2014.06.21. 08:12
A korábbi autóversenyző, sportigazgató és csapattulajdonos, Gerhard Berger az Auto Bild Motorsportnak adott interjúban a múltról és jelenről mesélt, valamint betekintést engedett a jövőbeni terveibe is. Az interjúban Vettelről is mesél!
Sebastian Vettel nemrég az Ön 1988-as Ferrariját vezette. Van ok aggodalomra a Red Bullnál, hogy a Ferrari mítosza esetleg megfertőzte és átigazol?
Gerhard Berger: „Nem, Sebastian nem annyira érzelgős, mint én voltam. Vettel mindig is ott fog versenyezni, ahol a legnagyobb az esély a sikerre. Úgy gondolom, hogy erre a jövőben is a Red Bullnál látja majd legtöbb esélyt. Az az ő csapata.”
Korábban különcnek számított, hogy nem volt menedzsere, akárcsak Sebastian Vettelnek most.
Gerhard Berger: „Mindig magam intéztem a ferraris szerződéseimet. Először Enzo Ferrarival, később pedig Luca di Montezemolóval. Őt Niki Lauda látta el tanácsokkal.”
Hogyan zajlottak a tárgyalások?
Gerhard Berger: „Enzo irodájában mindig sötét volt és gyertyák égtek. Folyton a zsebkendőjébe köpködött. Rövid és fájdalommentes volt. Ő engem akart, én pedig a Ferrarihoz akartam igazolni. Akkoriban nem voltak nagy követelmények. Fiatal voltam és egy álom valósult meg azzal, hogy a Ferrarinál versenyezhettem.”
És mi a helyzet di Montezemolóval?
Gerhard Berger: „Luca nehezebb eset volt. A második alkalommal sok pénzről volt szó. Niki akkoriban sokat segített a tárgyalásokban.”
Hogyan térhet vissza a Ferrari a siker útjára?
Gerhard Berger: „Jelenleg nem tudom, hogy hogyan képzelik. Di Montezemolo Forma-1-es berkekben az egyik legtapasztaltabb ember. Emiatt nem vagyok biztos benne, hogy a jelenlegi csapatvezető végleges megoldás. Nem kizárt, hogy egy bennfentes is érkezik a csapathoz. Talán úgy csinálják, mint korábban a BMW. Akkoriban nagyon hasznos volt számomra, hogy Mario Theissen oldalán dolgozhattam, aki a vállalaton belül jól kiismerte magát.”
A Ferrari soha nem kérte meg Önt?
Gerhard Berger: „Folyton beszélgettünk, de semmi konkrétum nem hangzott el. Aki a Ferrarihoz megy, annak tisztában kell lennie azzal, hogy az egész életét ennek szenteli. Ahogyan azt Jean Todt is tette, napi húsz órát kell dolgoznod. Ez a siker kulcsa. A BMW-nél eltöltött időszak után a Toro Rosso résztulajdonosa voltam. Ha egyáltalán, akkor inkább már egy saját csapat mellett tenném le a voksomat.”
Mi szükséges ahhoz, hogy hivatalos szerepben térjen vissza a Forma-1-be?
Gerhard Berger: „Amennyiben egy konkrét ajánlatot kapnék egy gyártótól vagy egy olyan konszerntől, mint a Red Bull, akkor elgondolkoznék rajta. Ellenkező esetben csak álmatlan éjszakákat okoznék magamnak.”
Mi az, amin változtatni kellene?
Gerhard Berger: „Vagy több pénzt kell adni a csapatoknak vagy csökkenteni kell a költségeket.”
Jelenleg tanácsadóként dolgozik az FIA utánpótlás sorozatiban. Hogyan zajlik egy munkanapja?
Gerhard Berger: „Amikor az irodában vagyok, délelőtt kilenc órakor kezdek és a munka bármeddig elhúzódhat. Innen intézem a vállalkozásom (egy fuvarozó cég) ügyeit és az FIA-s dolgokat is. Olykor Genfbe vagy Párizsba kell utaznom. Ezek teszik teljessé a tevékenységemet és új tapasztalatokra tehetek szert. Voltam versenyző, majd egy olyan nagy konszernnek dolgoztam, mint a BMW, a Toro Rossónál pedig saját csapatom volt. Ezzel a feladattal lett teljes a kép. Néhányan azt mondják, hogy nincs szükség az FIA-ra. Ezt én másképp látom. Mindig szükség van egy úgynevezett független rendőrségre, amely garantálja, hogy a sport fair és hiteles legyen. A támogatóknak, a befektetőknek és a sportolóknak is szükségük van erre. A Forma-1 csak úgy működhet megfelelően, ha a gazdasági ügyeket egy olyan erőskezű ember irányítja, mint Bernie Ecclestone és az FIA-t is egy keménykezű ember képviseli. Ez Jean Todt révén is adott. Ideális esetben az sem árt, ha a felek jól együtt tudnak működni.”
Mi az oka annak, hogy az FIA valamennyi utánpótlás géposztályával foglalkozik, a Forma-1-es világbajnoksággal azonban nem?
Gerhard Berger: „Nem akartam, mert ilyenkor könnyen az érdekharcok játékszere lehetsz. Jean Todt és Bernie Ecclestone révén két kemény személyiség találkozik. Hamar előfordulhat, hogy két szék közül a pad alá esel és végül csak inas leszel.”
Izgalmas feladat lenne Bernie Ecclestone posztján ülni?
Gerhard Berger: „Gazdasági szempontból igen. (nevet) Gyakran felteszik nekem ezt a kérdést. Ez azonban túl nagy falat lenne nekem. Hogy miért? Fontos, hogy anyagilag független legyél. Alapvető követelmény, hogy résztulajdonod legyen a Forma-1-es üzletben. Ellenkező esetben a gyártók nagykutyái és a dörzsölt csapatvezetők szétszaggatnak.”
Térjünk rá a Forma-1 aktuális helyzetére. Hogyan ítéli meg a szabályokat?
Gerhard Berger: „Jónak tartom. Technikailag nagy kihívást jelentenek. Ennek így is kell lennie a Forma-1-ben, hiszen ezért írják ki a konstruktőrök versenyét. El kell ismerni, hogy a Forma-1 olyan költséges lett, hogy nehéz előteremteni a szükséges költségvetést. Max Mosley éppen ezért szorgalmazta, hogy a motor legfeljebb öt vagy hat millióba kerülhet évente. Éppen az ellenkezője valósult meg. Manapság az aggregátok 20-30 millióba kerülnek évente. A Caterham, a Sauber és a Marussia mégis miből fizesse ki ezt?”
Mi történik, ha néhány kiscsapat kiszáll, mert nem tudják finanszírozni a szereplést?
Gerhard Berger: „Akkor a nagy gyártók három autóval versenyeznek. Rövid távon ez lenne a legjobb megoldás. Az azonban kétséges, hogy hosszú távon is ez a megfelelő lépés.”
A kulcsszó a Williams: A csapat hosszú ideig sikeres volt, szinte verhetetlen. Most a középmezőnyben harcolnak. Mivel magyarázható egy ilyen visszaesés?
Gerhard Berger: „Egész egyszerűen: a Williams nem élt azzal a lehetőséggel, amit a fiatal, ötletgazdag szakemberek tudnak nyújtani. Különösen azt követően, hogy Adrian Newey elhagyta őket. Newey minden csapatnál 70 százalékban volt felelős a sikerért. Ez így volt a Williamsnél, a McLarennél és a Red Bull Racingnél is. Newey egy zseni. Ha egy olyan csapat, mint a Red Bull szabad kezdet ad neki, négy bajnoki cím lehet az eredmény.”
Newey szerepe a jelenlegi szabályok mellett is döntő lehet? Jelenleg a motornak sokkal fontosabb szerepe van, mint az aerodinamikának, amely idén a háttérbe szorult?
Gerhard Berger: „Igen, még mindig. Még mindig a Red Bull autója a leggyorsabb. A Mercedes ugyanakkor kihasználja a nagy konszernben rejlő lehetőségeket és az új szabályokat a végsőkig a maga javára fordította. A Renault és a Ferrari sajnos nem végzett ilyen jó munkát. A Ferrari mentségére szolgál, hogy technikailag nincsenek olyan lehetőségeik, mint a Mercedesnek. A Renault-nak lenne, ők azonban alábecsülték a szabályokat. A Renault hátránya olyan nagy, hogy ezt még egy olyan zseni sem tudja kompenzálni, mint Newey. Még nem. De csak idő kérdése és a Red Bull ismét versenyben lesz. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a Mercedes autója is nagyon jó. Emellett Nico Rosberg és Lewis Hamilton révén két élversenyzőjük van.”
Ki a jobb közülük?
Gerhard Berger: „Egy szinten vannak, de mindenkinek más az erőssége. Hamilton inkább ösztönös versenyző, aki az őstehetségére hagyatkozik. Rosberg is nagyon gyors, de ő inkább az elemző típus és fejben erős. Úgy gondolom, hogy Nico a kitartóbb.”