2014.05.10. 12:16
A Mercedes-uralom maradt, Lewis Hamiltont viszont Nico Rosberg váltotta a mezőny élén a Spanyol Nagydíj harmadik szabadedzésén. A két Ezüstnyíl mögött Fernando Alonso végzett – 1,3 másodperces hátránnyal. A spanyolt Massa, Grosjean, Magnussen, Ricciardo, Button és Maldonado követte - Vettel csak 10. lett.
Nico Rosberg 1 perc 28,887 másodperces idővel zárt az élen az időmérő előtti utolsó edzésen, Lewis Hamilton kemény keverékes köre pedig ennél közel egy másodperccel volt lassabb.
Tegnap a 6-os, ma a 44-es számú Mercedesszel akadtak kisebb gondok: Hamilton jobbra húzó kormánnyal találta szemben magát a gyakorlás elején, ám a szerelők gyorsan elhárították a problémát.
A helyi kedvenc, Fernando Alonso megtartotta remek formáját a Ferrarival és harmadik lett, igaz, a pénteken jobbára előtte végző red bullos Daniel Ricciardót feltartották az utolsó gyorskörén.
Hasonlóan járt Valtteri Bottas is a Williamsszel, aki így nem tudott akkorát robbantani, mint a végül negyedikként regisztrált csapattárs, Felipe Massa. A Williamsek több mint az edzés felét a garázsban töltötték és eleve csak 25 perces programot terveztek az egyórás utolsó szabadedzésre.
Vegyesen sikerült az első napon műszaki hiba miatt alig négy körig jutó világbajnok, Sebastian Vettel felkapaszkodása is. A német a maga 20 körével a délelőtt legtöbbet köröző versenyzőjévé avanzsált, viszont hibázott a közepes keverékes gyorskörén és végül csak a 10. lett.
A gyakorlás végén a csúcsforgalom mellett ismét a vezetői hibák kerültek előtérbe, hiszen tíz perccel a tréning vége előtt Max Chilton sorozatban a második edzést fejezte be a bukótérben a Marussiával (ezúttal az 5-ös kanyart fékezte el), majd a leintés másodperceiben a caterhames Kobajasi Kamui is átkrosszozott egy kavicságyon a 7-es és a 9-es kanyar között.
Technikai problémája Hamilton mellett csak a lotusos Romain Grosjeannak akadt, aki fékgondokkal küszködött az első negyedórában, mielőtt az utolsó percekben egy feltűnően jó 5. idővel jelezte igényét egy helyre az időmérő harmadik szakaszában.
Ez utóbbi, a Spanyol Nagydíj kvalifikációja, ma délután 14:00-kor veszi kezdetét Barcelonában.
A Spanyol Nagydíj harmadik szabadedzésének végeredménye:
1. Nico Rosberg (Mercedes) 1:25,887 16 kör
2. Lewis Hamilton (Mercedes) 1:26,756 +0,869 9 kör
3. Fernando Alonso (Ferrari) 1:27,188 +1,301 15 kör
4. Felipe Massa (Williams-Mercedes) 1:27,223 +1,336 10 kör
5. Romain Grosjean (Lotus-Renault) 1:27,682 +1,795 18 kör
6. Kevin Magnussen (McLaren-Mercedes) 1:27,806 +1,919 16 kör
7. Daniel Ricciardo (Red Bull-Renault) 1:27,808 +1,921 12 kör
8. Jenson Button (McLaren-Mercedes) 1:28,006 +2,119 11 kör
9. Pastor Maldonado (Lotus-Renault) 1:28,076 +2,189 19 kör
10. Sebastian Vettel (Red Bull-Renault) 1:28,085 +2,198 20 kör
11. Valtteri Bottas (Williams-Mercedes) 1:28,101 +2,214 12 kör
12. Jean-Éric Vergne (Toro Rosso-Renault) 1:28,242 +2,355 16 kör
13. Danyiil Kvjat (Toro Rosso-Renault) 1:28,298 +2,411 16 kör
14. Kimi Raikkonen (Ferrari) 1:28,419 +2,532 16 kör
15. Sergio Pérez (Force India-Mercedes) 1:28,571 +2,684 13 kör
16. Nico Hülkenberg (Force India-Mercedes) 1:28,668 +2,781 13 kör
17. Adrian Sutil (Sauber-Ferrari) 1:28,715 +2,828 16 kör
18. Esteban Gutiérrez (Sauber-Ferrari) 1:28,865 +2,978 18 kör
19. Max Chilton (Marussia-Ferrari) 1:30,169 +4,282 15 kör
20. Jules Bianchi (Marussia-Ferrari) 1:30,670 +4,783 12 kör
21. Kobajasi Kamui (Caterham-Renault) 1:30,712 +4,825 18 kör
22. Marcus Ericsson (Caterham-Renault) 1:31,559 +5,672 19 kör