SEBASTIAN VETTEL HUNGARY >> WE RACE TO WIN !  Minden, ami Sebastian Vettel!!
Hírek Sebastianról ( news )

A forgalomba küldték Vettelt, de ezzel csak Räikkönen nyert

2017.07.16. 13:23
Címkék: hírek
Hibázott a csapata, de Sebastian Vettel nem érzi úgy, hogy ezen úszott volna el az esélye az első rajtkockára Silverstone-ban.
 
Elsőre csak 0,2 volt közöttük, a végén több mint 0,7 másodperc. Hiába az új motor és a péntek óta elért előrelépés, Sebastian Vettelnek esélye sem volt megszerezni a silverstone-i pole-t a nagy fölénnyel nyerő Lewis Hamiltonnal szemben. Ráadásul még csapattársától, Kimi Räikkönentől is vereséget szenvedett, így csak a második sor jut neki vasárnap.
 
A négyszeres világbajnok már körének teljesítése után elégedetlenül kérte számon csapatán, hogy forgalomba küldték őt, ám utólag belátta, másképp sem lett volna esélyük legyőzni a Mercedest. „Nem, az általa elért idő nagyon jó volt. Az előtte futott körét túl tudtuk volna szárnyalni, de a végén a különbség nagyobb lett. Szerintem ma kisajátította a pole-t” – ismerte el a bajnoki éllovas.
 
Ami a forgalmat illeti, elmondta: „Ez a kivezető körömön történt, sz** helyen voltam, teljesen sz** helyen. Túl közel kerültem az előttem haladó autókhoz. Az utolsó köröm emiatt nem volt elég jó, főleg az első szektorban vesztettem, mivel a gumikat nem sikerült megfelelő állapotba hoznom. Sokkal jobb is lehetett volna a kivezető köröm, de forgalomba kerültem, három-négy autó is volt előttem. De mindegy, ez így is egy jó eredmény.”
 
Bevallotta, azok után, hogy a pénteki edzésekhez képest szombat délelőttre sokat javult az autója, úgy gondolta, ennél sokkal szorosabb lesz a pole-ért folyó küzdelem. „A legfontosabb, hogy az autó jó, fejlődtünk tegnaphoz képest, és vasárnap még jobbak lehetünk. Vasárnaponként mindig közelebb vagyunk hozzájuk.”
 
„A versenyen szeretnék nyomást gyakorolni Lewisra. Még ha nem is lett most meg a pole, a napunk jó volt, hiszen mindketten a legjobb háromba kerültünk. A szezon első felében már bebizonyosodott, hogy a versenytempónk jó. De azt el kell ismerni, hogy a Mercedes ezen a hétvégén végig jó benyomást keltett” – fogalmazott a bajnokságban 20 pont előnnyel vezető Vettel.
 
Fordító


A fordító nem tökéletes !

 

 
facebook
 

Üdvözöllek Sebastian Vettel magyar rajongói oldalán. A legfrissebb információkat osztom meg Sebastian Vettelről. Hírek, képek, videók! Ha Te is szereted Sebastiant kövess bennünket facebookon, twitteren, instagram.

További információkért,és friss hírekért kövesd a https://www.facebook.com/vettelhungary/ facebook oldalt!

 
Sebastian Vettel

 

Sebastian Vettel, autóversenyző és Négyszeres világbajnok a Forma-1 királykategóriában.  1987. július 3. -ban született. Heppenheim-ben, Németországban. Pályafutását 2006-ban a BMW Saubernél kezdte. Jelenleg az Aston Martin csapat pilótája. Sebastian az autóversenyzés mellett boldog családapa.

+News+Sebastian Vettel+Gallery+Blog+Extra+Live+On

 

+Hivatalos Oldal
+Facebook
+Instagram
+Twitter
+Tumblr

 

 
Eseménynaptár

 

A 2021-es versenynaptár
 
Május 23.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Június 6.: Azeri Nagydíj, Baku
Június 13.: Kanadai Nagydíj, Montreal
Június 27.: Francia Nagydíj, Le Castellet
Július 4.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 18.: Brit Nagydíj, Silverstone
Augusztus 1.: Magyar Nagydíj, Hungaroring
Augusztus 29.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Szeptember 5.: Holland Nagydíj, Zandvoort
Szeptember 12.: Olasz Nagydíj, Monza
Szeptember 26.: Orosz Nagydíj, Szocsi
Október 3.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Október 10.: Japán Nagydíj, Szuzuka
Október 24.: Egyesült Államok Nagydíja, Austin
Október 31.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
November 7.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo
November 21.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
December 5.: Szaúd-Arábiai Nagydíj, Dzsidda
December 12.: Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi
 
Archívum
 

 

lap tetejére

© 2013-2020 VETTEL.GPORTAL.HU - MAGYARORSZÁG SEBASTIAN VETTEL RAJONGÓI OLDALA

 Vagyok, aki vagyok. Nem próbálok meg más lenni, mint aki vagyok. Néhány embernek talán tetszik, másoknak lehet, hogy nem. De ez az élet. - Sebastian Vettel


Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon