SEBASTIAN VETTEL HUNGARY >> WE RACE TO WIN !  Minden, ami Sebastian Vettel!!
Hírek Sebastianról ( news )

Vettel: Mi érdemeljük a több dicséretet

2017.06.22. 18:42
Címkék: hírek
Inkább a Ferrari munkáját dicséri Sebastian Vettel szerint, hogy idén egyenlő ellenfelei a Mercedesnek, és ezt a külvilágnak is el kellene ismernie.
 
A Mercedesnél a kanadai győzelmük után állították, még ma is övék a leggyorsabb autó, de ez csak akkor mutatkozik meg, ha sikerült tökéletesen munkára bírniuk azt és a gumikat. A szakértők is azt látják a Ferrari legnagyobb előnyének, hogy autójuk könnyen beállítható és kiegyensúlyozott. Sebastian Vettel Azerbajdzsánban úgy érezte, tisztáznia kell ezt a kérdést, s felhívta a figyelmet arra, hogy csapata érdeme ez a különbség.
 
„Ne felejtsük el, hogy a Mercedes az elmúlt három évben mindenkit elsöpört. A karosszériájuk sokat fejlődött 2014 és 2016 között, a csapatuk is sokat fejlődött. Idén ennek ellenére nagyjából ugyanolyan volt a tempónk, ezért úgy vélem, mi több dicséretet érdemlünk. Nekik megvolt a fejlesztési tempójuk az elmúlt években, ezért mi több elismerést érdemlünk azért, mert fel tudtunk zárkózni hozzájuk a tempó terén” – elmélkedett Vettel.
 
„A versenyeken egy tizeden belül vagyunk. Nehéz az autók erősségéről és gyengeségeiről beszélni. Sokat beszélnek a vezethetőségről, de szerintem ezt az egészet csak felfújják, én nem hiszek ebben. Nem olvasok el minden interjút, ami velük készül, ezért nem is tudom pontosan, mik a Mercedes problémái. Mi a magunk dolgával törődünk.
 
Szerinte Kanada sem mutatott más képet, a teljesítményüket a balszerencsésen alakuló futamuk miatt viszont nem lehetett összehasonlítani. „Annyi biztos, hogy vasárnap nem kellett szégyenkeznünk. A tempónk annak ismeretében elégedettséggel töltött el, hogy milyen károkat szenvedett az autónk. A Mercedesszel a pontos összevetésre nem volt lehetőség, de nem láttam akadályát annak, hogy a győzelemért harcoljunk. Nyilván bosszankodtam, de föladni nem szoktam, mert tudom, hogy a versenyen bármi megtörténhet.”
 
„A szezon során megszokott, hogy vannak ilyen versenyeid. Nyilván nem a legjobb élmény, de nem alakulhat mindig minden úgy, ahogy szeretnéd. A legfontosabb, hogy a lehető legtöbbet hozd ki a lehetőségedből. Lehet, hogy ezek a pontok döntenek majd a végelszámolásnál.”
 
A bajnoki éllovas attól sem tart, hogy a szezon közben változik a helyzetük, s mint az elmúlt években oly sokszor, a hanyatlani kezd a formájuk. „Kívülről nézve klassz lehet a Mercedes és a Ferrari küzdelme, számunkra pedig már most siker ez a szezon. Az autók sokat változtak év eleje óta, és nem titok, hogy nekünk nem mindig ment jól a fejlesztés, de idén tudjuk tartani a lépést” – állapította meg elégedetten. „Ez egy nagyon fontos szezon számunkra. Jól megy a munka, kezd minden összeállni, és kezdjük látni az eredményét annak, amin már jó ideje dolgozunk. Remélem, hogy ez csak a kezdet, és ennél is többre leszünk képesek.”
 
Ami a hétvégét illeti, a német szerint Bakuban a gumikezelés dönthet a győzelem sorsáról. „A pálya tavaly nagyon sima volt, nehéz volt működésre bírni rajta a gumikat. Hosszú egyenesek kötik össze a kanyarokat, ami megint csak nehezíti a gumimelegítést, a kanyarok pedig lassúak, és ez is kevés energiát visz a gumikba. Meghatározó lesz, hogy működnek a gumik” – vélekedett az idén már három győzelmet arató versenyző.
 
Fordító


A fordító nem tökéletes !

 

 
facebook
 

Üdvözöllek Sebastian Vettel magyar rajongói oldalán. A legfrissebb információkat osztom meg Sebastian Vettelről. Hírek, képek, videók! Ha Te is szereted Sebastiant kövess bennünket facebookon, twitteren, instagram.

További információkért,és friss hírekért kövesd a https://www.facebook.com/vettelhungary/ facebook oldalt!

 
Sebastian Vettel

 

Sebastian Vettel, autóversenyző és Négyszeres világbajnok a Forma-1 királykategóriában.  1987. július 3. -ban született. Heppenheim-ben, Németországban. Pályafutását 2006-ban a BMW Saubernél kezdte. Jelenleg az Aston Martin csapat pilótája. Sebastian az autóversenyzés mellett boldog családapa.

+News+Sebastian Vettel+Gallery+Blog+Extra+Live+On

 

+Hivatalos Oldal
+Facebook
+Instagram
+Twitter
+Tumblr

 

 
Eseménynaptár

 

A 2021-es versenynaptár
 
Május 23.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Június 6.: Azeri Nagydíj, Baku
Június 13.: Kanadai Nagydíj, Montreal
Június 27.: Francia Nagydíj, Le Castellet
Július 4.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 18.: Brit Nagydíj, Silverstone
Augusztus 1.: Magyar Nagydíj, Hungaroring
Augusztus 29.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Szeptember 5.: Holland Nagydíj, Zandvoort
Szeptember 12.: Olasz Nagydíj, Monza
Szeptember 26.: Orosz Nagydíj, Szocsi
Október 3.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Október 10.: Japán Nagydíj, Szuzuka
Október 24.: Egyesült Államok Nagydíja, Austin
Október 31.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
November 7.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo
November 21.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
December 5.: Szaúd-Arábiai Nagydíj, Dzsidda
December 12.: Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi
 
Archívum
 

 

lap tetejére

© 2013-2020 VETTEL.GPORTAL.HU - MAGYARORSZÁG SEBASTIAN VETTEL RAJONGÓI OLDALA

 Vagyok, aki vagyok. Nem próbálok meg más lenni, mint aki vagyok. Néhány embernek talán tetszik, másoknak lehet, hogy nem. De ez az élet. - Sebastian Vettel


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre