2014.10.03. 08:44
Lewis Hamilton állt az élre a Japán Nagydíj második szabadedzésén, 0,2 másodperccel megelőzve Nico Rosberget. Jean-Éric Vergne alatt is megállt a Toro Rosso; Kobajasi Kamui mellett Daniel Ricciardo is összetörte autóját.
A Mercedes brit versenyzője csapattársát, Nico Rosberget utasította maga mögé, ám egyikük sem tudott tiszta kört futni. Harmadikként ezúttal a williamses Valtteri Bottas végzett.
Az előrejelzett eső az első edzéshez hasonlóan javarészt a másodikat is megkímélte; csupán az utolsó percekben borult be teljesen az ég és kezdett el csepegni.
Mindez nem akadályozta meg a versenyzőket abban, hogy szokatlanul sok balesetet produkáljanak. A sort a helyiek kedvence, Kobajasi Kamui nyitotta, aki alig három körrel azután, hogy az első tréning kihagyását követően visszaült a Caterhamjébe, már a gumifalnak is vágta azt az S-kanyarok elején.
A legnagyobb név az áldozatok közül Daniel Ricciardóé volt. A Red Bull háromszoros futamgyőztese az utolsó kanyarban sodródott le az útról, és bontotta le fél óra körözés után a 3-as számú kocsi bal elejét a szűk bukótér végében. A gyakorlást a mentés idejére piros zászlóval megszakították. A folytatásban még Esteban Gutiérrez is kicsúszott a Sauberrel; a mexikói a Spoon kanyarban vesztette el az uralmát a járműve felett.
A nap második piros zászlója egyben az edzés idő előtti befejezését is okozta, midőn Jean-Éric Vergne alatt három perccel a kockás zászló előtt ma már másodszor állt meg a Toro Rosso, ezúttal kellemetlen helyen, a nehezen megközelíthető hátsó egyenes közepén. Délután az elektronika lehetett a ludas, de ugyanennek az autónak a motorja füstölt el a délelőtt folyamán a debütáló Max Verstappen alatt is.
A nyitóedzésen villogó Ferrarik a nap végére visszaestek a 6-7. pozícióba – Kimi Räikkönen-Fernando Alonso sorrendben –, a kicsúszó Ricciardo addigi legjobb ideje pedig csupán a 10. helyre volt elég.
A hétvége programja a harmadik és egyben utolsó szabadedzéssel folytatódik, közép-európai idő szerint holnap hajnali 4 órától.
A Japán Nagydíj második szabadedzésének végeredménye:
1. Lewis Hamilton (Mercedes) 1:35,078 28 kör
2. Nico Rosberg (Mercedes) 1:35,318 +0,240 27 kör
3. Valtteri Bottas (Williams-Mercedes) 1:36,279 +1,201 24 kör
4. Jenson Button (McLaren-Mercedes) 1:36,409 +1,331 28 kör
5. Sebastian Vettel (Red Bull-Renault) 1:36,436 +1,358 24 kör
6. Kimi Räikkönen (Ferrari) 1:36,529 +1,451 19 kör
7. Fernando Alonso (Ferrari) 1:36,637 +1,559 26 kör
8. Kevin Magnussen (McLaren-Mercedes) 1:36,714 +1,636 31 kör
9. Danyiil Kvjat (Toro Rosso-Renault) 1:36,943 +1,865 27 kör
10. Daniel Ricciardo (Red Bull-Renault) 1:37,186 +2,108 3 kör
11. Jean-Éric Vergne (Toro Rosso-Renault) 1:37,219 +2,141 19 kör
12. Nico Hülkenberg (Force India-Mercedes) 1:37,504 +2,426 16 kör
13. Romain Grosjean (Lotus-Renault) 1:37,563 +2,485 31 kör
14. Felipe Massa (Williams-Mercedes) 1:37,700 +2,622 18 kör
15. Sergio Pérez (Force India-Mercedes) 1:37,786 +2,708 8 kör
16. Pastor Maldonado (Lotus-Renault) 1:37,798 +2,720 27 kör
17. Adrian Sutil (Sauber-Ferrari) 1:38,010 +2,932 25 kör
18. Esteban Gutiérrez (Sauber-Ferrari) 1:38,365 +3,287 9 kör
19. Marcus Ericsson (Caterham-Renault) 1:39,069 +3,991 22 kör
20. Jules Bianchi (Marussia-Ferrari) 1:39,306 +4,228 20 kör
21. Max Chilton (Marussia-Ferrari) 1:39,333 +4,255 24 kör
22. Kobajasi Kamui (Caterham-Renault) 1:42,760 +7,682 3 kör