a pole Barrichello és Webber előtt. A rajt után vezetését megtartva gyorsan növelte előnyét, míg csapattársa a Brawnt megelőzve a második helyre jött fel, így a Red Bull második kettős győzelmét aratta. A pontversenyt vezető Button csak a 6. lett és az elkövetkező versenyeken is csak a pontszerző helyek végén ért célba.

A német nagydíjon Mark Webber a pole-ból indulva, áthajtásos büntetésének ellenére is győzött, míg Vettel a 4. helyről indulva második lett. Az első két helyen végző Red Bullok mögött Button és Barrichello csak az 5. és 6. helyen ért célba. A Hungaroringen a német a 2. helyről indult, de felfüggesztési hiba miatt kiesett, míg Webber harmadik lett. A Valenciában az első boxkiállásoknál a tankolócső hibája miatt még egyszer ki kellett állnia üzemanyagért, így az 5. pozícióból a 15.-re esett vissza, majd a szombati szabadedzéshez hasonlóan ismét elfüstölt a Renault-motor autójában.

A Belgiumban csak a 8. helyről indult, de a verseny végére a harmadik helyre ért fel, míg riválisai közül csak Barrichello szerzett pontot (7. hellyel). Az olasz nagydíjon egyik Red Bull sem tudott jól szerepelni: Vettel a 9. helyről indult csapattársa előtt, majd a futamon az utolsó pontszerző 8. helyen ért célba, miután Hamilton hibázott az utolsó körben. A Brawn GP hosszú idő után ismét kettős győzelmet aratott Barrichello-Button sorrendben. A szingapúri nagydíjon a második helyről indulva jó esélye volt a futamgyőzelemre, de a rajtnál Nico Rosberg megelőzte, majd a bokszutca-áthajtásos büntetést kapott, mivel egyik kiállásánál túllépte a maximális bokszutcai sebességet. Vettel így a dobogóra sem tudott felállni, 4. lett. Csapattársa, aki 4. versenye óta nem szerzett pontot, elveszítette esélyét a világbajnoki címre. Japánban Vettel az élről indulva magabiztosan győzött, matematikai esélyét megtartva a világbajnoki címre: hátrányát 25 pontról 16-ra csökkentette a pontversenyt vezető Buttonnal szemben. A brazil nagydíj Sebastian számára nem kezdődött jól, ugyanis az esős időmérőn csak a 16. helyen végzett. A futamon a 15. helyről indulhatott, ugyanis az előle induló Liuzzi váltócsere miatt 5 rajthelyes büntetést kapott. A versenyen szenzációs vezetéssel, és jó boxstratégiával egészen a 4. helyig jutott. Világbajnok ugyan már nem lehet, de ezzel a negyedik hellyel előrelépett a VB pontverseny második helyére. Az első abu-dzabi nagydíj időmérő edzésén Sebastian a második helyet szerezte meg, míg legfőbb riválisa, Rubens Barichello csak a negyedik helyet. A versenyen a rajt jól sikerült, és bár az élről induló Hamilton-t nem sikerült megelőznie, tartani tudta vele a lépést. Az első boxkiállás alkalmával sikerült is megelőznie, és innentől kezdve végig vezette a versenyt. Így a vb-pontversenyben megszerezte a második helyet.

 
Fordító


A fordító nem tökéletes !

 

 
facebook
 

Üdvözöllek Sebastian Vettel magyar rajongói oldalán. A legfrissebb információkat osztom meg Sebastian Vettelről. Hírek, képek, videók! Ha Te is szereted Sebastiant kövess bennünket facebookon, twitteren, instagram.

További információkért,és friss hírekért kövesd a https://www.facebook.com/vettelhungary/ facebook oldalt!

 
Sebastian Vettel

 

Sebastian Vettel, autóversenyző és Négyszeres világbajnok a Forma-1 királykategóriában.  1987. július 3. -ban született. Heppenheim-ben, Németországban. Pályafutását 2006-ban a BMW Saubernél kezdte. Jelenleg az Aston Martin csapat pilótája. Sebastian az autóversenyzés mellett boldog családapa.

+News+Sebastian Vettel+Gallery+Blog+Extra+Live+On

 

+Hivatalos Oldal
+Facebook
+Instagram
+Twitter
+Tumblr

 

 
Eseménynaptár

 

A 2021-es versenynaptár
 
Május 23.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Június 6.: Azeri Nagydíj, Baku
Június 13.: Kanadai Nagydíj, Montreal
Június 27.: Francia Nagydíj, Le Castellet
Július 4.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 18.: Brit Nagydíj, Silverstone
Augusztus 1.: Magyar Nagydíj, Hungaroring
Augusztus 29.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Szeptember 5.: Holland Nagydíj, Zandvoort
Szeptember 12.: Olasz Nagydíj, Monza
Szeptember 26.: Orosz Nagydíj, Szocsi
Október 3.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Október 10.: Japán Nagydíj, Szuzuka
Október 24.: Egyesült Államok Nagydíja, Austin
Október 31.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
November 7.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo
November 21.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
December 5.: Szaúd-Arábiai Nagydíj, Dzsidda
December 12.: Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi
 
Archívum
 

 

lap tetejére

© 2013-2020 VETTEL.GPORTAL.HU - MAGYARORSZÁG SEBASTIAN VETTEL RAJONGÓI OLDALA

 Vagyok, aki vagyok. Nem próbálok meg más lenni, mint aki vagyok. Néhány embernek talán tetszik, másoknak lehet, hogy nem. De ez az élet. - Sebastian Vettel


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.