SEBASTIAN VETTEL HUNGARY >> WE RACE TO WIN !  Minden, ami Sebastian Vettel!!
Sebastian Vettel Blog

Következő 20 cikkElőző 20 cikk

Seb blogja: Amerikai Nagydíj - 2015. október 25.

  2015.11.29. 15:11

Image and video hosting by TinyPic

Nagy dicséret az egész csapatnak "Grazie Tante"

Megpróbáltuk elrontani Lewis napját. A végén talán agresszívebbnek kellett volna lennem Nicoval szemben, de nem volt erre lehetőségem. Ez szégyen, de ne felejtsük el, hogy honnan indultunk az év elején. A mai nap egy nagy verseny volt, nagyot fejlődtünk, az autó fantasztikus volt. Azt hiszem ennél jobbra nem is számítottunk a 13. helyről. A jó sikerült első kör sokat segített, és a tempónk is jó volt, különösen a száraz gumikon a vegyes körülmények között. Úgy tűnt mintha pár kört sokkal gyorsabbak voltunk mint mindenki más. Az utolsó biztonsági autó nékül akár nyerhettünk volna. Nehéz volt a verseny, de szerencsére nagyon jól sikerült. Csak azt tudom mondani, hogy "Grazie Tante" mindenkinek a pályán és a gyárban is. Egyrészt örülök,de ez nem jó érzés, hogy már nem küzdhetek a világbajnoki címért. A következő évre ez ad nekünk egy nagy lökést, hogy tovább fejlődjünk. Remélhetőleg nagyobb kihívások elé tudjuk majd állítani őket.

Sebastian Vettel

Seb blogja: Amerikai Nagydíj - 2015. október 24.

  2015.10.25. 09:27

Image and video hosting by TinyPic

Szeretnék egy jó időmérőt a 10 rajthelyes büntetés ellenére

Ez nyilván szégyen az emberekkel szemben. Sokat vártak az esőben és a végén nem láttak semmit. Remélhetőleg holnap egy jó műsorral tudunk szolgálni nekik. Nehéz és hosszú nap lesz, és nagyon sok mindent kell majd csinálni, sok emberrel kell találkozni, de a kötelezettséget és a versenyt is lehet egy napon belül lebonyolítani, ahogy pár éve Japánban is. Egy olyan napon mint a mai nap; nagyon kevés dolgot lehet csinálni. De a lehetőség meg volt ma reggel arra, hogy néhány kört tudjunk menni, így holnap meg van a lehetőség egy jó kvalifikációra, és akár egy kis szerencsével a 10. helyig sorolnak vissza. Úgy néz ki a holnap reggel is vizes lesz, de a délután és a verseny alatt már száraz lesz a pálya.

Seb blogja: Amerikai Nagydíj - 2015. október 23.

  2015.10.25. 09:27

Image and video hosting by TinyPic

Nyugodtnak kell maradnunk a rossz idő miatt…

Voltam már ilyen helyzetnek a tanúja; igen. Pár éve Kanadában volt, hogy a verseny kezdetét el kellett halasztani az eső miatt, és az egyik évben Japánban kellett az időmérőt vasárnapra halasztani. Ez szégyen, különösen az emberek miatt az, akik kilátogattak a helyszínre, hogy megnézzenek minket. Viszont sok mindent nem tudtunk tenni. Nyugodtnak kell maradni, és felkészülni a holnapi napra. Ma nem sok mindent tudtunk csinálni, de majd meglátjuk milyen körülmények lesznek holnap. Mindenki ugyan ebben a helyzetben van.

Seb blogja: Orosz Nagydíj - 2015. október 11.

  2015.10.17. 21:11

Image and video hosting by TinyPic

Örülünk a második helynek ..
 
Összességében nagyon boldog vagyok. Ez egy nagyszerű nap volt egy nagyszerű versennyel, boldog vagyok, hogy az autó nagyon jó volt. Különösen örülök annak, hogy a csapat nagyszerű munkát végzet annak ellenére, hogy az előző napokon nem tudtunk gyakorolni. A rajtom nem sikerült annyira jól, küzdöttem egy kicsit, de a versenyen folytattam a harcot, úgy hogy akár első hely is lehet. Miután a biztonsági autó bejött, megtudtam előzni Kimit és indíthattam a vadászatot a Williams ellen. Ami a Kimi elleni csatát illeti, szerintem mind a ketten nagyon élveztük, még nagyon a verseny elején voltunk, ezért mindketten keményen nyomtuk, hogy megszerezzük a pozíciót, ezzel izgalmas perceket szerezve. Kár hogy nem tudta befejezni a versenyt. Lewis megérdemelte a győzelmet, de közelebb voltunk hozzá, mint néhányan várták.

Seb blogja: Orosz Nagydíj - 2015. október 10.

  2015.10.14. 09:45

Image and video hosting by TinyPic

Ha esélyünk lesz, természetesen kihasználjuk…
 
Nem vagyok teljesen elégedett: Úgy gondolom, hogy a követelmények megfelelőek voltak, és a harmadik hely elérhető lett volna. Nagyon jól kezdtük az időmérőt a Q1-ben: Aztán…  Nem tudom,  elvesztettem az érzést az autó felette és nem sikerült a végén össze raknom egy jó kört. Van néhány ötletünk, hogy ez mitől lehet, ezért ki kell ezt elemeznünk, de őszintén szólva  ez lényegtelen, mert holnap teljesen más lesz. Sok körből áll egy verseny, nekünk látnunk kell mit hoz majd a holnap.
 
Nem volt sok lehetőségünk, hogy az autón változtassunk, de azt hiszem mindenki ugyan abban a helyzetben volt. A stratégia kicsit ismeretlen ezen a ponton, de igyekszünk minden tőlünk telhetőt  megtenni.  Úgy gondolom, hogy  a Williamsekkel fogunk harcolni, nekünk van egy nagyon jó autónk, már csak egy jó verseny kellene: a holnapi nappal kapcsolatban magabiztos vagyok.  Ami a Mercedest illeti ők egy másodperccel gyorsabbak , de úgy gondolom, hogy a holnapi napon sokkal közelebb leszünk és kisebb lesz az előnyük, de majd meglátjuk mi lesz holnap. Ha meg van a lehetőségünk természetesen élni fogunk vele. Nyilván könnyebb helyzetben lennénk, ha kicsit közelebb lennénk a pole  pozícióhoz . Ma a legfontosabb üzenet az, hogy Carlos rendben van.

Seb blogja: Orosz Nagydíj - 2015. október 09.

  2015.10.14. 09:45

Image and video hosting by TinyPic

Nem lesz könnyű megtalálni a helyes ritmust..

Ma megtanultunk néhány dolgot, de nem tudjuk még mi is áll előttünk a hétvégén. Az autóról az első benyomás jó, de ennél többet nem tudok mondani, amíg nem tudok többet lenni a pályán. Ma reggel nem tudtunk sokat menni mert néhány kanyarban üzemanyag folyt ki, és arra kellett várni, hogy azt feltakarítsák. Délután az eső hátráltatott, de holnap és vasárnap állítólag száraz idő lesz. Általánosságban elmondható, hogy nehéz lesz megtalálni a megfelelő ritmust. A pénteki napot arra szoktuk használni, hogy a pályát felgumizzuk , de ez a mai napon nem volt lehetséges.

Seb blogja: Japán Nagydíj - 2015. szeptember 25.

  2015.10.14. 09:44

Image and video hosting by TinyPic

Megtanultunk néhány dolgot

Próbáltunk megtenni néhány kört, de nem volt olyan könnyű, mert néha sok víz volt a pályán. Ilyen körülmények között sok felvezető kört kell tenni, hogy megtapasztaljuk a gumiabroncs tapadását. 

Ezek mellett a  feltételek nem következetesek, ezért nem olyan könnyű összehasonlítani más emberek autójával. Általában nem ott szoktunk lenni a Nagydíj elején ahol végezni szerettünk volna, de a végén megtanulunk néhány leckét. Majd meglátjuk, hogy milyen időjárás lesz az elkövetkezendő napokban.

Seb blogja: Szingapúri Nagydíj - 2015. szeptember 20.

  2015.10.14. 09:44

Image and video hosting by TinyPic

Ma a mennyországban éreztük magunkat

Ez egy hihetetlen verseny volt ma, sőt összességében egy hihetetlen hétvége, és ez most nehéz összefoglalnom. A verseny hosszú és nehéz volt, Daniel nyomást helyezett rám hátulról, és mi ketten voltunk a leggyorsabbak, de tudtam hogy jó a tempónk és tudunk vigyázni a gumikra. Szerencsére rendben volt az egész hétvége.

Az autó kiválóan ment, és a futam végéig megtudtam tartani az előnyömet. Ma a mennyországban éreztük magunkat, de tudjuk, hogy még hosszú út áll előttünk. Meglepetés volt, hogy a Mercedessznek nem volt meg a tempója, de hogy őszinte legyek nem igazán érdekel.  Nagyon boldog vagyok, hogy a csapatban összhangban zajlik a munka mióta megérkeztem.  A következő versenyen rámenősek leszünk 100 százalékban, beleadunk még jobban mindent, mint eddig tettük. Amíg van rá esélyünk, addig minden tőlünk telhetőt beleadunk. 

Seb blogja: Szingapúri Nagydíj - 2015. szeptember 19.

  2015.10.14. 09:43

Image and video hosting by TinyPic

Ez fantasztikus érzés..

Nagyon jól ment ma. Az autó fantasztikus volt, az egyik dolog követte a másikat, a kemény gumik is jól működtek. Rendkívüli nehéz ez a pálya, nagyon gyors és könnyen lehet hibázni, de ma tényleg minden rendben volt.. A végén el sem hittem, hogy sikerül, és hihetetlen volt számomra. Őszintén szólva már nem emlékszem mit csináltam annyira az adrenalin  hatása alatt voltam. Ez egy nagyon hosszú kör, amibe minden belefért, ez egyszerűen egy álom. Fantasztikus érzés, de sajnos nem igazán tudom az érzésemet megosztani, így megpróbálom a versenyen megmutatni. Nem tudom mi a Mercedessz taktikája.  Nagyon meglepőek voltak, de úgy vélekedem, hogy a holnapi versenyen okoznak némi meglepetést. A sebesség a mai napon meglepő volt, és az lenne még meglepőbb, ha a versenyen is így történne. Ferrari győzelem? Ma minden fantasztikus volt, de a holnapi verseny nagyon hosszú, ezért bármi megtörténhet. A sebesség megvan, és ebben természetesen benne van a győzelem is. Ma megszereztem a pole pozíciót, jó úton haladok, de ez sok kis lépésből áll. 

Seb blogja: Szingapúri Nagydíj - 2015. szeptember 18.

  2015.10.14. 09:43

Image and video hosting by TinyPic

Azt hiszem ezen még tudunk javítani.

Szeretem ezt a pályát. Azt hiszem, hogy egy jó napunk volt, de úgy gondolom ezen a csomagon még tudunk javítani holnap. Nem úgy boldogultam a körömmel, ahogy szerettem volna. De ahogy már mondtam nagy potenciál van az autónkba, és remélem, hogy ezt ki is tudjuk használni. A cél maximális, és ha van lehetőség, akkor támadunk az első helyért. Az időjárási körülmények: Bár nekünk sasszemet kell alkalmazni, mert az embernek száz méteren belül meg kell látnia, amit látni kell. A pályáról: Szingapúr rendkívül sok örömet ad nekem. Egy nagyon hosszú pálya sok kanyarral, és ha az ember mindent rendben csinál, mint a közutakon, akkor ez rendkívüli szórakoztató.

Seb blogja: Olasz Nagydíj - 2015. szeptember 07.

  2015.10.14. 09:42

Image and video hosting by TinyPic

Majdnem egy tökéletes nap volt..

Hihetetlen napunk volt, és ez volt a valaha szerzett legjobb második helyem a Forma 1-ben. Köszönet minden Tifosinak ezt az érzést ma a dobogón: A fantasztikus rajongótól rengeteg támogatást kapott az egész csapat. Amikor meglátod a sok rajongót a pódium alatt, rájössz, hogy ezért érdemes élni. Érzelmek tekintetébe, ez több mint egy győzelem. Majdnem egy tökéletes nap volt: Azért mondom, hogy majdnem, mert nem tudom mi történt Kimivel az elején. Ez szégyen, mert hiba nélkül mind a két autónk a dobogón végezhetett volna. A sebesség sajnos nem volt elég a győzelemhez, de mindent megpróbáltam. Monza egy gyors pálya és mindannyian tudjuk mennyire domináns volt itt a Mercedes tavaly is. Tudom hogy a srácok remek munkát végeztek a motorral. Vannak dolgok amelyeken még javítani kell, de lépésről lépésre haladunk előre. A gumiabroncsokkal minden rendben volt ezen a hétvégén.

Seb blogja: Olasz Nagydíj - 2015. szeptember 06.

  2015.10.14. 09:42

Image and video hosting by TinyPic

Egy kis meglepetés ...
 
Nagyon boldog vagyok az elért eredményemmel, viszont a körömmel nem vagyok teljesen az, mert a Lesmo 1-ben hibáztam egy kicsit, de ez az eredmény fantasztikus a csapat számára. Ez előnyös helyzetbe hoz minket a holnapi napon: egy kicsit meglepő, hogy ilyen közel vagyunk a Mercedezhez ma, de meg kell várni mit hoz a holnap.
 
Tudjuk, hogy erős verseny lesz, és a Mercedes lesz az akit le kell győzni ha nyerni akarunk, de talán a Tifosik erejével sikerülni fog. Az idei év más mint az előző évek számomra: ahogy vezetsz és látod, hogy tapsolnak az emberek és éljeneznek, majd megveregetik a vállad, támogatnak, ez fantasztikus érzés. Pályán belül és kivül is sok a rajongó: számunkra ez a legkülönlegesebb verseny a naptárban.

Seb blogja: Olasz Nagydíj - 2015. szeptember 05.

  2015.10.14. 09:41

Image and video hosting by TinyPic

A kvalifikáció nagyon fontos lesz

Kemény napunk volt, az autóval kapcsoltban nem voltak kérdéseink, nagyon sokat tudtunk menni, ami mindig pozitív. A kvalifikáció itt nagyon fontos lesz: előzés a hosszú egyenesekben lehetséges, de az első kanyar nagyon szoros lesz és minél előrébb vagy annál könnyebb dolgod van.

Az első két autó sajnos messze van tőlünk, de talán holnap kicsit közelebb leszünk, és majd meglátjuk mi történik a versenyen. A hangsúly most az autón van, és hogy találjunk holnap néhány tizedet, mert nem vagyunk teljesen elégedettek. Pénteken nagyon sok zászlót láttunk a pálya körül ami nagyon jó volt. Az elvárások nagyok, de azt megígérem a rajongóknak, hogy mindent megteszünk amit csak tudunk.

Seb blogja: Belga Nagydíj - 2015 augusztus 23.

  2015.10.14. 09:41
Image and video hosting by TinyPic
 
Van egy jó autónk és egy erős csomagunk a versenyre …
 
Ez nagyon egyszerű: a Q2-ben a harmadik helyen voltunk és ha megnézed a köridőket nagyon szorosak voltak.  A Q3-ban ugyan abban az ütemben voltam, de sajnos  nem tudtam javítani a köridőn ahogy a többiek, az utolsó kanyarban ráadásul időt is vesztettem, ezért nem tudtam előrébb végezni. Egy biztos , nem vagyunk boldogok, mert elvesztettünk két vagy talán háromtizedet, de holnap kell egy jó tempó és egy nagyon  jó stratégia és nagyobb sebességre kapcsolni a dolgokat.
 
Egy nagyon jó autónk és egy erős csomagunk van a versenyre. Sok tennivalónk van holnap, mert ez egy nagyon hosszú verseny, a start és az első kanyar érdekes lesz, a pálya néhány részén némi eső is lehet. Nincs semmi baj, így várjuk a folytatást.

Seb blogja: Belga Nagydíj - 2015 augusztus 22.

  2015.10.14. 09:40
Image and video hosting by TinyPic
 
Nem a legjobb nap volt számunkra …
 
Örülök az utolsó futamon elért eredménynek,  viszont a földön kell maradnunk. Ez egy másik pálya más körülményekkel, így megpróbáljuk minden tőlünk telhetőt megtenni a jó eredményért. 
 
A mai nap nem volt a legjobb számunkra, kicsit nehéz volt megtalálni a ritmust, de holnap egy újabb lépést tehetünk előre, mert nem szeretnénk a tízedik helyen végezni. Biztos vagyok benne, hogy képesek vagyunk helyesen beállítani az autót, mert ma nem voltam teljesen elégedett vele. Holnap egy jobb napot szeretnénk zárni.
 
Első szekció P5 1: 51,866 21 körrel
Időjárás: levegő 22 ° C, a pálya 17/30 ° C. 
Második szekció P10 1: 50,940 23 körrel
Időjárás: légi 22/26 ° C, a pálya 36/42 ° C.

Seb blogja: Magyar Nagydíj Budapest - 2015 július 26.

  2015.07.29. 20:33

Image and video hosting by TinyPic

Nagyon boldog vagyok ezzel az eredménnyel..
 
Ez a hét sok örömöt és egyben sok bánatot hozott, ahogy a futam után is mondtam ezt a győzelmet Julesnek és a családjának ajánlom. A verseny nehéz volt különösen a vége felé, sok gondolat átfutott a fejemen, de ezzel az eredménnyel nagyon elégedett vagyok. A verseny eleje nagyon erős volt , nagyon jól éreztem magam az autóban és egy nagy lépést tettünk előre, és képesek voltunk irányítani a versenyt.
 
A biztonsági autó a végén nem segített nekünk, de ennek ellenére sikerült az élen maradnom és megnyerni a Nagydíjat. Fantasztikus volt látni a srácokat a csapatból, ahogy lenéztem a dobogón láttam mennyire boldogak. Ma bebizonyítottuk, hogy előre léptünk, és ennek semmi köze a szerencséhez. Sőt a biztonsági autó miatt inkább szerencsétlenek voltunk,de a sebességünk nagyon jó volt és így sikerült győztesként elhagynunk a pályát. Az biztos hogy egy nagyszerű verseny volt a fiúkkal, és nagy előrelépés a péntekhez képest, különösen azután hogy arról pletykáltak, hogy válságban van a csapat.  Köszönet minden támogató partnerünknek, a Shell-nek, hogy segít a nagyobb teljesítmény elérésében.

Seb blogja: Magyar Nagydíj Budapest - 2015 július 25.

  2015.07.29. 20:33

Image and video hosting by TinyPic

A maximumot fogjuk hozni..

Ma nagyon jól éreztük magunkat, a tegnapi rossz nap után. Az biztos hogy a felzárkózás nehéz volt,de büszke vagyok arra, hogy nyugodt tudtam maradni és az autó is sokat javult, és egy remek fordulat volt a tegnapi naphoz, és nagyszerű eredményt értünk el. Tudjuk hogy nehéz lesz holnap, de mi a maximumot fogjuk nyújtani. A Mercedes nagyon erős, nagyon nehéz lesz legyőzni őket, de hátra fele is kell nézni mert a Red Bull és Williams is nagyon erős. A Red Bull különösen az volt pénteken, de még így is sikerült az időmérőn legyőzni őket, ami azt jelzi, hogy gyorsabbak vagyunk mint ők.

Seb blogja: Magyar Nagydíj Budapest - 2015 július 24.

  2015.07.29. 20:32

Image and video hosting by TinyPic

Nem találtuk a ritmust
 
Mindent összevetve nem ez volt a legjobb időnk. Két vagy három dolog is volt ami lassított minket , és ez elvesztett idő volt nekünk.  Reggel a garázsba maradtunk az elektromos rendszer hibája miatt, és délután pedig Kiminek voltak gondjai az első szárnnyal,így egyikünk se tudta azt futni amit szerettünk volna.
 
Most sok minden van amit tisztázni kell, és holnapra mindent meg is kell tennünk azért, hogy egy tisztességes időmérőnk legyen.  Ami a Red Bull teljesítményét illeti ez várható volt, de ez még csak a péntek és nem lehet tudni mit csinálnak, mennyi üzemanyaggal mennek, de Silverstone-ban nagy előrelépést tettek. Nem tudtuk felvennni a ritmust ma, ezért most rendeznünk kell a dolgainkat holnapra, hogy egy sokkal simább hétvégénk legyen.

Seb blogja: Brit Nagydíj Silverstone - 2015 július 5.

  2015.07.29. 20:32
Image and video hosting by TinyPic
 
Kemény verseny volt
 
Ez egy igazán rossz kezdet volt nehezen kaptam el a fonalat, és pozíciókat vesztettem. Az újraindításnál próbáltam pozíciót nyerni, de helyette sajnos kettőt vesztettem. Úgy tűnt ezen a ponton, hogy nem jön össze semmi, kicsit olyan volt, mint az egész hétvége, de aztán sikerült ezt megfordítani.  Főleg annak volt ez köszönhető, hogy egy nagyon agresszív stratégiára álltunk át.
 
A csapattal folyamatosan kommunikáltunk, nehéz  volt  meghozni a helyes döntést az időjárás miatt. De a kiállás jól sikerült, és tudtunk egy tökéletes kört menni  és össze jött a dobogó.  Sajnálom a szurkolókat, mert vizesek lettek, de az eső ma a segítségünkre vált! Ez egy megérdemelt dobogó volt, mert megfelelő időben megfelelő döntést hoztunk. A Williamsek lépéselőnyben voltak velünk szemben, valahogy nem találtuk meg a megfelelő ritmust erre a hétvégére. Sok dolgot kell megtanulnunk és megértenünk rövid idő alatt. A keménygumik nem működtek jól, de ezzel így volt mindenki ezért ez nem lehet mentség. Ha megnézzük az első két autó fölényét akkor látjuk, hogy nagyobb mint amennyi szokott lenni, így rajtunk múlik, hogy mennyire tudunk közelebb kerülni hozzájuk Magyarországon.

Seb Blogja: Brit Nagydíj Silverstone - 2015 július 4.

  2015.07.29. 20:31
Image and video hosting by TinyPic
 
Remélem, hogy a holnapi nap kicsit másabb lesz
 
Ez nehezebb volt, mint amire számítottunk. Kicsit küzdenem kellett, hogy megtaláljam a megfelelő egyensúlyt. Holnap egy másik történet lesz, reméljük, hogy a versenytempónk tökéletes lesz.  A mai nap nem a legjobb volt.  Remélhetőleg holnap egy izgalmas verseny lesz, sok mindent tehetünk azért, hiszen a tempónk jó.
 
Tudom hogy ez nem lesz könnyű, főleg a Williamsen túl jutni, hiszen az egyenesekben nagyon gyorsak, de majd meglátjuk. Az biztos, hogy nem ez a legjobb rajthely.  A Q3-ban egyik körrel sem voltunk elégedettek.  Az utolsó kísérletben majdnem ütköztem Felipével, volt egy kis zürzavar mert Nico nagyon lassú volt, de ezért senki sem hibáztatható. Az utolsó körben hibáztam, de nem voltunk elég gyorsak. 

Következő 20 cikkElőző 20 cikk

 
Fordító


A fordító nem tökéletes !

 

 
facebook
 

Üdvözöllek Sebastian Vettel magyar rajongói oldalán. A legfrissebb információkat osztom meg Sebastian Vettelről. Hírek, képek, videók! Ha Te is szereted Sebastiant kövess bennünket facebookon, twitteren, instagram.

További információkért,és friss hírekért kövesd a https://www.facebook.com/vettelhungary/ facebook oldalt!

 
Sebastian Vettel

 

Sebastian Vettel, autóversenyző és Négyszeres világbajnok a Forma-1 királykategóriában.  1987. július 3. -ban született. Heppenheim-ben, Németországban. Pályafutását 2006-ban a BMW Saubernél kezdte. Jelenleg az Aston Martin csapat pilótája. Sebastian az autóversenyzés mellett boldog családapa.

+News+Sebastian Vettel+Gallery+Blog+Extra+Live+On

 

+Hivatalos Oldal
+Facebook
+Instagram
+Twitter
+Tumblr

 

 
Eseménynaptár

 

A 2021-es versenynaptár
 
Május 23.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Június 6.: Azeri Nagydíj, Baku
Június 13.: Kanadai Nagydíj, Montreal
Június 27.: Francia Nagydíj, Le Castellet
Július 4.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 18.: Brit Nagydíj, Silverstone
Augusztus 1.: Magyar Nagydíj, Hungaroring
Augusztus 29.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Szeptember 5.: Holland Nagydíj, Zandvoort
Szeptember 12.: Olasz Nagydíj, Monza
Szeptember 26.: Orosz Nagydíj, Szocsi
Október 3.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Október 10.: Japán Nagydíj, Szuzuka
Október 24.: Egyesült Államok Nagydíja, Austin
Október 31.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
November 7.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo
November 21.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
December 5.: Szaúd-Arábiai Nagydíj, Dzsidda
December 12.: Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi
 
Archívum
 

 

lap tetejére

© 2013-2020 VETTEL.GPORTAL.HU - MAGYARORSZÁG SEBASTIAN VETTEL RAJONGÓI OLDALA

 Vagyok, aki vagyok. Nem próbálok meg más lenni, mint aki vagyok. Néhány embernek talán tetszik, másoknak lehet, hogy nem. De ez az élet. - Sebastian Vettel


Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon