SEBASTIAN VETTEL HUNGARY >> WE RACE TO WIN !  Minden, ami Sebastian Vettel!!
Hírek Sebastianról ( news )

„Vettel lóg egy sörrel Verstappennek”

2017.03.26. 19:22
Címkék: hírek

Image and video hosting by TinyPic

Christian Horner reméli, a folytatásban nemcsak „ajándékozzák”, hanem megszerzik a futamgyőzelmeket.
 
Max Verstappen nemcsak azzal vált meghatározó szereplőjévé a melbourne-i versenynek, mert nem hagyta előzni Lewis Hamiltont. Miután megvívta a csatáját a boxból kijövő Sebastian Vettellel, besorolt a Ferrari mögé, s még további két körön keresztül tartotta maga mögött a Mercedest. A négyszeres világbajnok ez idő alatt némi egérutat nyert ellenfelével szemben, akinek aztán már esélye sem volt támadópozícióba kerülni.
 
„Sebastian lóg egy sörrel Maxnak” – jegyezte meg ennek kapcsán Christian Horner. „Max hozta őt olyan helyzetbe, amelyből végül meg tudta nyerni a versenyt. Ez természetesen jót tesz a sportágnak, hiszen más győztesünk van. De szeretnénk a lehető leghamarabb mi is részt venni a partin.”
 
Ettől egyelőre jóval messzebb vannak, mint a Ferrari, igaz, Horner és Verstappen is kiemelte a nap végén, hogy helyzetük távolról sem olyan reménytelen, mint az időmérő edzés alapján tűnt.
 
A holland versenyző utolsó etapja ad okot a bizakodásukra, a szuperlágy gumin ugyanis tartani tudta Kimi Räikkönen tempóját. „Egyáltalán nem vagyunk olyan messze a Mercedestől. A Ferrari nagyon meggyőző volt. Az övék volt a leggyorsabb autó, mi pedig harmadikok voltunk. Jó fél másodpercet kéne találnunk, hogy harcba szállhassunk velük. Max most nyomást gyakorolt Kimire, de Vettel és Hamilton tempójára nem lettünk volna képesek” – összegzett Horner.
 
Az RB13-assal egyelőre sok probléma van. Helmut Marko szombaton elismerte, túlságosan kicsi a „működési tartománya” ahhoz, hogy kiegyensúlyozottan teljesítsenek vele különböző pályákon, gumikon, körülmények között. Horner azonban továbbra is hiszi, hogy ha mindent rendbe tesznek, a két rivális kihívói lehetnek a bajnoki címért folyó harcban. „Másfajta koncepciót választottunk, mint a többiek. Szerintem még nagyon sok van benne. A mostani versenyből is megtanultunk sok mindent, a tervezőrészlegünk pedig most lázasan dolgozik.”
 
A Ferrari jól dolgozott a tél folyamán, de a szezon húsz futamból áll. Ezek az autók még gyerekcipőben járnak. A fejlesztés gyors lesz. Emiatt hiszem, hogy az év során még versenyképesek leszünk. De függ a helyzetünk a motorpartnerünktől is” – fogalmazott a brit.
 
A Renault egyelőre az MGU-K-val kapcsolatos gondokkal van elfoglalva, így egyelőre az is kérdés, bevetik-e Barcelonában az új erőforrásukat, vagy valóban Kanadáig halogatják azt.
 
 
Fordító


A fordító nem tökéletes !

 

 
facebook
 

Üdvözöllek Sebastian Vettel magyar rajongói oldalán. A legfrissebb információkat osztom meg Sebastian Vettelről. Hírek, képek, videók! Ha Te is szereted Sebastiant kövess bennünket facebookon, twitteren, instagram.

További információkért,és friss hírekért kövesd a https://www.facebook.com/vettelhungary/ facebook oldalt!

 
Sebastian Vettel

 

Sebastian Vettel, autóversenyző és Négyszeres világbajnok a Forma-1 királykategóriában.  1987. július 3. -ban született. Heppenheim-ben, Németországban. Pályafutását 2006-ban a BMW Saubernél kezdte. Jelenleg az Aston Martin csapat pilótája. Sebastian az autóversenyzés mellett boldog családapa.

+News+Sebastian Vettel+Gallery+Blog+Extra+Live+On

 

+Hivatalos Oldal
+Facebook
+Instagram
+Twitter
+Tumblr

 

 
Eseménynaptár

 

A 2021-es versenynaptár
 
Május 23.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Június 6.: Azeri Nagydíj, Baku
Június 13.: Kanadai Nagydíj, Montreal
Június 27.: Francia Nagydíj, Le Castellet
Július 4.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 18.: Brit Nagydíj, Silverstone
Augusztus 1.: Magyar Nagydíj, Hungaroring
Augusztus 29.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Szeptember 5.: Holland Nagydíj, Zandvoort
Szeptember 12.: Olasz Nagydíj, Monza
Szeptember 26.: Orosz Nagydíj, Szocsi
Október 3.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Október 10.: Japán Nagydíj, Szuzuka
Október 24.: Egyesült Államok Nagydíja, Austin
Október 31.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
November 7.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo
November 21.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
December 5.: Szaúd-Arábiai Nagydíj, Dzsidda
December 12.: Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi
 
Archívum
 

 

lap tetejére

© 2013-2020 VETTEL.GPORTAL.HU - MAGYARORSZÁG SEBASTIAN VETTEL RAJONGÓI OLDALA

 Vagyok, aki vagyok. Nem próbálok meg más lenni, mint aki vagyok. Néhány embernek talán tetszik, másoknak lehet, hogy nem. De ez az élet. - Sebastian Vettel


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.