SEBASTIAN VETTEL HUNGARY >> WE RACE TO WIN !  Minden, ami Sebastian Vettel!!
Hírek Sebastianról ( news )
Archívum - 2013.

Visszatekintés a 2012-es Monzai futamra

2013.09.04. 22:22
saját írás

Image and video hosting by TinyPic

Pont nélkül távozott 2012-ben Monzából a Red Bull A gárda mindkét versenyzője feladta a 2012-es monzai futamot – Sebastian Vettel és Mark Webber is technikai hiba áldozata lett.

Sebastian elmondta a generátorral voltak gondok, annak meghibásodása vezetett végül a kieséshez. Azóta kiderült, hogy az egység kis fordulatszámon történő túlmelegedése vezetett a meghibásodáshoz. A probléma már korábban is jelentkezett. „Ugyanaz volt a probléma, mint szombaton, és mint korábban, Valenciában – a generátor hibásodott meg” – árulta el a 2012-es futam után Vettel, kinek hátránya 39 pontra nőtt az akkor listavezető Fernando Alonsóval szemben Vettel csapattársa, Mark Webber is pont nélkül zárta egy éve Monzában . Az ausztrál néhány körrel a leintés előtt állt ki. Webbernek a gumijai fogytak el „A vége felé már egyszerűen nem voltak hátsó gumijaim. Nyilvánvalóan nagyon keményen nyomtam. Azért a néhány pontért nem kellett volna ennyire nyomni. A hátsó abroncsoknak teljesen végük volt. Elég szegényes nap volt ez a csapat számára, nem tudom, mikor fordult utoljára elő ilyen. Volt néhány műszaki problémánk, és ma egyszerűen nem jöttek össze a dolgaink.” – mondta Webber 2012 Monzai futam után.

Tudnivalók az Olasz Nagydíj előtt

2013.09.04. 22:08

Image and video hosting by TinyPic

Ezen a hétvégén az utolsó európai helyszínnel, az Olasz Nagydíjjal folytatódik a Forma–1-es világbajnokság programja. Két DRS-zóna, egy ismeretlen amerikai versenybíró, valamint biztonságosabbá tett rázókövek – összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat a hétvégével kapcsolatban.

Az idei szokásoknak megfelelően ezúttal is két DRS-zónát jelöltek ki az FIA illetékesei. Az első előzési zóna érzékelési pontját a hetes kanyar (a második Lesmo) előtt helyezték el, a hátsó szárnyakat az ezen forduló utáni egyenesben lehet majd aktiválni. A második DRS-zóna a célegyenesben lesz, aktiválási pontja pedig a híres Parabolica (11-es kanyar) előtt került kijelölésre.
 
A szervezők kisebb módosításokat hajtottak végre a pálya egyes pontjain: a Monzában oly fontos kerékvetők kialakításán az első és a negyedik kanyarban is finomítottak, mindkét helyen megnyújtották a kanyar csúcspontjait, hogy ezzel csökkentsék az autók terhelését, amikor áthajtanak rajtuk. Kiszélesítették továbbá a hatos kanyar (első Lesmo) kijáratánál található műfüves részt, amelyre gyakran ráhajtanak a versenyzők, és hasonlóan alakították át a 10-es kanyar (Ascari) kijáratát is.
 
A hétvége versenyzőbírája az amerikai Danny Sullivan lesz, aki elsősorban nem a Forma–1-ben, hanem az indianapolisi 500 mérföldes versenyen vált híressé, melyet 1985-ben emlékezetes körülmények között, egy megpördülés után nyert meg Mario Andretti előtt. 1988-ban aztán az IndyCar sorozat bajnoka is lett. Ezt megelőzően ugyanakkor az F1-ben is felbukkant, az 1983-as szezont egy Tyrrell-lel versenyezte végig, F1-es pályafutása 15 versenyén a legjobb eredményét a monacói 5. pozíció jelentette.
 
A monzai hétvégén a Pirelli – Spához hasonlóan – a két legkeményebb keverékét, a fehér jelzésű közepest, és a narancssárga csíkkal ellátott keményet bocsátja a mezőny rendelkezésére. Paul Hembery, a cég sportigazgatója a következőket mondta az Olasz Nagydíjról: „Monza a hazai futamunk, csupán félórára van a milánói főhadiszállásunktól. Könnyű belátni, miért is hívják a sebesség templomának ezt a helyet: a jelenlegi leggyorsabb pályáról beszélünk, a hosszú egyenesek és gyors kanyarok pedig nagyon megterhelik a gumikat is. Ez azt jelenti, hogy a túlmelegedésük, valamint a hólyagosodásuk problémát okozhat, ha nem sikerül megfelelően használni őket. A megfelelő gumihasználat tehát nagy kihatással lehet a versenyre és a stratégiákra is, a csapatok erre már pénteken felkészülnek. Nemcsak a gumik teljesítményét, de tartósságát is letesztelhetjük ezen a helyszínen, mivel elég sokszor ütköznek nagy sebességgel a rázóköveknek – ez ugyancsak fontos tényező lehet a futam során. A monzai az egyik leghíresebb verseny az évben, sok tifosival, már nagyon várjuk!”
 
A csütörtöki FIA-sajtótájékoztató résztvevői (15 órától): Fernando Alonso, Felipe Massa, Jenson Button, Daniel Ricciardo, Mark Webber, Max Chilton
 
A pénteki FIA-sajtótájékoztató résztvevői (16 órától): Ross Brawn (Mercedes), Stefano Domenicali (Ferrari), Christian Horner (Red Bull), Martin Whitmarsh (McLaren), Monisha Kaltenborn (Sauber), Greame Lowdon (Marussia)

Braun interjú

2013.09.04. 19:18

Pár újabb interjú Spából.

Vetteltől megkérdezték, hogy mit fog adni Webbernek, amikor elhagyja a csapatot. Vettel azt mondta, hogy talán egy doboz bonbont ad neki.

Az interjúban elmondta Seb, hogy a ferrarri egy erős csapat, bár a Belgiumi futamuk nem volt túl fényes. Úgy gondolja, hogy a ferrarri mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy javítson az álláspontján.

Vettel nem tudná elképzelni, hogy Alonsoval egy csapatban legyen, és ugyanazt a felszerelést használná, mint ő.

"Nehéz Alonsot a csapatban elképzelni"

2013.09.04. 18:38
saját fordítás

Image and video hosting by TinyPic

Vettel elmondta, hogy nem tudná elképzelni, ha Alonsoval egy csapatban lenne, és ugyanolyan felszerelései lennének neki is, mint amilyen neki van. Szívesebben fogadta volna csapattársaként Schumachert, és arról is beszélt, hogy 2014-ben a ferrarri nagy változásokon fog átesni.

"Nem lenne semmi probléma abból, hogyha Alonso a csapattal részesedne. Hogy őszinte legyek ismerem Alonsot. Beszéltünk a paddock-ban, és tisztelem őt, mint versenyzőt.Nekem nincs gondom azzal, hogy az egyik legjobb pilóta. Nagyon versengő, és nagyon tehetséges pilóta. Azt nehéz elképzelni, hogy hogyan működnénk együtt egy csapatban.

A héten kiderült, hogy Vettel csapattársa jövőre Daniel Ricciardo lesz. Bár a német versenyzőt nem érte meglepetésként, hiszen szerinte ez az ésszerű megoldás.

"Michael Schumacherrel szerettem volna lenni egy csapatban. Ő már nincs közöttünk, de jó lett volna látni, hogyan működik együtt a csapattal,látni a vezetési stílusát, és persze azt is, látni, hogy milyen domináns"

A 12. verseny lesz Monzában. Vettelnek sejtése sincs, hogy Monzában is olyan domináns lesz -e, mint a legutóbbi versenyen Belgiumban.

"A dolgok nagyon gyorsan megváltoznak. Csak emlékezzünk vissza 2010-2012-re. Mindenre oda kell figyelni, hiszen plusz vagy mínusz tíz fok különbség az aszfalt hőmérsékletében sokat számít, hiszen ez csökkenti az autók sebességét vagy növelheti azt. Nem tudni, hogy mit hoz a jövő. Nekünk egy nagyon erős kocsink van, de nem a szezon végén vagyunk, hanem a közepén, még bármi megtörténhet."

Ettől eltekintve nem szabad a ferrarrit lebecsülni, hiszen megmutatta, hogy Spa-Francorchamps-en milyen erősek voltak.

"A ferrarri nem hozza ki magából a maximumot. Nem tudom, hogy mi fog történni jövőre a zárt ajtók mögött. De az biztos, hogy a ferrarri egy versengő csapat és mindent megfognak tenni annak érdekében, hogy a legjobb helyezést érjék el. Nekünk pedig majd meg kell védenünk magunkat."

A német versenyző, Sebastian Vettel visszatekintett Mark Webberrel való kapcsolatára. Elismerte, hogy sok negatív dolog volt közte és Mark között, viszont az emberek nem látják a pozitív dolgokat.

"Malajziában nézeteltérés volt köztem és Webber között."

Majd folytatta.: " Rengeteg sikerélményünk volt együtt a csapattal. A negatív dolgok mellett, több a pozitív érvelés, mint a negatív. Malajzia megtört minket. De az embereknek nehéz megítélni ezt. Profik vagyunk, mind a ketten a győzelemért mentünk. " - Emlékezett vissza Vettel, ahol megelőzte csapattársát, Webbert a Malajziában.

Vettel elmondta, hogy lehetetlen tudni, hogy mi fog történni 2014-ben az új szabályzásokat illetően. Úgy gondolja, hogy a következő szezon magasabb szintű lesz.

"Lehetetlen ezt tudni." - mondta "Nekünk és a riválisainknak új lesz minden. Most jó helyzetben vagyunk, és úgy gondolom, hogy a következő szezon magasabb szintű lesz és a különbségek meglepetések okozhatnak. "

A csapatok a red bull helyére pályáznak, és ezt ők is tudják. Vettel nem aggódik a jővő miatt. Most a jelenre koncentrál, és szívesebben él a pillanatoknak.

" A jelenlegi helyzetünket illetően boldog vagyok, és nincs okom arra gondolni, hogy lejebb csúszok a vezetők tabelláján. Talán egy napon lehet megtörténik, de most nem vesztegetem ezzel az időmet. Szívesebben élek a pillanatnak."

Seb 2013. szeptember 03.-i bejegyzése

2013.09.04. 12:27
saját fordítás

Gratulálok!

Gratulálunk Daniel Ricciardonak és isten hozott a csapatban. Boldog vagyok, amiért láthatok egy másik pilótát a Red Bull Junior csapatból és.....

örülök, hogy a csapat adott egy esélyt Daniel Ricciardonak, hogy bizonyíthasson magának.

2014-es év izgalmas kihívás lesz, új autóval, új motorral és egy új csapattárssal..

Image and video hosting by TinyPic

3 nap múlva szabadedzés !

2013.09.04. 12:25

Pénteken végre elkezdődnek a szabadedzések Monzában. Én már nagyon-nagyon várom ! :)

Ezzel a cuki képpel kívánnék mindenkinek További szép napot !! Jó sulit, tanulást, vagy amit szeretnétek ! :)

Image and video hosting by TinyPic

Vajon mi várhat Ricciardora Vettel mellett?

2013.09.04. 09:20
saját fordítás

Amikor Mark Webber bejelentette visszavonulását júniusban, akkor olyan lehetőséggel ajándékozta meg a pilótákat, ami nagyon ritka alkalommal adatik meg. Ám mégis van egy bökkenő: Sebastian Vettel háromszoros világbajnok mellett kell versenyezni. Ezzel a lehetőséggel Daniel Ricciardo a Toro Rosso versenyzője élt.

Sebastien Bourdais-nak ezt tudnia kellene. A francia, aki 2008-ban megérkezett a formula 1-be a Toro Rosso csapatához, ahol Sebastian Vettel versenyzett akkoriban.

"Azt kell elmondani róla, hogy két lábbal áll a földön, és kész volt bármit megtenni annak érdekében, hogy a csúcson legyen... Tehetséges pilóta volt, és a red bull támogatta őt, így jól álltak a dolgok számára. Szerencsés fickó volt még akkor is. A legfőbb erőssége az, hogy született tehetség, félelmetesen jól tudja uralni a kocsiját.

Miután megnyerte négy címet az Egyesült Államokban a Champ Car sorozatban, nagy dolgok vártak Bourdais-ra.

Vettel az első öt versenyen folyamatosan ütközött, majd Törökországban érkezett a B verziójú autó, ami sokkal jobban feküdt a németnek.

"A régi autóval közel álltunk egymáshoz. Aztán kaptunk egy új autót, azt pedig nem tudtam vezetni, de ő boldog volt, mint hal a vízben. Az életem nehézzé vált. Abban az időben nem volt erős mentálisan.. Mikor közel voltunk egymáshoz az emberek azt kérdezték, hogy tényleg ilyen jó lenne? Idővel azt tette, amit az összes többi versenyző tesz. Olyan érzés volt, mintha kezdene eltűnőben lenni. Ő is ember. A dolgok nem úgy alakultak számára, ahogy szerettem volna, ezért csalódott volt. Hibázott, de ez nem tartott nála sokáig. Ő egy tehetséges, fiatal versenyző, akit lehetett látni, hogy fejlődött ilyen magas szintre. Láttuk, hogy nagyon gyorsan fejlődik, és nagyon kellemes volt vele dolgozni.. Természetesen kijöttünk egymással.

"Nyilvánvalóan nagyon motivált fiatal versenyző, aki tele van energiával, és nem hagy semmit elintézetlenül.. A versenyeken mindig nagyon agresszív volt, még a csapattársával is.Ha látsz egy lehetőséget, és tudod, hogy összejöhet, akkor élned kell vele hiszen ezért fizetnek.. Meg kell próbálni mindig elől végezni. Ha katasztrófa lesz belőle az más, de amíg csak lehet addig kockáztatni kell. Nem vagyok meglepve, amiatt, hogy mindig ő győz. Ez teszi őt bajnokká." - mondta Sebastien Bourdais

Image and video hosting by TinyPic

McLaren: A Red Bullon is múlik Ricciardo sikere

2013.09.04. 08:41

Image and video hosting by TinyPic

A McLaren sportigazgatója, Sam Michael szerint kulcsfontosságú lesz Daniel Ricciardo fejlődése és teljesítése szempontjából, hogy a Red Bull a megfelelő támogatást biztosítsa számára a következő idényben, mikor Sebastian Vettel oldalán, már a nagyok között kell helytállnia a Forma-1-ben.
 
Michael pedig tudja, miről beszél, hiszen hasonló helyzetben van az idei évben, hiszen Sergio Perez a Saubernél eltöltött mindössze két szezon után csatlakozott az egykori világbajnok Jenson Button mellé, a szintén vb-győztes Lewis Hamilton helyére.
 
Perez eddig 18 pontot szerzett Button 47 pontjával szemben az idei évben, amely nem túl rózsás a McLaren számára, azonban Michael figyelmeztet, hogy egy élcsapat számára nagyon fontos, hogy belássa, idő kell, míg egy újonc felveszi a ritmust és csúcsformába kerül a királykategóriában.
 
„Hatalmas feladat hárul rá, hiszen nem lesz egyszerű Mark helyébe lépni, aki egy fantasztikus versenyző és jó vezénylő, nem beszélve arról, hogy Daniel nem más, mint Sebastian Vettel csapattársa lesz” – 
mondta a szakember.
 
„Ha azonnal teljesíteni tud Sebastian szintjén, akkor az fantasztikus, ezt a Red Bull mindenkinél jobban tudja. Komoly feladat előtt áll Daniel, és biztos vagyok abban, hogy meg fogja tudni csinálni. Már csak a Red Bullon múlik, hogy vezetni tudja-e és megfelelően egyengeti-e az útját, megadja-e neki azt a támogatást, amire szüksége van a bizonyításhoz.”
 
Michael azt is elmondta, hogy Daniel számára sorsdöntő lehet majd az is, hogy mielőbb bizonyítsa, igenis van keresnivalója többszörös világbajnok csapattársa mellett. Önbizalmát a lehető legmagasabb szinten kell tartania, máskülönben bajba kerülhet.
 
„Végeredményben ez az autóversenyzés, a legjobb éli túl a küzdelmet. Azért van itt, hogy bizonyítson magának, amilyen gyorsan csak lehet” – folytatta Michael, aki büszke arra, hogy honfitársa meg tudta győzni a Red Bullt eddig nyújtott kiváló teljesítményével a Toro Rossónál.

Sebastian Vettel az eddigi 5 győzelme az idén

2013.09.03. 20:04
saját írás

Elhoztam nektek egy fotó összeállítást, ahol Vettel eddigi 5 győzelmét láthatjuk az idei szezonból.

Malajzia Nagydíj
Bahreini nagydíj
Kanadai nagdíj
Német nagydíj
Belga nagydíj

Image and video hosting by TinyPic

Tegnap és ma: Vettel Győzeleme

2013.09.03. 19:42
saját fordítás

Nézzünk vissza Vettel első győzelmére Monzában és karrierjére azóta.

Tegnap: Az első győzelem Monzában

2008. szeptember 14-én egy 21 éves német versenyző, pole pozícióval indult az olasz nagydíjon Monzában. Akkor még a Scuderia Toro Rossóval vezetett a hazai országukban, és egy hihetetlen dolog történt: Nyert.

Vettel a kezdetektől fogva uralta a versenyt és 12 másodperccel megelőzve a mezőnyt ért célba. Ő volt a legfiatalabb versenyző, aki megnyerte a Nagydíjat.

MA: győzelem szám 31 Spa

A rekord győzelem Monzában öt évvel ezelőtt volt. Vettel azóta megszerzett három világbajnoki kupát, 1251 pontot, és 39 pole pozíciót tudhat magáénak . Az utolsó Belgiumi Grand Prix-ben az Infinity Red Bull Racing versenyzője megszerezte 31 .ik győzelmét, amellyel kiérdemelte az ötödik helyet a listán a legjobb vezetők rangsorában.

A győzelemmel 46 pontra növelte előnyét a legveszélyesebb riválisával Fernando Alonsoval szemben. Ezen a hétvégén folytatódik a 2013-as Forma 1-es verseny ahol Vettel első győzelmét aratta.

Image and video hosting by TinyPic

 
Fordító


A fordító nem tökéletes !

 

 
facebook
 

Üdvözöllek Sebastian Vettel magyar rajongói oldalán. A legfrissebb információkat osztom meg Sebastian Vettelről. Hírek, képek, videók! Ha Te is szereted Sebastiant kövess bennünket facebookon, twitteren, instagram.

További információkért,és friss hírekért kövesd a https://www.facebook.com/vettelhungary/ facebook oldalt!

 
Sebastian Vettel

 

Sebastian Vettel, autóversenyző és Négyszeres világbajnok a Forma-1 királykategóriában.  1987. július 3. -ban született. Heppenheim-ben, Németországban. Pályafutását 2006-ban a BMW Saubernél kezdte. Jelenleg az Aston Martin csapat pilótája. Sebastian az autóversenyzés mellett boldog családapa.

+News+Sebastian Vettel+Gallery+Blog+Extra+Live+On

 

+Hivatalos Oldal
+Facebook
+Instagram
+Twitter
+Tumblr

 

 
Eseménynaptár

 

A 2021-es versenynaptár
 
Május 23.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Június 6.: Azeri Nagydíj, Baku
Június 13.: Kanadai Nagydíj, Montreal
Június 27.: Francia Nagydíj, Le Castellet
Július 4.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 18.: Brit Nagydíj, Silverstone
Augusztus 1.: Magyar Nagydíj, Hungaroring
Augusztus 29.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Szeptember 5.: Holland Nagydíj, Zandvoort
Szeptember 12.: Olasz Nagydíj, Monza
Szeptember 26.: Orosz Nagydíj, Szocsi
Október 3.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Október 10.: Japán Nagydíj, Szuzuka
Október 24.: Egyesült Államok Nagydíja, Austin
Október 31.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
November 7.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo
November 21.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
December 5.: Szaúd-Arábiai Nagydíj, Dzsidda
December 12.: Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi
 
Archívum
 

 

lap tetejére

© 2013-2020 VETTEL.GPORTAL.HU - MAGYARORSZÁG SEBASTIAN VETTEL RAJONGÓI OLDALA

 Vagyok, aki vagyok. Nem próbálok meg más lenni, mint aki vagyok. Néhány embernek talán tetszik, másoknak lehet, hogy nem. De ez az élet. - Sebastian Vettel


Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!