Hírek Sebastianról ( news ) |
Vettel nem bánná, ha Räikkönen érkezne a Red Bullhoz2013.07.08. 09:51
A világbajnoki tabella éllovasa, Sebastian Vettel nem bánná, ha 2014-ben Kimi Räikkönen lenne a csapattársa a Red Bull Racing alakulatánál.
Sebastian Vettel vasárnapi győzelmét követően elmondta, nagy kihívás lenne, ha jövőre Räikkönen csapattársaként kellene versenyeznie a Forma-1-ben – de egyáltalán nem bánná.
„Nagyra tartom Kimit, hiszen mindig egyenes és fair volt velem szemben, szóval egyáltalán nem bánnám. Nagyszerű kihívás lenne”
„Még nem igazán beszéltünk erről a csapatnál, és a Toro Rosso két versenyzőjével is számolni kell, hiszen nagyon jók voltak az elmúlt pár versenyen, ezt pedig a menedzsmentnek észben kell tartania.” „Nem az én döntésem, és igazából nincs is nagy hatással a versenyzésemre. Idén is lépésről-lépésre haladok, jövőre pedig annyi új dolog lesz majd, hogy igazán nem oszt, nem szoroz, ha lesz mindemellett még egy. Bőven lesz dolgunk az új szabályok miatt.” - mondta Vettel
„A Red Bull Racing egy világbajnok csapat, mely a legjobb versenyzőket szeretné autóiba ültetni” –„Ha az egyik ilyen versenyző juniorcsapatunkból kerül ki, az pusztán azért lesz, mert úgy találjuk, hogy érdemes rá. Mindkettejüknek megvan a lehetőségük arra, hogy tündököljenek, de természetesen figyelembe veszünk más versenyzőket is, akik elérhetőek lesznek.” „Valójában viszont az a helyzet, hogy három versenyző közt dől el a dolog: a két juniorunk, illetve Kimi között.” mondta Christian Horner csapatfőnök
Maga Räikkönen hétvégén azt mondta, tisztában van azzal, hogy a Red Bull szeretné leigazolni őt, azonban egyelőre még nem döntött a folytatásról.
„Egy ponton nyilván eldöntöm majd, de még sok dolognak passzolnia kell, és a jó dolgok mindig időbe telnek. Nincs határidő” „Szeretem azt csinálni, amit akarok. Ennyi. Fogalmam sincs, hogy ezt máshol megkaphatom-e. A Red Bullnál akarnak engem, de nekem vannak más opcióim is. Majd az idő megmondja, mi lesz.”
– mondta a 2007-es év Forma-1-es világbajnoka.
A red Bullt megbüntették az elguruló kerék miatt Numburgringen2013.07.08. 09:34
Biztosan, hogy láttuk azt a balesetet a Német Nagydíjon, amikor egy gumikerék eltalálta Paul Allen operatőrt. A Red Bull Mark Webber bokszkiállásakor rosszul rögzítette az autó jobb hátsó kerekét, mely végül elszabadult és eltalálta a FOM szakemberét. A csapat egy 30 ezer eurós büntetést kapott a történtek után.
„Természetesen meg kell értenünk azt, hogy mi történt, és mi okozta a kerék leválását. A kerék nyilvánvalóan levált az autóról, miután az elindult és végül eltalálta az operatőrt. A legfontosabb az, hogy Paul Allen a körülményekhez képest jól van. Nyilvánvalóan ez volt az elsődleges szempont, de ez egyfajta emlékeztető arra is, hogy a bokszutca még mindig egy nagyon veszélyes hely.” – „Szörnyű érzés volt. Kezdetben azt gondoltam, hogy a Mercedes egyik szerelője sérült meg, majd gyorsan tájékoztattak, hogy a FOM operatőre volt az. Akkor már útban volt a kórház felé.” „Úgy döntöttünk, hogy nem ezen a ponton nem tájékoztatjuk Markot, mert nem láttuk fontosnak azt, hogy ezzel a tudattal a fejében versenyezzen, így az egészről csak a verseny után értesült. Látszott rajta, hogy nagyon aggódott a kamerás srác jóléte miatt, és örömmel hallotta, hogy rendben van.” „A szerelőknek különböző biztonsági felszereléseket és sisakot is viselniük kell. Talán itt az ideje, hogy a többi operatív szakembernek is valami hasonlót találjunk ki. A fejsérülések különösen csúnyák lehetnek.” - mondta a csapatfőnök.
Német Nagydíj győzelem2013.07.08. 09:11
Sebastian Vettel négyszeres világbajnok. Tegnap megnyerte a Német Nagydíjat is a hazájában. Gratulálok minden rajongó/szurkoló nevében Sebastian Vettelnek !
„Hihetetlen érzés ez a győzelem! – Köszönöm mindenkinek, hogy egész hétvégén támogattak. Végül sikerült, most szerencsém is volt. Nagyon boldog vagyok, tényleg hihetetlen verseny volt a mai. Kimi nagyon keményen megszorongatott a végén. Próbálták más gumikeveréken befejezni a futamot, de végül az eltérő stratégiájuk ellenére is sikerült nyernünk. Leszámítva a biztonsági autó mögötti köröket, mindvégig keményen nyomtam. Nagyon örülök, hogy végre sikerült Németországban nyernem!” „Nagyon élveztem a mai napot. Éreztem, hogy ott van Kimi mögöttem, és egyre nagyobb nyomást gyakorol rám, de Romain is nagyon közel volt hozzám pár körön keresztül. A futam közepén pár körig elvesztettem a KERS-t, ez pech, de szerencsére rendbe jött, és utána tudtam használni. Ez kulcsfontosságú volt a megfelelően tudjak védekezáéshez. Nagyon örülök, hogy 60 körnél véget ért a verseny, és nem 61 vagy 62 körös volt…” - Mondta Sebastian
„A vérnyomásom az egekben – Kiváló teljesítményt nyújtott Sebastian. A végén igen nagy volt rajta a nyomás, és nem voltunk biztosak abban, hogy Kimi ismét kijön-e kereket cserélni.” „Minden versenyzőnek különleges megnyernie a hazai nagydíját. Sebastian már nagyon megérdemelte ezt” – utalt a 2008 óta tartó, de a mai napon megtörő nyeretlenségi sorozatra. Horner mindemellett a Mark Webber autójáról lerepülő kerék áldozatául eső FOM operatőrről is megemlékezett, akit azonnal egy németországi kórházba szállítottak az eset után. „A legfontosabb, hogy a sérült kameramann viszonylag jól van. Ez mindenek felett áll most” – mondta a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner
A Lotus megdolgoztatta Vettelt a hajrában2013.07.07. 18:03
Sebastian Vettel a Német Nagydíj nagy részében az élen állt, de a hajrában a Lotus nagy nyomást gyakorolt rá, és ez különlegesség teszi számára ezt a győzelmet.
A Red Bull pilótája már a rajtnál az élre állt, miután lerajtolta a pole pozíciós Lewis Hamiltont. Onnantól kezdve végig vezetett, de néhány körrel a leintés előtt azonban Kimi Räikkönen utolérte, és kis híján meg is előzte.
„Nagy megkönnyebbülés ez, különleges napunk volt. Időbe telik, míg felfogom, de hihetetlenül büszke vagyok, a csapat fantasztikusan dolgozott a stratégia és a bokszkiállások terén”- értékelt Vettel.Nehéz volt. Minden egyes körben keményen nyomtam, de nagyon nehéz, ha a határon autózol. A gumikat sem terhelheted túl, mert tartalékolnod kell az etap végére, a forgalmon pedig a lehető leggyorsabban át kell hámoznod magad.” „A biztonsági autó sem segített minket, a Lotusok felzárkóztak, és egyébként is hihetetlenül gyorsak voltak ma. Kicsit jobban bántak a gumikkal, és megdolgoztattak bennünket, úgyhogy boldog vagyok, hogy sikerült nyernünk”- folytatta a címvédő és vb-éllovas.
A Pirelli abroncsairól is sokat beszéltek az elmúlt napokban, Vettel sem kerülhette meg a témát. „Remek munkát végeztek, az új gumikkal egész hétvégén semmi probléma nem volt. Le a kalappal előttük. Remélem a folytatásban is így lesz majd ez”- tért ki a gumiszállítóra.
Vettel kilenc futam után 34 ponttal vezet összetettben Alonso előtt.
Ma futam2013.07.07. 10:12
El ne felejtsétek, hogy a mai napon 14:00 órakor (az M1-en) kezdődik meg a futam Nürburgring-ben.
Szurkoljunk együtt Sebastian Vettelnek !!!!!
Vettel a második helyen végzett az időmérőn2013.07.06. 19:15
Sebastian Vettel a mai időmérőn a második helyen végzett. Lewis Hamilton pedig megszerezte az első helyet. Mark Webber a harmadik leggyorsabb tudott lenni Kimi Räikkönen és Romain Grosjean előtt.
1 Lewis Hamilton Mercedes
2 Sebastian Vettel Red Bull Racing-Renault
3 Mark Webber Red Bull Racing-Renault
4 Kimi Räikkönen Lotus-Renault
5 Romain Grosjean Lotus-Renault
6 Daniel Ricciardo STR-Ferrari
7 Felipe Massa Ferrari
8 Fernando Alonso Ferrari
9 Jenson Button McLaren-Mercedes
10 Nico Hulkenberg Sauber-Ferrari
11 Nico Rosberg Mercedes
12 Paul di Resta Force India-Mercedes
13 Sergio Perez McLaren-Mercedes
14 Esteban Gutierrez Sauber-Ferrari
15 Adrian Sutil Force India-Mercedes
17 Valtteri Bottas Williams-Renault
18 Pastor Maldonado Williams-Renault
19 Charles Pic Caterham-Renault
20 Jules Bianchi Marussia-Cosworth
21 Giedo van der Garde Caterham-Renault
22 Max Chilton Marussia-Cosworth
Vettelék Mercedes-fölényt várnak az időmérőn2013.07.06. 08:01
Sebastian Vettel megnyerte a Német Nagydíj második szabadedzését, a Red Bull párosa azonban tart tőle, hogy a Mercedes verhetetlen lesz az időmérőn, és talán a versenyen is.
A Red Bull a péntek reggeli szabadedzésen nem tudta megszorongatni a Mercedest a Nürburgringen: Mark Webber bő egy másodpercet kapott a leggyorsabb Lewis Hamiltontól, az autójával küszködő Sebastian Vettel pedig csak a 8. helyen végzett.
Bár a második edzésen már az 1. és 3. pozíciót szerezték meg, továbbra is tartanak a Mercedes tempójától.
"Nincsenek nagy reményeink a holnapot illetően" – ismerte el Webber. "Nyilvánvaló, hogy a Mercedes simán képes kisajátítani az első sort, ahogy azt az elmúlt pár versenyen is láttuk."
"Seb és én egy kicsit versenyképesebbnek tűntünk egy körön, de lehet, hogy a Mercedes több üzemanyagot tankolt az autókba" – mutatott rá az ausztrál, aki szerint a versenyen is számolniuk kell a Hamilton-Rosberg párossal.
Az ellenfelek tempója Vettelt is letaglózta.
"A Mercedes rohadt gyors volt ma reggel, mi nem lettünk volna képesek ilyen tempóra" – ismerte el. "Délelőtt nem voltam teljesen elégedett az autóval, délután azonban jobb formában vezettem. A kevés üzemanyaggal teljesített etapjaimat a forgalom hátráltatta, és hasonlók, úgyhogy meglátjuk, mire számíthatunk – de viszonylag elégedett vagyok."
A címvédő az előző, Brit Nagydíjon egy biztosnak tűnő győzelmet vesztett el a váltó meghibásodása miatt, a csapat azóta kivizsgálta az ügyet, így nem kell annak megismétlődésétől tartaniuk.
"Megértettük a problémát, találtunk rá megoldást, így már továbbléphetünk" – szögezte le Vettel.
második szabadedzés hírei2013.07.05. 15:30
A délutáni második szabadedzésen már Sebastian Vettel és a Red Bull diktálta a tempót, de Nico Rosberg és a Mercedes így is be tudta ékelni magát a két „bika” közé, hiszen a harmadik leggyorsabb Mark Webber lett a másik RB9-essel. Noha Kimi Räikkönen és Fernando Alonso is küszködött az autójával, egy egész pozitív második tréninget tudta zárni a Nürburgringen.
Seb sisaka2013.07.05. 15:18
A német nemzeti színek kapnak fő szerepet Sebastian Vettel sisakán, amit a hazai versenyén fog viselni. Talán szokatlan a kombináció, hogy a fekete alaphoz az arany csillogás játszik, viszont egy lenyűgöző kontrasztot mutat a két szín egymással.
| |
|
|
|
Üdvözöllek Sebastian Vettel magyar rajongói oldalán. A legfrissebb információkat osztom meg Sebastian Vettelről. Hírek, képek, videók! Ha Te is szereted Sebastiant kövess bennünket facebookon, twitteren, instagram.
További információkért,és friss hírekért kövesd a https://www.facebook.com/vettelhungary/ facebook oldalt!
| |
|
A 2021-es versenynaptár
Május 23.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Június 6.: Azeri Nagydíj, Baku
Június 13.: Kanadai Nagydíj, Montreal
Június 27.: Francia Nagydíj, Le Castellet
Július 4.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 18.: Brit Nagydíj, Silverstone
Augusztus 1.: Magyar Nagydíj, Hungaroring
Augusztus 29.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Szeptember 5.: Holland Nagydíj, Zandvoort
Szeptember 12.: Olasz Nagydíj, Monza
Szeptember 26.: Orosz Nagydíj, Szocsi
Október 3.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Október 10.: Japán Nagydíj, Szuzuka
Október 24.: Egyesült Államok Nagydíja, Austin
Október 31.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
November 7.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo
November 21.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
December 5.: Szaúd-Arábiai Nagydíj, Dzsidda
December 12.: Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi
| |
|
|