SEBASTIAN VETTEL HUNGARY >> WE RACE TO WIN !  Minden, ami Sebastian Vettel!!
Hírek Sebastianról ( news )

Vettel: “Az utolsó, amit akarok, hogy Kimivel ütközzünk!”

2016.08.28. 17:14
Címkék: hírek

Image and video hosting by TinyPic

Kína után újra ütközött egymással a két Ferrari – Sebastian Vettel szerint Max Verstappen túl optimista manővere idézte elő első körös koccanásukat.
 
Mintha csak Kínában lettünk volna. Ahogy Sanghajban, úgy most Spában is a 3. és 4. helyről vágott neki a két Ferrari a versenynek – előttük egy Red Bull, az élen Nico Rosberg, a mezőny végén Lewis Hamilton. És ahogy a kínai versenyen, úgy most sem maradt el az első jobbosban történt ütközés Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen között. Legbelül ezúttal is a Red Bull, Max Verstappen volt, és ismét 2007 bajnoka került kiszolgáltatott helyzetbe. Vettel ezúttal külső ívről húzott rá a másik vörös gépre, nekilökve azt Verstappennek.
 
A német versenyző a futamot követően elárulta, remek startja után fogalma sem volt arról, hogy valójában hárman vannak egymás mellett. „Kiváló volt a rajtom, talán a legjobb mindenkié közül. Aztán az első kanyarban a második pozícióért mentem. Igyekeztem elérni, hogy az én autóm orra legyen elöl. Nem jól láttam Kimit. Talán kicsit több helyet kellett volna hagynom neki, de utólag tudtam csak meg, hogy közben Max a belső íven próbálkozott. Ezt képtelenség volt meglátnom. Esély se volt rá, hogy megcsinálja a kanyart. Sajnos a végén mindhárman ütköztünk – főleg Kimi és az én ütközésemet sajnálom. Ilyesmit sosem akarnék.”
 
A négyszeres bajnok szerint Verstappen volt a láncreakció beindítója, aki elrontott rajtját egy túl optimista manőverrel próbálta korrigálni. „Maga a megmozdulás szerintem túlzás volt részéről. Próbálta visszaszerezni azt a két helyet a kanyarban a belső íven, és nyilvánvaló, hogy ez volt az oka annak, hogy Kimi nem tudott befordulni, nem tudta követni az általam diktált vonalat. Az a gond, hogy három autó nem fér el abban a kanyarban, és a belső bajt okoz a külső számára. Kimi és én is emiatt kerültünk gondba.”
 
Csapattársához hasonlóan a verseny későbbi szakaszában Vettel is újra találkozott Verstappennel a pályán – ő a finnel szemben második próbálkozásra sikeresen áthámozta magát rajta. Az egyszeres futamgyőztes stílusa azonban az ő tetszését sem nyerte el teljesen. „Szerintem helyénvaló a kritika, de nem szabad túlságosan felfújni a történetet. Én jól kijövök vele, tetszik, hogy agresszív, ez az egyik nagy erőssége, de bizonyos megmozdulásai – különösen a féktávokon – szerintem sem helyesek. Egyszerűen valaminek rá kéne ébresztenie erre, meg kéne értenie ezt.”
 
„Ami a csatánkat illeti, nem volt a legokosabb húzás ez részéről, mert én is és ő is sok időt vesztettünk. Amíg velem harcolt, három-négy másodpercet veszített. Egyértelműen gyorsabb voltam nála, és így is sikerült megelőznöm őt a következő körben.”
 
Ami a verseny egészét illeti, Vettel elmondta, autója jelentős mértékben sérült az első kanyaros eset következtében. „Igen, eléggé megsérült a padlólemezem, ami biztosan veszteséggel járt. Szerencsére tudtam folytatni, és még pár pontot is szereztem. Az ötödik hely is meglehetett volna, de a végén kissé peches voltam a forgalommal. A tempónk megvolt, és ennek örülhetünk. Mindkét autónkkal pontot szereztünk – csak éppen kevesebbet, mint vártuk. Szerintem a baleset nélkül mindketten a dobogón állhattunk volna ma. És úgy tűnik, minden az első kanyarban ment el.”
 
Reményei szerint Monzában hasonló nehézségek nélkül már jobb eredményt sikerül elérniük. „Előreléptünk. Volt pár újításunk, ami úgy tűnik, működött. De Monza teljesen más pálya, mégis talán sokkal jobban hasonlít az ittenire, mint a többi. Ezért szerintem jók lehetünk ott is.”

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről, kérlek lájkold a vettel.gportal.hu facebook oldalát ide kattintva

 
Fordító


A fordító nem tökéletes !

 

 
facebook
 

Üdvözöllek Sebastian Vettel magyar rajongói oldalán. A legfrissebb információkat osztom meg Sebastian Vettelről. Hírek, képek, videók! Ha Te is szereted Sebastiant kövess bennünket facebookon, twitteren, instagram.

További információkért,és friss hírekért kövesd a https://www.facebook.com/vettelhungary/ facebook oldalt!

 
Sebastian Vettel

 

Sebastian Vettel, autóversenyző és Négyszeres világbajnok a Forma-1 királykategóriában.  1987. július 3. -ban született. Heppenheim-ben, Németországban. Pályafutását 2006-ban a BMW Saubernél kezdte. Jelenleg az Aston Martin csapat pilótája. Sebastian az autóversenyzés mellett boldog családapa.

+News+Sebastian Vettel+Gallery+Blog+Extra+Live+On

 

+Hivatalos Oldal
+Facebook
+Instagram
+Twitter
+Tumblr

 

 
Eseménynaptár

 

A 2021-es versenynaptár
 
Május 23.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Június 6.: Azeri Nagydíj, Baku
Június 13.: Kanadai Nagydíj, Montreal
Június 27.: Francia Nagydíj, Le Castellet
Július 4.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 18.: Brit Nagydíj, Silverstone
Augusztus 1.: Magyar Nagydíj, Hungaroring
Augusztus 29.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Szeptember 5.: Holland Nagydíj, Zandvoort
Szeptember 12.: Olasz Nagydíj, Monza
Szeptember 26.: Orosz Nagydíj, Szocsi
Október 3.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Október 10.: Japán Nagydíj, Szuzuka
Október 24.: Egyesült Államok Nagydíja, Austin
Október 31.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
November 7.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo
November 21.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
December 5.: Szaúd-Arábiai Nagydíj, Dzsidda
December 12.: Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi
 
Archívum
 

 

lap tetejére

© 2013-2020 VETTEL.GPORTAL.HU - MAGYARORSZÁG SEBASTIAN VETTEL RAJONGÓI OLDALA

 Vagyok, aki vagyok. Nem próbálok meg más lenni, mint aki vagyok. Néhány embernek talán tetszik, másoknak lehet, hogy nem. De ez az élet. - Sebastian Vettel


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.