SEBASTIAN VETTEL HUNGARY >> WE RACE TO WIN !  Minden, ami Sebastian Vettel!!
Hírek Sebastianról ( news )

Vettel, Arrivabene: Harcolni akarunk a bajnokságért!

2016.02.19. 16:43
Címkék: hírek

Image and video hosting by TinyPic

Második szezonjának vág neki Sebastian Vettel a Ferrari versenyzőjeként, és megtenné az a bizonyos utolsó lépést, mellyel elérhetővé válhat számára ötödik világbajnoki címe.
 
Miközben 2015 a Ferrari és Sebastian Vettel számára is az újrakezdés éve volt, idén a folytonosság jegyében szállnak harcba az újabb sikerekért. A német versenyző bemutatkozása Maranellóban várakozáson felül sikerült: a 2014-es nyeretlen szezont követően három futamgyőzelmet aratott, továbbá megszerezte az egyéni bajnokság harmadik helyét is.
 
„Az autó csodálatos! Nagyon izgalmas időszak ez, de nehéz még megmondani, mire is számítok, mert még nem próbáltuk ki a pályán. Szép az autó, és szerintem komoly előrelépést hozhat” – kommentálta új versenygépét Vettel a pénteki bemutatón.
 
A négyszeres bajnok már korábban beszélt arról, hogy a mostani lesz az első olyan autó, melynek fejlesztésébe ő is beleszólhatott. Emellett most azt is hangsúlyozta, hogy egy éve megújult csapatuk is egyre inkább összecsiszolódik, ami szintén javulást hozhat számukra. „Tavaly fantasztikus évet futottunk. Ez volt az első szezonom a csapattal, és másodikak lettünk. Már csak egy lépés hiányzik. Ezt viszont nem lesz könnyű megtenni, de reméljük, az autónk segít benne. Minden téren fejlődtünk, az előző évben nagyon sok ember cserélt pozíciót. Tavaly a bemutatón még nemigen tudtuk, mire számíthatunk. Most jobb volt a téli felkészülésünk, és úgy vélem, ha tavaly erős csapatot alkottunk, idén még erősebbek leszünk” – tekintett előre.
 
Főnöke, Maurizio Arrivabene is ebben bízik. „Reméljük, hogy ez egy nyerő autó lesz. Az autó nagyon sok ember közös munkájának eredménye, és nem sokára már Barcelonába visszük. Mindenekelőtt köszönetet kell mondjak az elnökünknek, aki biztosította számunkra a megfelelő hátteret ahhoz, hogy versenyképes autót alkossunk meg. Valamennyi részlegünknek jár a köszönet, akik nagy szenvedéllyel dolgoztak” – nyilatkozott az olasz.
 
Ami céljaikat illeti, ő is visszafogottan beszélt, mégsem hagyott kétséget afelől, hogy a Mercedes-uralom megtörésére pályáznak. „Általában nem én tűzöm ki a célokat, az ugyanis a főnököm feladata” – utalt Sergio Marchionnéra. „Tavaly három futamgyőzelem volt a célunk, és el is értük ezt. Idén még jobban kell nyomnunk. Legalább harcban kell lennünk a bajnoki címért, jó lenne egészen a bajnokság végéig küzdeni érte. Tudjuk, hogy nem lesz könnyű, mert az ellenfelek sem alszanak, ők is javítani akarnak. Tiszteljük az ellenfeleket, sokra tartjuk őket, különösen a legutóbbi két bajnokság győztesét. De elszántak vagyunk, egyre jobbak és jobbak akarunk lenni.”
 
 
Fordító


A fordító nem tökéletes !

 

 
facebook
 

Üdvözöllek Sebastian Vettel magyar rajongói oldalán. A legfrissebb információkat osztom meg Sebastian Vettelről. Hírek, képek, videók! Ha Te is szereted Sebastiant kövess bennünket facebookon, twitteren, instagram.

További információkért,és friss hírekért kövesd a https://www.facebook.com/vettelhungary/ facebook oldalt!

 
Sebastian Vettel

 

Sebastian Vettel, autóversenyző és Négyszeres világbajnok a Forma-1 királykategóriában.  1987. július 3. -ban született. Heppenheim-ben, Németországban. Pályafutását 2006-ban a BMW Saubernél kezdte. Jelenleg az Aston Martin csapat pilótája. Sebastian az autóversenyzés mellett boldog családapa.

+News+Sebastian Vettel+Gallery+Blog+Extra+Live+On

 

+Hivatalos Oldal
+Facebook
+Instagram
+Twitter
+Tumblr

 

 
Eseménynaptár

 

A 2021-es versenynaptár
 
Május 23.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Június 6.: Azeri Nagydíj, Baku
Június 13.: Kanadai Nagydíj, Montreal
Június 27.: Francia Nagydíj, Le Castellet
Július 4.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 18.: Brit Nagydíj, Silverstone
Augusztus 1.: Magyar Nagydíj, Hungaroring
Augusztus 29.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Szeptember 5.: Holland Nagydíj, Zandvoort
Szeptember 12.: Olasz Nagydíj, Monza
Szeptember 26.: Orosz Nagydíj, Szocsi
Október 3.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Október 10.: Japán Nagydíj, Szuzuka
Október 24.: Egyesült Államok Nagydíja, Austin
Október 31.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
November 7.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo
November 21.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
December 5.: Szaúd-Arábiai Nagydíj, Dzsidda
December 12.: Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi
 
Archívum
 

 

lap tetejére

© 2013-2020 VETTEL.GPORTAL.HU - MAGYARORSZÁG SEBASTIAN VETTEL RAJONGÓI OLDALA

 Vagyok, aki vagyok. Nem próbálok meg más lenni, mint aki vagyok. Néhány embernek talán tetszik, másoknak lehet, hogy nem. De ez az élet. - Sebastian Vettel


Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!