SEBASTIAN VETTEL HUNGARY >> WE RACE TO WIN !  Minden, ami Sebastian Vettel!!
Hírek Sebastianról ( news )

Bottas már csak Vettel legyőzésére koncentrál

2017.09.24. 13:08
A Mercedes finn versenyzője szerint a legfontosabb, hogy a konstruktőri és az egyéni vb-címet is behúzzák az év végén, de az sem elhanyagolható, hogy megszerzik-e a második helyet az F1-es tabellán.
 
 
Bár a 2017-es idény előtt mindenki azt gondolta, hogy Valtteri Bottas egyértelmű másodhegedűs lesz a Mercedesnél, a finn versenyző sokáig elég közel tudott maradni Lewis Hamiltonhoz az összetettben. A brit azonban összességében meggyőzőbb teljesítményt nyújt nála, és mostanra 51 pontos előnyre tett szert a tabellán. Amelyen azonban kettejük között még ott van Sebastian Vettel is, aki egészen Monzáig vezette a világbajnokságot, szingapúri nullázásának köszönhetően azonban rögtön 28 egységnyi hátrányba került Hamiltonnal szemben.
 
Bottas pedig már csak 23 pontra van a némettől, így a finn máris célba vette a ferrarist: „Szerintem egyértelmű, hogy ő a következő célpont számomra – és igen, lehetséges, hogy legyőzzem őt” – idézi szavait a Motorsport.com szakoldal. „Ez a verseny remekül alakult számunkra a pontok tekintetében, s remélhetőleg a következő futamok is jól sikerülnek majd, de nem becsüljük alá a Ferrarit. Nyilván nekik is lesznek még erős hétvégéik. Hat futam van még hátra, így rengeteg pontot lehet szerezni.”
 
Hamiltonnak egyértelműen jobb esélyei vannak a világbajnoki címre, mint Bottasnak, a Mercedes vezetése azonban továbbra sem akarja a finnt besorolni a háromszoros vb-győztes mögé. Bottas szavaiból viszont érződik, hogy ő inkább már csak a második helyre és Vettel maga mögé utasítására hajt:
 
„Nagyon éhesek vagyunk a sikerre, szóval egyértelmű, hogy az első két helyen szeretnénk végezni a pilóták bajnokságában. Az elsődleges cél, hogy behúzzuk a konstruktőri címet, de az 1-2 is fontos. A csapat számára az a lényeg, hogy a miénk legyen az egyéni vb-cím is. Csak arra koncentrálok, hogy elkapjam Sebastiant, és biztos vagyok benne, hogy a csapat is támogat ebben. Nem igazán törődöm a Lewisszal szembeni lemaradásommal. Most elég tetemes a hátrányom, de versenyről versenyre gondolkodom egészen a végéig, s vagy lesz még lehetőségem, vagy nem. Jelenleg elég jó formában van, de nekem is emelnem kell a teljesítményemen, mert még minden nyitott.”
 
Fordító


A fordító nem tökéletes !

 

 
facebook
 

Üdvözöllek Sebastian Vettel magyar rajongói oldalán. A legfrissebb információkat osztom meg Sebastian Vettelről. Hírek, képek, videók! Ha Te is szereted Sebastiant kövess bennünket facebookon, twitteren, instagram.

További információkért,és friss hírekért kövesd a https://www.facebook.com/vettelhungary/ facebook oldalt!

 
Sebastian Vettel

 

Sebastian Vettel, autóversenyző és Négyszeres világbajnok a Forma-1 királykategóriában.  1987. július 3. -ban született. Heppenheim-ben, Németországban. Pályafutását 2006-ban a BMW Saubernél kezdte. Jelenleg az Aston Martin csapat pilótája. Sebastian az autóversenyzés mellett boldog családapa.

+News+Sebastian Vettel+Gallery+Blog+Extra+Live+On

 

+Hivatalos Oldal
+Facebook
+Instagram
+Twitter
+Tumblr

 

 
Eseménynaptár

 

A 2021-es versenynaptár
 
Május 23.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Június 6.: Azeri Nagydíj, Baku
Június 13.: Kanadai Nagydíj, Montreal
Június 27.: Francia Nagydíj, Le Castellet
Július 4.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 18.: Brit Nagydíj, Silverstone
Augusztus 1.: Magyar Nagydíj, Hungaroring
Augusztus 29.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Szeptember 5.: Holland Nagydíj, Zandvoort
Szeptember 12.: Olasz Nagydíj, Monza
Szeptember 26.: Orosz Nagydíj, Szocsi
Október 3.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Október 10.: Japán Nagydíj, Szuzuka
Október 24.: Egyesült Államok Nagydíja, Austin
Október 31.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
November 7.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo
November 21.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
December 5.: Szaúd-Arábiai Nagydíj, Dzsidda
December 12.: Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi
 
Archívum
 

 

lap tetejére

© 2013-2020 VETTEL.GPORTAL.HU - MAGYARORSZÁG SEBASTIAN VETTEL RAJONGÓI OLDALA

 Vagyok, aki vagyok. Nem próbálok meg más lenni, mint aki vagyok. Néhány embernek talán tetszik, másoknak lehet, hogy nem. De ez az élet. - Sebastian Vettel


Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon