Hírek Sebastianról ( news ) |
Sebastian már várja a Japán futamot2013.10.06. 14:36
saját fordítás
Lentebb görgetve láthattátok már a Koreai futam utáni interjút, amit Sebastian Vettellel készítettek. Úgy gondoltam, hogy lefordítom nektek, hogy értsétek is, hogy miről beszél Sebastian. Íme:
Sebastian elmondta, hogy a rajt zökkenőmentesen zajlott, és minden rendben volt a kocsival, és az abroncsokkal. Boldog az elért eredményével, remek befejezéssel zárták a napot. Elmondta, hogy nem feltétlen kell azért twitter, hogy elmondja mit gondol, vagy hogy bizonyítson. Végezetül várja a jövőheti Japán futamot, hiszen a japánoknak a mindene a forma 1, és ez nagyszerű érzéssel tölti el a német versenyzőt.
"Nyilvánvalóan nagyon örülök, hogy túl vagyok rajta, ez egy hosszú verseny volt. A rajt a hosszú egyenesek miatt kritikus volt, ám a pole kezdés remekül sikerült és a gumik is nagyon jól tapadtak. Nagyszerűen kezdtem és az első kanyarban nem volt semmi probléma. A következő két egyenes kérdéses volt, ám Lewis küzdött a jobb helyért a hátam mögött, ezért megtudtam tartani a pozíciómat, és próbáltam a megfelelő távolságot tartani. Nagyon boldog vagyok, remek eredményeket értünk el a mai napon, csak rá kell nézni a bajnokság tabellájára. Remek befejezéssel zártuk a napot, valami olyat csináltunk, amire számítottam."
"Úgy gondolom, hogy nem kell azért twittert készítenem, hogy megmutassam az embereknek, hogy mit gondolok, vagy bármit bizonyítsak. Én csak egyszerűen nem osztom meg másokkal, hogy mit csinálok. Talán emiatt az életem unalmas. Véleményem szerint az utóbbi versenyeink nem voltak valami szépek, még ha jó munkát is végeztünk. Voltak csalódott szurkolók, akik úgy mutatták ki a csalódottságukat, hogy kifütyültek. Mi ezt bóknak vesszük, és nyugodtak maradunk, hiszen akik szeretnek minket, a rajongók, ők mindig is támogatni fognak minket."
"Jövőhéten Japánban lesz futam, ami őrület lesz, hiszen nem számít az, hogy melyik csapatnak szurkolsz. Azt hiszem, hogy a japán embereknek a mindenük a Forma 1. Rengetegen kijönnek, és ez nagyszerű érzés számunkra, hogy az emberek csodálják, amit csinálunk. Ne érsd félre.. Ők valóban csodálják amit csinálunk, és ez nagyon különleges."
Koreai Nagydíj >> a verseny utáni interjú2013.10.06. 12:19
Sebastian Vettellel interjút készítettek a Koreai Futam után, ezt most meg is nézhetitek.
Koreai Nagydíj >> videók2013.10.06. 11:10
Meghoztam a felvételeket a Koreai Nagydíjról: Összefoglalva: a rajtról, Sebastian Vettel futam győzelméről, illetve a pezsgőzést is megnézhetitek!
a többit a bővebben mögött találjátok
Koreai Nagydíj >> Sebastian örül a győzelmének2013.10.06. 10:32
saját írás
Sebastian Vettel a Koreai futamgyőzelme után elmondta a pódiumon, hogy boldog az elért eredménye miatt, és hogy nagyszerű munkát végzett a csapat, bár meggyűlt a baja a gumiabroncsokkal, mégis úgy gondolja, hogy kitűnő munkát végeztek, és már várja a Japán nagydíjat, ami egy hét múlva lesz.
A futam utáni nyilatkozatokat videó formájában ide kattintva és ide kattintva tudod megnézni !
"Nem volt jó érzés beragadni a biztonsági autó mögé,nyilván volt egy kis előnyünk előtte. Nagyon boldog vagyok az elért eredménnyel. A csapat nagyszerű munkát végzett. Két nagyon jó box kiállásunk volt. Örültem, amikor bejött először a biztonsági autó, mert pár kanyarral voltam pont a box kijárat előtt. Utána megvolt a tempóm, hogy egy kis előnyt tudjak kiautózni Kimivel és Romainnal szemben. Minél hosszabb volt az etap, annál jobb munkát végeztünk. Bár ők elég jól vigyáztak a gumijaikra. Összességében fantasztikus volt, imádom amit csinálok, fantasztikus a csapat is. Szerintem mindannyian jól érezzük magunkat és igyekszünk kiélvezni a pillanatot."
"A hosszabb etapokon különösen jól ment az autó, és miután megszűnt a szemcsésedés a gumikon, könnyebb volt vezetni az autót. A csapat folyamatosan tájékoztatott erről, de ez egy pálya, ami rendkívül keményen bánik a jobb első gumikkal. Fontos volt mindezt kezelni, mivel ilyenkor durrdefektet kaphatsz, vagy előbb állsz ki a bokszba új gumikért. Hogy őszinte legyek, kissé unalmas volt a verseny, de az eredménynek nagyon örülök és imádom azt, amit csinálok. Szerintem a csapat többi tagja is ezt gondolja. Most Japán következik, ami szerintem a legjobb versenypálya a világon. A rajongók különlegesek és megőrülnek a sportunkért. A szezon csúcspontja következik, amit nagyon várok már."
SEBASTIAN NYERTE MEG A KOREAI NAGYDÍJAT !!2013.10.06. 10:06
saját írás
Sebastian Vettel pole pozícióból kezdve nyerte meg a mai napon a Koreai Nagydíjat. Sebastiannak zsinorban ez volt a negyedik győzelme Belgium, Olaszország és Szingapúr után, ezzel bebiztosítva 4. világbajnoki címét. Sebastian Vettel győzelmének köszönhetően 77 ponttal elhúzott Fernando Alonsotól. A második helyen Kimi Raikkönen végzett, míg a harmadik helyezett Romain Grosjean lett.
1 Sebastian Vettel Red Bull-Renault
2 Kimi Räikkönen Lotus-Renault +4.2 mp
3 Romain Grosjean Lotus-Renault +4.9 mp
4 Nico Hülkenberg Sauber-Ferrari +24.1 mp
5 Lewis Hamilton Mercedes +25.2 mp
6 Fernando Alonso Ferrari +26.1 mp
7 Nico Rosberg Mercedes +26.6 mp
8 Jenson Button McLaren-Mercedes +32.2 mp
9 Felipe Massa Ferrari +34.3 mp
10 Sergio Pérez McLaren-Mercedes +35.1 mp
11 Esteban Gutiérrez Sauber-Ferrari +35.9 mp
12 Valtteri Bottas Williams-Renault +47.0 mp
13 Pastor Maldonado Williams-Renault +50.0 mp
14 Charles Pic Caterham-Renault +63.5 mp
15 Giedo van der Garde Caterham-Renault +64.5 mp
16 Jules Bianchi Marussia-Cosworth +67.9 mp
17 Max Chilton Marussia-Cosworth +72.8 mp
18 Jean-Eric Vergne Toro Rosso-Ferrari +2 kör
19 Daniel Ricciardo Toro Rosso-Ferrari +3 kör
20 Adrian Sutil Force India-Mercedes +5 kör
Mark Webber Red Bull-Renault Ütközés - 37. kör
Paul di Resta Force India-Mercedes Kicsúszás - 25. kör
07.30 Korai Nagydíj - Ne maradj le róla !2013.10.05. 21:32
Összefoglaló az elmúlt napokra nézve:
Vettel Koreában az első szabadedzésen a második helyen végzett. A második szabadedzést a második helyen fejezte be. A harmadik szabadedzésen hozta a formáját és az első helyen zárt.. Majd az időmérőn megszerezte a pole pozíciót, így a futamot az első rajtkockából indulva kezdi meg Koreában.
A Koreai Nagydíjat holnap 08.00 órától követhetjük figyelemmel az oldalon élőben Koreából. Illetve az M1-en 07.30 órától láthatjuk élőben a futam előtti beszélgetést és a futamot.
Szurkoljunk hát együtt Sebastian Vettelnek, hogy ismételten futamgyőzelme legyen ! GO SEB! MINDENT BELE !!
Koreai Nagydíj >> Sebastian pole pozíciót érő köre2013.10.05. 19:47
Bár már láthattátok lentebb görgetve a "Koreai Időmérő edzés utáni pillanatok" című videóban Sebastian Vettel pole pozíciót érő körét, most viszont elhoztam egy jobb minőségű videót, amit meg is nézhettek.
Az Infiniti GP bekövetett twitteren2013.10.05. 15:39
Pár perce, amikor beléptem az oldal twitter oldalára, akkor pillantottam meg, hogy az "Infiniti GP" bekövetett Twitteren. Hihetetlenül boldog vagyok, hiszen ők a hivatalos oldala az infiniti formula 1-nek.. A képen láthatjátok, hogy valóban így van, hiszen ott van, hogy "follows you". Hihetetlenül boldog vagyok.! :) Lehetséges, hogy az oldalon is jártak, persze nem biztos !:))
InfinitiGP - Az oldal Twitter oldala
| |
|
|
|
Üdvözöllek Sebastian Vettel magyar rajongói oldalán. A legfrissebb információkat osztom meg Sebastian Vettelről. Hírek, képek, videók! Ha Te is szereted Sebastiant kövess bennünket facebookon, twitteren, instagram.
További információkért,és friss hírekért kövesd a https://www.facebook.com/vettelhungary/ facebook oldalt!
| |
|
A 2021-es versenynaptár
Május 23.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Június 6.: Azeri Nagydíj, Baku
Június 13.: Kanadai Nagydíj, Montreal
Június 27.: Francia Nagydíj, Le Castellet
Július 4.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 18.: Brit Nagydíj, Silverstone
Augusztus 1.: Magyar Nagydíj, Hungaroring
Augusztus 29.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Szeptember 5.: Holland Nagydíj, Zandvoort
Szeptember 12.: Olasz Nagydíj, Monza
Szeptember 26.: Orosz Nagydíj, Szocsi
Október 3.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Október 10.: Japán Nagydíj, Szuzuka
Október 24.: Egyesült Államok Nagydíja, Austin
Október 31.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
November 7.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo
November 21.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
December 5.: Szaúd-Arábiai Nagydíj, Dzsidda
December 12.: Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi
| |
|
|