SEBASTIAN VETTEL HUNGARY >> WE RACE TO WIN !  Minden, ami Sebastian Vettel!!
Hírek Sebastianról ( news )

Vettel és az új autók: Ez bevált, mint az aszpirin, ami mindent megold!

2017.03.02. 18:09
Címkék: hírek
 
Élvezi, hogy nehezebb lett a dolga, a fizikális kimerüléstől pedig egy kicsit sem tart. Sebastian Vettel szerint igazi orvosságként hatottak a Forma–1-re az új szabályok!
 
Talán még emlékszünk arra, miért rótta meg az FIA elnöke, Jean Todt Sebastian Vettelt a 2014-es bajnokság elején… Az akkor még a Red Bullt erősítő versenyző egy bizonyos hárombetűs szóval minősítette a szövetség által is támogatott új motorokat, majd hosszasan ecsetelte, mennyire csalódott, hogy autók helyett valóságos számítógépeket kell vezetnie, a V12-es ősereje helyett pedig mobiltelefonos kütyükkel fölszerelt halk erőforrás hajtja autóját.
 
Persze akkor éppen csapata sem volt jó passzban, ám azt az azóta eltelt három évben sosem titkolta, igenis visszasírja a régi szebb időket.
 
Nos, ezen előzmények után kérdezték meg szerdai tesztnapja végén az azóta már vörösbe öltöző németet, mi a véleménye a 2017-es autókról. Nem meglepő, hogy a gyorsulás egyenesen felvillanyozta őt. „A versenyző szemszögéből nézve sokkal jobb minden téren! A fékezés jobb, a kanyarodás jobb, nagyobb a tapadás, és még a lassú kanyarokban, ahol nincs akkora hatása a leszorítóerőnek, is jobban tapad az autó a széles gumiknak köszönhetően. Ez bevált, mint az aszpirin, ami mindent megold! Ez egy más állatfaj, nem lehet a 2016-oshoz hasonlítani. Egy másfajta bestia” – állapította meg elégedetten.
 
Azt persze kiemelte, azért még szokatlan neki az új helyzet. „Mint a változások után mindig, most is muszáj hozzászokni. Az autó elég szélesnek hat. Amikor valakit követsz, másképp viselkedik. Szerintem gyorsan hozzászokunk ehhez. Ami az esztétikumot illeti, ez egy előrelépés. A széles gumik kapcsán mindenki azt mondja, hogy ennek így is kell kinéznie.”
 
Vettel azt sem bánja, hogy a másodpercekkel jobb köridőkért többet kell izzadniuk. Sőt! Ő például nem ért egyet honfitársa, Nico Rosberg délelőtti kijelentésével, s nem érzi úgy, hogy idén „lesz versenyző, aki a fáradtság miatt veszít el győzelmeket”. „Nem tudom elképzelni. Gyorsan hozzászokunk a nagyobb erőhatásokhoz. Nem hinném, hogy ez olyan nagy gond lesz. Közel tíz éve még ennél is gyorsabban mentünk, és akkoriban is mindenki boldogult. Minden versenyző klassznak találja, hogy jobban odateheti magát. Az autók úgy viselkednek, ahogy vártuk: jóval gyorsabbak, a gumik jobban bírják, és keményebben nyomhatod velük. Ez jó érzés” – állapította meg.
 
Úgy tűnik, Jean Todt most hátradőlhet.
 
 
Fordító


A fordító nem tökéletes !

 

 
facebook
 

Üdvözöllek Sebastian Vettel magyar rajongói oldalán. A legfrissebb információkat osztom meg Sebastian Vettelről. Hírek, képek, videók! Ha Te is szereted Sebastiant kövess bennünket facebookon, twitteren, instagram.

További információkért,és friss hírekért kövesd a https://www.facebook.com/vettelhungary/ facebook oldalt!

 
Sebastian Vettel

 

Sebastian Vettel, autóversenyző és Négyszeres világbajnok a Forma-1 királykategóriában.  1987. július 3. -ban született. Heppenheim-ben, Németországban. Pályafutását 2006-ban a BMW Saubernél kezdte. Jelenleg az Aston Martin csapat pilótája. Sebastian az autóversenyzés mellett boldog családapa.

+News+Sebastian Vettel+Gallery+Blog+Extra+Live+On

 

+Hivatalos Oldal
+Facebook
+Instagram
+Twitter
+Tumblr

 

 
Eseménynaptár

 

A 2021-es versenynaptár
 
Május 23.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Június 6.: Azeri Nagydíj, Baku
Június 13.: Kanadai Nagydíj, Montreal
Június 27.: Francia Nagydíj, Le Castellet
Július 4.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 18.: Brit Nagydíj, Silverstone
Augusztus 1.: Magyar Nagydíj, Hungaroring
Augusztus 29.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Szeptember 5.: Holland Nagydíj, Zandvoort
Szeptember 12.: Olasz Nagydíj, Monza
Szeptember 26.: Orosz Nagydíj, Szocsi
Október 3.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Október 10.: Japán Nagydíj, Szuzuka
Október 24.: Egyesült Államok Nagydíja, Austin
Október 31.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
November 7.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo
November 21.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
December 5.: Szaúd-Arábiai Nagydíj, Dzsidda
December 12.: Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi
 
Archívum
 

 

lap tetejére

© 2013-2020 VETTEL.GPORTAL.HU - MAGYARORSZÁG SEBASTIAN VETTEL RAJONGÓI OLDALA

 Vagyok, aki vagyok. Nem próbálok meg más lenni, mint aki vagyok. Néhány embernek talán tetszik, másoknak lehet, hogy nem. De ez az élet. - Sebastian Vettel


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!