SEBASTIAN VETTEL HUNGARY >> WE RACE TO WIN !  Minden, ami Sebastian Vettel!!
Hírek Sebastianról ( news )
Archívum - 2017.

Räikkönené a második tesztnap, a Mercedes már versenyt szimulált!

2017.02.28. 18:29
Címkék: hírek
Az eddigi teszt legjobb időeredményével Kimi Räikkönen zárta az élen a második barcelonai napot. Délután Valtteri Bottas versenyszimulációt teljesített, s egy ízben a fallal is ismerkedett – a Williams korán csomagolt, a McLaren tovább szenvedett.
 
Kedden folytatódott a Mercedes és a Ferrari – egyelőre nem nyílt sisakos – csatája. Továbbra is ez két, egymásétól teljesen eltérő programot futó gárda teszi a legjobb benyomást, és ők a leggyorsabbak is.
 
A nap első felében Lewis Hamilton állt az élen. A nyitónaphoz hasonlóan ismét a lágy gumik kapták a főszerepet az időközben dupla T-szárnyra váltó Mercedesnél, ám a brit délelőtt már a szuperlágy abroncsokon futva törte át elsőként az 1:21-es határt. A háromszoros világbajnok 1:20,983 másodperces körében a részidők alapján még maradt tartalék: az utolsó szektorban súlyos tizedeket hagyott benne.
 
A délután ezzel szemben már inkább a Ferrarié volt. Kimi Räikkönen a nap első felében kitartott a már tegnap is használt közepes gumik mellett, ám az ebédszünet után először kerültek fel az autójára a lágy Pirellik. Több rövid etapot teljesített rajtuk, a teszt eddigi legjobbjának számító 1:20,960 másodperces körét pedig többször is megközelítette.
 
A hírek szerint nem teljesen egészséges „Jégember” az utolsó négy órában számos alkalommal dübörgött végig a boxutcán, hol lassítva, hol gyorsítva, majd rajtgyakorlatokat hajtott végre a kijáratnál.
 
A Mercedes tegnaphoz hasonlóan ismét mindkét versenyzőjét bevetette. Valtteri Bottas ezúttal azonban csapattársa tegnapi legjobb idejét sem közelítette meg, mivel a bajnokcsapat a második négy órában már egy versenyszimulációt hajtott végre vele, s a kiállásokat is gyakorolta. A finn neve mellé ennek megfelelően újra sok kör került, ám „versenye” alatt egy meleg pillanatot is átélt: elveszítette uralmát a Mercedes fölött, s a 9-es kanyarból kijövet hátsó kerekével a pálya melletti falat is érintette. Ennek ellenére tovább folytatta a körözést.
 
Szolid napot zárt a Red Bull. Hétfői problémáik után Max Verstappen csaknem 90 köre komoly előrelépés. Az RB13-as ugyanakkor többször is el-eltűnt a garázs mélyén hosszabb-rövidebb időre, s egyelőre tempójával sem kápráztatta el a kívülállókat. A holland egyelőre megállt az 1:22-es időnél.
 
Kedden a legtöbbet a McLaren, a Sauber és a Renault szenvedett. Utóbbi két istállónak gyakorlatilag az egész délelőttje ráment arra, hogy kicseréljenek bizonyos elemeket (a Sauber a teljes motort), s csak délután végezhettek érdemi munkát.
 
A McLaren kálváriája ezzel szemben egész napos műsor lett. Stoffel Vandoorne délelőtt 29 körnél rekedt meg, s csak az utolsó órában térhetett vissza a pályára, miután szerelői ismételten végrehajtottak nála egy motorcserét.
 
Még rosszabbul járt, de legalább kapkodnia nem kellett a Williamsnek, amely Lance Stroll balesete után össze is csomagolt. A kanadai 10 óra táján csúszott ki a pályáról, és törte össze egy kicsit az FW40-es vezetőszárnyát. Mivel egyelőre ez az egy példány készült belőle, a grove-iak a tegnapi 103 kör mellé ma csak 12-t tehettek.
 
Kisebb fennakadások a Force Indiánál és a Haasnál is voltak. Bár Kevin Magnussen kedden elsőként lépte át a 100 körös határt, s új gépével figyelemreméltó teljesítményt nyújtott, délelőtt neki is volt egy hosszabb kényszerpihenője. A második „félidőben” több hosszabb etapot is teljesített, majd a szuperlágy gumit is próbára tette. Hamiltontól jócskán elmaradt. Számára a mai az utolsó tesztnap volt a héten, holnaptól már Romain Grosjean száguld tovább.
 
Esteban Ocon eközben reggel csapata új kipufogóját várta órákon át, majd a délelőtti szakasz legvégén megállt a pálya szélén. A Stroll-eset után ez a második piros zászlós megszakítás volt, mely miatt 5 perccel meg is hosszabbították a teszt első felét. A francia délutánja már jobban alakult, s fel is tornászta magát az 5. helyre.
 
A barcelonai gyakorlás szerdán folytatódik – ezen a héten ez lesz az utolsó száraz pályán (már ha az időjárás is engedi) gyakorlás, csütörtökön már a Pirelli esőgumijait teszi próbára a mezőny.
 
A 2. barcelonai tesztnap végeredménye:
1. Kimi Räikkönen Ferrari 1:20,960 108 lágy
2. Lewis Hamilton Mercedes 1:20,983 +0,023 66 szuperlágy
3. Max Verstappen Red Bull-TAG Heuer 1:22,200 +1,240 89 lágy
4. Kevin Magnussen Haas-Ferrari 1:22,204 +1,244 118 szuperlágy
5. Esteban Ocon Force India-Mercedes 1:22,509 +1,549 86 lágy
6. Danyiil Kvjat Toro Rosso-Renault 1:22,956 +1,996 68 lágy
7. Valtteri Bottas Mercedes 1:22,986 +2,026 102 lágy
8. Jolyon Palmer Renault 1:24,139 +3,179 53 lágy
9. Antonio Giovinazzi Sauber-Ferrari 1:24,617 +3,657 67 lágy
10. Stoffel Vandoorne McLaren-Honda 1:25,600 +4,640 40 lágy
11. Lance Stroll Williams-Mercedes 1:26,040 +5,080 12 közepes

Hamilton Vettelt megelőzve zárta az élen az első 2017-es tesztnapot

2017.02.27. 18:29
Címkék: hírek
Lewis Hamilton elsőségével zárult a barcelonai teszthét első napja. A legjobb benyomást eddig a Mercedes és a Ferrari tette – miközben az esélyesnek kikiáltott Red Bull a McLarennel együtt szenvedett.
 
A hibákról és a hibátlanokról szólt a 2017-es tesztidény nyitónapja. A barcelonai körülmények ideálisak voltak a téli felkészülés megkezdésére, ám e lehetőségből nem minden résztvevőnek sikerült kihoznia a legtöbbet.
 
A Mercedes és a Ferrari kétségkívül az elégedettek táborába tartozik. Az első akadályt mindkét istálló autója jól vette, egyelőre a W08-as és az SF70H is komolyabb hiba nélkül működött – ráadásul mindkettő gyorsnak is bizonyult.
 
A legjobb köridő végül a csak délutáni műszakban dolgozó Lewis Hamilton neve mellé került. 1:21,765-ös eredménye máris egy másodperccel jobb, mint a 2016-os teljes tesztidény legjobb ideje. A brit a lágy gumin futotta ezt a kört, nem sokkal 16 óra után. Sebastian Vettel többször is állt a tabella élén, ám végül be kellett érnie a második hellyel. Kiemelendő azonban, hogy neki a közepes keveréken sikerült 1:21-es kört futnia.
 
Gyors és megbízható a Mercedes és a Ferrari      
 
A Mercedes ma két versenyzője között osztotta meg a munkát. Valtteri Bottas délelőtt, Lewis Hamilton délután ült volán mögé, és ugyanolyan meggyőző formát mutattak, mint egy éve ilyenkor. Már a finn délelőtti 79 köre jelezte, újra a kilométergyűjtésre helyezik a hangsúlyt. Bottas több hosszú etapot is teljesített az első négy órában, Hamilton délután pedig pályára vitte a csapat cápauszonyos megoldását, melyet korábban csak a Mercedesnél nem láthattunk.
 
Ha a Ferrari körszám tekintetében nem is tudta utolérni a Mercedest, a nap legszorgalmasabb versenyzője így is Sebastian Vettel lett, aki elsőként ment 100 kör fölé. A Scuderia egész nap következetesen kitartott a közepes gumi mellett (pontosabban délután a keményet is használták), s hiába volt eggyel lágyabb keveréken a mezőny jó része, a négyszeres világbajnoknak így is sikerült tartania helyezését az élmezőnyben.
 
Délelőtt úgy volt 0,4 másodperccel gyorsabb Bottasnál, hogy keményebb gumit használt, délután Felipe Massa kétszer is megelőzte, ám mindkétszer sikerült jobb időt futnia a brazilnál, és végül öt lágy gumit használó ellenfelet is legyőzött. Persze azt nem tudhatjuk, mennyi üzemanyag volt az autójában. A délután folyamán ugyanakkor hosszabb, 16 körös etapot is teljesített.
 
A Red Bullnál és a McLarennél kísértett a múlt
 
A másik két nagy csapat, a Red Bull és a McLaren eközben igencsak megszenvedett az első tesztnappal. Daniel Ricciardo autója kétszer is meghibásodott. Délelőtt 50 perc elteltével miatta lendült a nap egyetlen piros zászlója. Szenzorhibáját délutánra sikerült kijavítani, ám első próbaköreit újabb hosszú pihenő követte – akkor már az energiatároló problémái miatt.
 
Az ausztrál végül az utolsó jó másfél órában igyekezett pótolni az elmaradását. Autójára még a lágy gumik is fölkerültek, ám így sem tudott másfél másodpercen belülre kerülni a legjobbakhoz képest.
 
A McLaren hasonlóan gyenge formát mutatott. Fernando Alonsónak délelőtt csupán egyetlen installációs kör jutott, majd jó 7 órát kellett várnia arra, hogy csapata motort cseréljen autójában. Ám ekkor sem ment minden zökkenőmentesen. Első köre után kikapcsolt motorral „vitorlázott” vissza a boxutcába, s csak harmadik nekifutásra sikerült elkezdenie az érdemi munkát. A szuperlágy és lágy gumikat is használta, ám végül hiába javított eredményén, a mezőny második felében ragadt.
 
A csapat hivatalos közlése szerint az üzemanyagrendszerrel kapcsolatos probléma hátráltatta őket. Úgy tudni, valójában az üzemanyag tank okozta a fennakadást, amelynek formáját és helyzetét is megváltoztatták tavaly óta, hogy lejjebb vigyék az autó tömegközéppontját, és csökkentsék a tömegét. Állítólag már a vasárnapi filmes napjukon is észlelték, hogy gondot okozhat az új kialakítás, gyors megoldásra azonban a nap folyamán nem volt lehetőségük.
 
A Williams a nagyok árnyékában
 
A nap pozitívumai közé tartozott a Williams szereplése. A „nyugdíjból” visszahívott Felipe Massa Vettel után a második legtöbb kört teljesítette – csak ők ketten jutottak 100 kör fölé. Legjobb idejét a lágy abroncsokon futotta, és a Mercedesszel és a Ferrarival csak ő tudta tartani a lépést, mindenki más másodpercen kívül volt hozzájuk képest.
 
Persze közvetlen riválisaiknak nem volt olyan zökkenőmentes napjuk, mint nekik. Kevin Magnussen délelőtt egyszer a boxutca egyik végében állt meg a Haasszal, a szünet előtt pedig törött vezetőszárnnyal tért vissza a garázsba, miután a 10-es kanyarnál falnak koccant. Legjobb idejét az utolsó félórában érte el lágy gumikon.
 
Sergio Pérez sokáig Massával cserélgette a helyét az élmezőnyben. Ám a Force India lendülete délutánra megtört. Pontosabban a Force India kipufogója tört meg, amely miatt a mexikóit a második négy órában már nem is láthattuk körözni…
 
A nap nagy részében Carlos Sainz és Nico Hülkenberg is a mezőny második felében tanyázott, ám a Toro Rosso és a Renault a Ferrarihoz hasonlóan javarészt a közepes gumikon teljesítette programját.
 
A tavalyi Ferrari-motort használó Sauber pedig hiába alkotott a tavalyinál szebb autót, egyelőre a sereghajtó szerep jutott neki. Marcus Ericssonék ugyanakkor jelezték, a köridők egyelőre nem foglalkoztatják őket, mivel az első két nap az új konstrukció megismeréséről szól, s a teljesítménnyel csak szerdától kezdenek el foglalkozni.
 
A teszt kedden új versenyzők munkába állásával folytatódik Barcelonában, ismét délelőtt 9 órakor váltanak zöldre a lámpák.
 
A barcelonai 1. tesztnap végeredménye:
1. Lewis Hamilton Mercedes 1:21,765 73 lágy
2. Sebastian Vettel Ferrari 1:21,878 +0,113 128 közepes
3. Felipe Massa Williams-Mercedes 1:22,075 +0,310 103 lágy
4. Kevin Magnussen Haas-Ferrari 1:22,894 +1,129 51 lágy
5. Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer 1:22,926 +1,161 50 lágy
6. Valtteri Bottas Mercedes 1:23,169 +1,404 79 lágy
7. Sergio Pérez Force India-Mercedes 1:23,709 +1,944 39 lágy
8. Carlos Sainz Toro Rosso-Renault 1:24,494 +2,729 51 közepes
9. Nico Hülkenberg Renault 1:24,784 +3,019 57 közepes
10. Fernando Alonso McLaren-Honda 1:24,852 +3,087 29 lágy
11. Marcus Ericsson Sauber-Ferrari 1:26,841 +5,076 72 közepes

"Hírzárlat" a Ferrarinál

2017.02.27. 18:25
Címkék: hírek
Új év, új szemléletmód a Ferrarinál – avagy hétfőn hiába várjuk, hogy Sebastian Vettel részletesen beszámoljon első SF70-H-val kapcsolatos élményeiről…
 
Úgy tűnik, a Scuderia nagyon eltökélt. A csapatot sok támadás érte 2016-ban a hangzatos, végül azonban mégsem teljesített ígéreteik kapcsán, és Sergio Marchionne elnök emiatt most csupán egy dolgot ígért meg: hogy idén nem tesznek ígéreteket.
 
Ezen alapvetéshez egyelőre szigorúan tartja is magát a csapata. Eddig nagyon hatékonyan bujkáltak a nyilvánosság elől: a tél folyamán gyakorlatilag némaságot fogadtak, sem a versenyzőik, sem a csapat vezetői nemigen nyilatkoztak. A bemutatójuk is a csönddel volt beszédes. Miközben tavaly technikusaik még az új autón történt változásokat is részletesen bemutatták, idén csak egy rövid videót tettek közzé az új versenygépükről, melyet karba tett kézzel álltak körül a csapattagok, némán, rezzenéstelen arccal, mintha azt üzennék: ezúttal beszéljen helyettünk az autónk!
 
Ráadásul azt is tétlenül hagyták, hogy a velük egy napon bemutatót tartó McLaren egyszerűen ellopja tőlük a show-t. Talán még örültek is annak, hogy helyettük ezúttal Wokingra irányult a reflektorfény.
 
Az olasz Motorsport beszámolója szerint ezen a téren a hétfőn elkezdődött tesztek sem hoznak jelentős változást: az első és a második napon sem Sebastian Vettel, sem Kimi Räikkönen nem áll a média rendelkezésére, így ha az első benyomásaikra leszünk kíváncsiak, kizárólag a csapat által közzétett közleményekre hagyatkozhatunk…
 
Nyilvánvalóan tudatos stratégiáról van szó, melyet alighanem Marchionne választott. És bár a 2016-os csalódás indokolja ezt a fajta szerénységet, azon már lehet vitatkozni, valóban a kíváncsi és reménykedő szurkolóktól való teljes elzárkózás számít-e a helyes válasznak a korábbi „nagyotmondás” problémájára… Akárhogy is, ha az új vörös paripa kellően gyors lesz, kárpótolhatják a tifosit.
 
Azt azért érdemes megjegyezni, nem a Scuderia az egyetlen csapat, amelyik igyekszik minimálisra szorítani a róla megjelenő információkat. A Mercedes két versenyzője sem áll majd korlátlanul a média rendelkezésére, míg a McLarennél Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne csak az első két napon beszélget a sajtóval.
 

Bemutatkozott a Red Bull RB13-as!

2017.02.26. 20:29
Címkék: egyéb
Az élcsapatok közül utolsóként vasárnap a Red Bull is bemutatta új autóját. Az osztrákok nem titkolt célja, hogy még egy pozíciót javítsanak tavalyi 2. helyezésükön…
 
Két év küszködés után 2016-ban újra magára talált a Red Bull. Egyedüli csapatként tudtak futamot nyerni a Mercedes uralma alatt (mindjárt kettőt is), s az év nagy részében ők voltak a második erő a bajnok mögött, így konstruktőri második helyezésük is teljesen megérdemelt volt. De ez persze Milton Keynes számára sosem elég!
 
Ha szabályváltozások, akkor Adrian Newey – ha Adrian Newey, akkor pedig Red Bull! A brit aerodinamikai zseni a legutóbbi két átfogó aerodinamikai szabályváltozásnál (1998 és 2009) rendre kiemelkedőt alkotott, s ezzel megalapozta aktuális csapata (McLaren, illetve Red Bull) sikeres korszakát. Az osztrákok ugyan hivatalos óvatosságból továbbra is a Mercedest tekintik a bajnoki cím esélyesének, nagyon is bíznak abban, hogy idén megtörik a Mercedes egyeduralmát. „Amikor új szabályok jönnek, Adrian autói mindig elöl vannak” – állapította meg magabiztosan Helmut Marko tanácsadó.
 
Image and video hosting by TinyPic
 
Elmondása szerint szakemberüknek jót tett, hogy az előző években kicsit eltávolodott az F1-től és egy utcai szuperautó fejlesztésén dolgozhatott – így most annál motiváltabban vehetett részt újra aktívabban az új RB13-as megalkotásában. Az eredményt vasárnaptól mi is csodálhatjuk.
 
Az új modell első ránézésre meglepően egyszerű, mégis elegáns. Az orrán a korábbról ismerthez hasonló fekete nyúlvány látható, mely egy kis lyukkal kezdődik. Oldaldoboza és az előtte elhelyezett fordítólemezek kevésbé tűnnek extrémnek, mint a Mercedesnél és a Ferrarinál, ám biztosra vehetjük, hogy ezen a téren számíthatunk még tőlük újdonságokra.
 
A motorborításra náluk is felkerült a cápauszony – ez eddig egyedül a Mercedes autóján nem volt látható, ám később a németek is tervezik tesztelni a sajátjukat. További érdekesség az egyelőre a sötétségbe burkolt vágott szélű padlólemezük – no és persze a szem számára láthatatlan felfüggesztés-trükkjük is lehet még ütőkártya.
 
Hogy Red Bull mire viszi a bajnokságban, az persze nemcsak az új karosszériától, de a motorpartnertől is függ. A Renault a tél folyamán teljesen áttervezte erőforrását, és bár ettől újabb jelentős teljesítményjavulást várnak, a franciák ütemterve azért mutat némi eltérést partnerükétől: ők nem a gyors sikerre, hanem a hosszabb távú jövőre összpontosítanak, ennélfogva szezonjuk első fele is inkább a megbízhatóság javításáról fog szólni, mintsem a lóerők hajszolásáról.
 
Marko is tudja, sorsuk félig a Renault kezében van. „2016-ban a Ferrarival együtt jó öttized másodperccel voltunk lemaradva a Mercedestől. A GPS-adatok azt mutatják, hogy főként az egyenesekben szedtük ezt össze, holott jelentősen kevesebb szárnnyal versenyeztünk. De az aerodinamikával nem lehet ötven lóerőt kompenzálni” – állapította meg az osztrák szakember, aki azt reméli, 2017-ben azért jobban ki tudják egyenlíteni hendikepjüket az új szabályok segítségével.
 
A csapat úgy kalkulál, egy 15-20 lóerős hátránnyal már a Mercedes valós kihívóivá válhatnak, s az év folyamán reményeik szerint azzá is válnak. „A teszteken megpróbáljuk a lehető legjobban megismerni az autót, felmérni, milyen téren tudnánk gyorsulni. Emellett megvizsgáljuk, hogy működnek a fékek és a hűtés” – tekintett a következő két hét elébe. Hozzátette, már a tesztek alatt is gőzerővel készülnek a fejlesztésekkel. „Reméljük, hogy amit Barcelonában látni fogunk, az Ausztráliában már nem egészen lesz érvényes.”
 
A hétfőn kezdődő barcelonai teszten az istállónál negyedik idényét kezdő Daniel Ricciardo viszi először pályára az RB13-ast – az első teljes Red Bull-os szezonjának nekifutó Max Verstappen kedden próbálhatja ki először az új autót.
 

Hivatalosan is bemutatták a 2017-es Haast!

2017.02.26. 20:26
Címkék: egyéb
Egy nappal azt követően, hogy a gép bejáratása során készült képek felkerültek az internetre, a Haas-istálló hivatalosan is bemutatta 2017-es autóját.
 
Sejthető volt, hogy már a bemutató előtt megcsodálhatjuk az amerikaiak versenygépét, annak bejáratására ugyanis a figyelem középpontjában lévő barcelonai pályán került sor. Néhány kép tehát már tegnap kiszivárgott a VF-17-ről, ma pedig sor került annak leleplezésére is.
 
Ezúttal több szemszögből is megcsodálhattuk az istálló versenygépét, ami meglehetősen kiforrottnak tűnik – főleg ahhoz képest, hogy a mezőny egyik legkisebb gárdájáról beszélünk – és aminek a fényezése is megváltozott 2016 óta. Idén egy meglehetősen elegáns dizájnnal álltak elő.
 
A Haas továbbra is a Ferrari kiemelt technikai partnereként folytatja, vagyis nemcsak erőforrásokat, hanem egyéb fontos alkatrészeket is kap a vörösöktől.
 
Noha az idei már a második éve az amerikai csapatnak, minden valószínűség szerint ez lesz az idei vizsga számukra, hiszen most először kellett saját tapasztalataikra hagyatkozva, a Ferrari embereinek ideiglenes alkalmazása nélkül megalkotniuk saját versenygépüket a felemásra sikeredett debütáló évad után, melyben összesen 29 pontot gyűjtöttek. Ennek nagy részét azonban az év első harmadában szerezték, mielőtt rendre gyermekbetegségekkel és fékproblémákkal küzdöttek.
 
Ezeket a gondokat természetesen szeretnék minél gyorsabban orvosolni, éppen ezért a tesztek során két beszállító fékjeivel is tesztelnek majd (az évet tavalyi is a Brembóval kezdték, majd Brazíliában a Carbon Industrie-t is kipróbálták; most is ezek között a cégek között döntenek majd), és csak később döntenek arról, melyikkel vágnak neki a szezonnak.
 
A Haas az elsők között kezdte az új gép fejlesztését: a vezetőség elmondása szerint 2016 májusa óta (az új szabályokat áprilisban véglegesítették) ezen a projekten dolgoznak, a szélcsatornában tölthető idő nagy részét pedig az új gépre áldozták a tavalyi helyett.
 
Image and video hosting by TinyPic
 
Az új autót először Kevin Magnussen viszi majd pályára, és a második nap is a dáné lesz annak volánja mögött. Romain Grosjean szerdán áll majd munkába, és az utolsó csütörtöki napon is ő vezeti a versenygépet, vagyis a franciát érte az a „megtiszteltetés”, hogy részt vehet a Pirelli esős abroncsainak tesztjén (az utolsó nap délelőttjén mesterségesen felvizezik majd a pályát).
 
Most, hogy a Haas is megejtette a hivatalos leleplezést kijelenthetjük, hogy már csak egy csapat „adós” 2017-es versenygépének bemutatásával, sokat azonban már a Toro Rossóra sem kell várni: 18 órakor az STR12-est debütálására is sor kerül.
 

Büszke és óvatos a Ferrari csapatvezetője

2017.02.26. 08:52
Címkék: hírek
 
Mintha kicserélték volna a Ferrarit! A vörösöknél egyelőre nyoma sincs a tavalyi „magas elvárásoknak”, a csapatvezető, Mauricio Arrivabene nyilatkozatát most a visszafogottság és az óvatosság jellemezte. A szakember kiemelte, az erősorrend csak Ausztráliában rajzolódik majd ki!
 
A 2015-ös év sikerein és látható előrelépésén felbuzdulva a Ferrari komoly célokkal vágott neki az előző idénynek: kijelentették, a győzelemért akarnak harcolni és a Mercedes bajnoki kihívójává akarnak válni. Ehhez képest diadal nélkül zárták az évet, az összetettben pedig nemhogy közelebb kerültek a címvédőhöz, hanem még a Red Bull is leelőzte őket.
 
Az elnök, Sergio Marchnionne azóta többször megjegyezte, hiba volt így nekivágni az évnek és megígérte, 2017-ben nem fog hasonló kijelentéseket tenni. Úgy tűnik a szemléletváltozás az egész gárdára átragadt, a bemutató után ugyanis a csapatvezető és a technikai igazgató is roppant visszafogottan nyilatkozott. „Mindig nagyon érzelmes látni, ahogyan egy új Ferrari életre kel” – kezdte Arrivabene. „Legyen szó egy GT autóról, vagy egy F1-esről. Az érzés ugyanaz!”
 
„Mivel én inkább a Forma–1-ben vagyok érintett, ez az esemény számomra különlegesebb. Ha ránézek erre az autóra, akkor a dolgozók erőfeszítéseit, odaadását, szaktudását és szenvedélyét látom. Ez a gép ezeknek az erényeknek köszönhetően épült. Az autó a csapatunka eredménye, és én büszke vagyok erre. A következő két hetet Barcelonában, teszteléssel töltjük. Követjük a programunkat, Melbourne-ben pedig majd meglátjuk, hol állunk” – zárta gondolatát.
 
Az egyik központi téma természetesen a szabályváltozás volt, melyről a technikai igazgató, Mattia Binotto beszélt. „Teljesen egyértelmű, hogy az új év mindig új kihívásokat hoz, akkor pedig, amikor új aerodinamikai szabályok lépnek életbe, ezek a kihívások még komolyabbak. A Forma–1 fő kihívása pedig rendre ugyanaz: gyorsabban kell fejlesztened a többieknél” – mondta az olasz szakember.
 
A Ferrari már az SF70H bejáratásán is átesett egy forgatási nap keretén belül. Ezen a csapatok csak a Pirelli bemutatóabroncsait használhatják és mindössze 100 kilométert futhatnak új autóikkal, a rendszerek ellenőrzése miatt azonban fontos, hogy még a tesztek előtt sort kerítsenek erre. A vörösöknél ma Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen is pályára lépett. Noha a német „tesztje” csúszott az esős időjárás miatt, végül ő is teljesítette a program rá eső részét. A bajnokok néhány szóban már nyilatkoztak is a körözgetésről, ami elmondásuk szerint rendben zajlott.
 

A Ferrari hivatalos videója a pénteki bejáratásról

2017.02.26. 08:51
Címkék: video

Kimi Räikkönen és az SF70H ismerkedése

Sebastian Vettel feszült kíváncsisággal figyel, Kimi Räikkönen eleinte óvatosan, majd egyre bátrabban terelgeti az új masinát. És a hangerőt is érdemes föltekerni – így barátkozott a fioranói aszfalttal a Ferrari SF70H!

Ferrari SF70H - Képek

2017.02.25. 07:48
Címkék: képek

Ristorante Montana étteremben

2017.02.25. 07:47
Címkék: képek

Vettel: Nem volt gond a bejáratáson

2017.02.25. 07:41
Címkék: hírek
 
Bár a Ferrari programja alaposan megúszott a zord időjárás miatt, magával az autóval nem voltak gondok a próbakörök alatt – jelentette ki Sebastian Vettel.
 
A vörösök gyors csapatbemutatójuk után azonnal pályára vitték 2017-es autójukat: először Kimi Räikkönen ült a volán mögé, délután pedig – az eleredő esőnek köszönhetően többórás késéssel – Sebastian Vettel, aki néhány szót már szólt is a bejáratásról.
 
„Mindig különleges, amikor először látod az új autót. Látható, milyen erősnek néz ki, és annak is érezni – legalábbis az első körök ezt sugallják. Jónak éreztem. Mindenképpen jó alapunk van, erre lehet építkezni” – nyilatkozta a nap végén az Auto Bild Motorsportnak.
 
Elmondása szerint a megbízhatósággal egyelőre nem voltak gondok. „Nem volt problémánk. Minden jól működött és ésszerűen, ezt láttuk, éreztük, olvastuk. Most természetesen szeretnénk jó tesztet a jövő héten. De az autót úgy tűnik, élvezet lesz vezetni.”
 
A német vizes pályán terelgette az új autót, így neki esélye sem volt a pályacsúcs ostromlására, a helyszínről érkező hírek szerint azonban a csapattárs, Kimi Räikkönen csupán két másodperccel maradt el Michael Schumacher 2004-es legjobbjától, ami a hideg aszfalton, viszonylag rövid idő alatt és tartalékos beállításokkal mindenképpen erősnek számít, és igazolja, gyorsul a Forma–1.
 
 
Fordító


A fordító nem tökéletes !

 

 
facebook
 

Üdvözöllek Sebastian Vettel magyar rajongói oldalán. A legfrissebb információkat osztom meg Sebastian Vettelről. Hírek, képek, videók! Ha Te is szereted Sebastiant kövess bennünket facebookon, twitteren, instagram.

További információkért,és friss hírekért kövesd a https://www.facebook.com/vettelhungary/ facebook oldalt!

 
Sebastian Vettel

 

Sebastian Vettel, autóversenyző és Négyszeres világbajnok a Forma-1 királykategóriában.  1987. július 3. -ban született. Heppenheim-ben, Németországban. Pályafutását 2006-ban a BMW Saubernél kezdte. Jelenleg az Aston Martin csapat pilótája. Sebastian az autóversenyzés mellett boldog családapa.

+News+Sebastian Vettel+Gallery+Blog+Extra+Live+On

 

+Hivatalos Oldal
+Facebook
+Instagram
+Twitter
+Tumblr

 

 
Eseménynaptár

 

A 2021-es versenynaptár
 
Május 23.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Június 6.: Azeri Nagydíj, Baku
Június 13.: Kanadai Nagydíj, Montreal
Június 27.: Francia Nagydíj, Le Castellet
Július 4.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 18.: Brit Nagydíj, Silverstone
Augusztus 1.: Magyar Nagydíj, Hungaroring
Augusztus 29.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Szeptember 5.: Holland Nagydíj, Zandvoort
Szeptember 12.: Olasz Nagydíj, Monza
Szeptember 26.: Orosz Nagydíj, Szocsi
Október 3.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Október 10.: Japán Nagydíj, Szuzuka
Október 24.: Egyesült Államok Nagydíja, Austin
Október 31.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
November 7.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo
November 21.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
December 5.: Szaúd-Arábiai Nagydíj, Dzsidda
December 12.: Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi
 
Archívum
 

 

lap tetejére

© 2013-2020 VETTEL.GPORTAL.HU - MAGYARORSZÁG SEBASTIAN VETTEL RAJONGÓI OLDALA

 Vagyok, aki vagyok. Nem próbálok meg más lenni, mint aki vagyok. Néhány embernek talán tetszik, másoknak lehet, hogy nem. De ez az élet. - Sebastian Vettel


Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!