SEBASTIAN VETTEL HUNGARY >> WE RACE TO WIN !  Minden, ami Sebastian Vettel!!
Hírek Sebastianról ( news )

Vettel átfékezte Hamiltonnak a pole-t

2017.05.14. 10:54
A Ferrari versenyzője komoly előnyt dobott el egy elfékezéssel az utolsó sikánban, és ezzel Lewis Hamiltoné a pole a vasárnapi futamra.
 
Vízszivárgások, motorcserék, de a Mercedes és a Ferrari is állva maradt, illetve elindult a Spanyol Nagydíj időmérő edzésén. Bár azt is hozzá kell tenni, hogy a korábbi „kárvallottak”, Sebastian Vettel és Valtteri Bottas házon belül és azon kívül is hátrébb kerültek. A Q1-et ugyanis Lewis Hamilton nyerte két tizedes előnnyel Kimi Räikkönenhez képest, és mögéjük soroltak be a csapattársak.
 
Kiesett viszont Ericsson, Palmer, Stroll, Vandoorne és Kvjat. Úgy tűnik, egyelőre a Spanyol Nagydíj a tavalyi lefokozása óta sem lett barátibb hely a Toro Rosso versenyzőjének, Danyiil Kvjatnak. Bár ő maga az M4 Sport riporterének elcsukló hangon az autójára, annak vezethetőségére panaszkodott inkább.
 
Az előtte távozó Stoffel Vandoorne esete pedig a hazaiak hősének, Fernando Alonsónak nem volt túl jó előjel a Q2-re. Ehhez képest a spanyol kétszeres világbajnok a 10. helyen továbbjutott az utolsó szakaszba.
 
De előbb még a Q2 legjobbjairól. Hamilton tovább menetelt az első helyen, mögé viszont Räikkönen helyett a „motorcserések”, Vettel és Bottas sorakozott fel, ráadásul rendkívül szorosan, egy tizeden belül maradva. De az őket követők, Räikkönen és a Red Bull párosa is csupán fél másodperces hátrányban volt.
 
A végjáték Valtteri Bottas körrekordjával indult, amit annak ellenére futott meg, hogy hibázott a gyorskörén. Ennek okán talán mondhatni természetesen csapattársának, Lewis Hamiltonnak volt rá válasza. Két és fél tizedes.
 
 
Bottas ennyivel be is kellett, hogy érje. Az utolsó futáson nem tudott javítani, ahogy nem javított csapattársa, Lewis Hamilton sem. Ezzel kicsit kinyíltak a kapuk a Ferrarisok előtt.
Vettel lila első szektorral kezdett, hozta a másodikat is, ám a végén rontott, és elvesztett talán több tizedet is. Ezzel együtt a német beférkőzött a két Mercedeses közé.
 
Ezután Kimi Räikkönenen volt a világ szeme, de a finn csak besorolt a négyest lezárni. Nagyot ment viszont a Red Bull hollandja, Max Verstappen, aki fél másodperces hátránnyal lett ötödik, és ugyanennyi előnnyel végzett a mögötte álló csapattársához, Daniel Ricciardóhoz képest is.
 
Fernando Alonso? Ő a hetedik lett! A hazai közönség ereje...
 
Lewis Hamilton tehát harmadik alkalommal indulhat a pole-ból a spanyol pályán, a csupán 51 ezreddel lassabb kört futó Vettel pedig be kell, hogy érje a második pozícióval. Ezzel együtt a német így is rendkívül boldog lehet, hiszen a csapata tökéletes munkát végzett, teljes motorcserét eszközöltek a 3. szabadedzés után.
 
A Spanyol Nagydíj záróeseménye vasárnap 14:00-kor startol, ám felvezető műsorunk már 13:30-kor kezdetét veszi. A versenyt élőben az M4 Sporton, és az M4Sport.hu-n is közvetítjük.
 
Fontos, hogy a WTCC Fő futamának rendezési időpontja egybeesik a Spanyol Nagydíjjal, ezért a Túraautó Világbajnokság eseményét párhuzamosan az F1-es versennyel, élőben az M4Sport.hu-n közvetítjük majd. Azonban a Forma-1-es futamot követően a WTCC futamot felvételről az M4 Sporton is közvetítjük 16:15-ös kezdéssel.
 
Fordító


A fordító nem tökéletes !

 

 
facebook
 

Üdvözöllek Sebastian Vettel magyar rajongói oldalán. A legfrissebb információkat osztom meg Sebastian Vettelről. Hírek, képek, videók! Ha Te is szereted Sebastiant kövess bennünket facebookon, twitteren, instagram.

További információkért,és friss hírekért kövesd a https://www.facebook.com/vettelhungary/ facebook oldalt!

 
Sebastian Vettel

 

Sebastian Vettel, autóversenyző és Négyszeres világbajnok a Forma-1 királykategóriában.  1987. július 3. -ban született. Heppenheim-ben, Németországban. Pályafutását 2006-ban a BMW Saubernél kezdte. Jelenleg az Aston Martin csapat pilótája. Sebastian az autóversenyzés mellett boldog családapa.

+News+Sebastian Vettel+Gallery+Blog+Extra+Live+On

 

+Hivatalos Oldal
+Facebook
+Instagram
+Twitter
+Tumblr

 

 
Eseménynaptár

 

A 2021-es versenynaptár
 
Május 23.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Június 6.: Azeri Nagydíj, Baku
Június 13.: Kanadai Nagydíj, Montreal
Június 27.: Francia Nagydíj, Le Castellet
Július 4.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 18.: Brit Nagydíj, Silverstone
Augusztus 1.: Magyar Nagydíj, Hungaroring
Augusztus 29.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Szeptember 5.: Holland Nagydíj, Zandvoort
Szeptember 12.: Olasz Nagydíj, Monza
Szeptember 26.: Orosz Nagydíj, Szocsi
Október 3.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Október 10.: Japán Nagydíj, Szuzuka
Október 24.: Egyesült Államok Nagydíja, Austin
Október 31.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
November 7.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo
November 21.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
December 5.: Szaúd-Arábiai Nagydíj, Dzsidda
December 12.: Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi
 
Archívum
 

 

lap tetejére

© 2013-2020 VETTEL.GPORTAL.HU - MAGYARORSZÁG SEBASTIAN VETTEL RAJONGÓI OLDALA

 Vagyok, aki vagyok. Nem próbálok meg más lenni, mint aki vagyok. Néhány embernek talán tetszik, másoknak lehet, hogy nem. De ez az élet. - Sebastian Vettel


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre