Hírek Sebastianról ( news ) |
Vettel nyerni szeretne Szingapúrban is2013.09.20. 08:28
saját fordítás
Sebastian Vettel, aki 53 pont különbséggel vezet a második riválisával szemben, elmondta, hogy nyerni akar Szingapúrban, és keményen dolgoznak azért, hogy jó helyezést érjenek el. Sebastian nem tudta, hogy 53 pontkülönbsége van a második riválisával szemben, viszont nem engedi meg magának, hogy ez elragadják őt..
"Biztos vannak emberek, akik belefáradtak már a Red Bull győzelmeibe, viszont mi nem, tudjuk, hogy erre nincs garancia. Megérkeztünk ide (Szingapúrba) és tudjuk, hogy erős csomagunk van, de nekünk keményen kell dolgoznunk, ahhoz, hogy az elsők legyünk, és hogy jó helyezéssel végezzünk."
"Nem tudtam, hogy 53 pont. Azt tudtam, hogy a pont különbség több volt Monza előtt, de igen, én nem törekszem arra, hogy a pont különbségek elragadjanak."
Sebastian Vettel tavaly győzedelmeskedett Szingapúrban és egy 39-es pont lemaradást hozott be. A 10-es kanyar, azaz a sikánt megváltoztatták az idei futamra, amit egyébként a német versenyző kritikus szemmel nézett mindig is, a változás talán az ő javára fog szolgálni.
"Nyerni akarok. Imádom ezt a pályát. Szeretet-gyűlölet érzésem van, mert szeretem a kihívást, de ez kemény munka. Az biztos, hogy meg kell adni a módját, ahhoz, hogy minden jól menjen."
"Az időmérő nagyon fontos, mert ez egy egy utcai pálya, és ami vár rád az egy maratoni verseny, de ez egy jó kihívás."
"Megváltoztatták a pályán az egyik kanyarban lévő sikánt, úgyhogy ebben az évben van a pályán egy kis újdonság is, és tudod, milyen nehéz ez, amikor megpróbálsz rákészülni ... ez az egyik legnagyobb fizikai terhelés a szezonban, és remélhetőleg én jól felkészültem erre. "
Vettel, aki szintén nyert Malajziában, Bahreinben, Kanadában és Németországban az idei szezonban, azt mondta,hogy várhatóan kemény kihívást fog jelenteni a brit versenyző Lewis Hamilton, valamint az ő Mercedes csapattársa, Nico Rosberg is.
"Úgy gondolom, hogy a Mercedes erős lesz. Monzában nem tudom, hogy mi történt, de meglepetésként ért, hogy a mercedes mögöttünk végzett. Úgy vélem, hogy Nico és Lewis nagyon erősek az utcai pályákon. Lewis nagyon versenyképes volt tavaly, Nico pedig ebben az évben megnyerte a Monacói Nagydíjat. Úgyhogy ők biztos elől lesznek."
"Győzni akarok itt, koncentrált maradok a versenyre és élvezni akarom a tényt, hogy ez az egyetlen éjszakai verseny.. Ez a pálya más mint a többi, elég régóta nem voltunk már itt, és ez már klasszikusnak számít."
Vettelt elcsípték2013.09.19. 20:59
Sebastian Vettelt a mai napon Szingapúrban lencsevégre kapták a Ferrarri csapatfőnökével, Stefano Domenicali-val, illetve a Mclaren orvosával Aki Hintsa-val is.
Szeretnéd ha egyszer Sebastian Vettel a Mclaren vagy a Ferrari versenyzője lenne? Szavazz
"A sok gyakorlás a siker kulcsa"2013.09.19. 18:24
saját fordítás
Sebastian Vettel elmondta, hogy a kulcsfontosságú tényező a jövőre nézve a kemény munka, és az elszántság.
"A legjobb módja annak, hogy tapasztalatokat szerezzünk az a gyakorlás.. A következő évben nagyon sok új ténnyel fogunk megismerkedni, ez valószínűleg annyira nem számít, mert az elmúlt években is voltak változások. A legfontosabb az, hogy milyen eltökélt vagy és hogy mennyire vagy hajlandó együtt dolgozni és fejleszteni a csapattal, továbbá mindent megtenni, amit kell. - órahosszakat gyakorolni a pályán és utána a szimulátorban is. Szóval azt hiszem sok unalmas munka vár ránk pilótákra, de a munkának ez a része is ugyanolyan fontos , és ez hajt előre amikor a pályán vagyok..." - mondta Vettel
Vettelt szóba hozták a Ferrarrival kapcsolatban, miszerint Fernandó csapattársa lesz jövőre. Mint nemrégen kiderült ez csak pletyka volt, és Kimi Raikkönent szerződtették le jövőre a Ferrarrihoz. Vettel véleménye szerint Kimi egyenes ember, és jövőre látni fogjuk, hogy hogyan dolgoznak együtt.
"Jobban ismerem Kimit, mint Fernandót. Kimi a ferrarrinál versenyzett azelőtt. Ő nagyon egyenes ember, és sose komplikálja túl a dolgokat. Látni fogjuk, hogy jövőre hogyan dolgoznak együtt.. Nyilvánvaló, hogy egy új év épp olyan nehéz nekünk, mint bárki másnak. Teljesen új rendszer lesz, amivel szembe fogunk nézni." - mondta Vettel
Vettel örül a jövőbeli csapattársának2013.09.19. 17:36
saját fordítás
Már korábban láthattátok az oldalon, hogy Sebastian Vettel a mai nap folyamán a Casio megnyitóján volt a Szingapúri Marina Bay Sands shopping center-ben. Erről már láthattatok képeket a galériában. amit, >> ide kattintva << meg is nézhettek.
Találtam egy viszonylag nem jó minőségű videót erről az eseményről. A videóban Sebastiannal interjút készítettek, méghozzá a jövőbeli csapattársáról, Daniel Ricciardoról kérdezgették. Vettel elmondta, hogy nagyon örül az új csapattársának.
Találtam egy jobb minőségű videót erről az eseményről, ahol többek között láthatjuk azt is, hogy Vettel elvágja a szalagot.
Sebastian Vettel vegyes érzelmekkel várja a Szingapúri Nagydíjat2013.09.19. 16:48
saját fordítás
Sebastian Vettel Szingapúrban elmondta, hogy vegyes érzelmekkel várja a hétvégét, miközben arra törekszik, hogy zsinórban nyerjen harmadszorra a Marina Bay pályán.
Vettel azért szereti a Szingapúri pályát, mert kulcsfontosságú szerepet töltött be a két világbajnoki címének megszerzésében, ám a legnagyobb utálata a trópusi melegben való versenyzés 3 órahosszáig.
"Bizonyos szempontból szeretet-utálat érzésem van a pálya felől, mert szeretem a kihívást, de tudom, hogy ez egy nagyon kemény küzdelem lesz."
Szingapúr igényesebb, mert a verseny hosszabb. Forró,Párás, úgyhogy ez fizikailag is megterhelő.."
"A Forma 1 hosszú ideig nem versenyzett itt, úgyhogy ez már klasszikusnak mondható."
A német versenyző jelenleg a negyedik világbajnoki címet zsebelheti be az idén. A bajnokság tabelláján Vettel az első helyen van, míg Fernando Alonso 53 ponttal van elmaradva a háromszoros világbajnoktól.
"Néhányan biztosan belefáradtak már a red bull győzelmeibe, viszont mi nem. A legfontosabb dolog, amire emlékezni kell, hogy milyen keményen dolgoztunk, hogy az első helyen legyünk."
Sebastian megnyitja az új Casino üzletet2013.09.19. 11:51
Sebastian Vettel a mai nap folyamán megnyitotta az új Casio márka üzletet a Szingapúri Marina Bay Sands shopping center-ben.
Íme az újabb képek Szingapúrból: A galériában tekinthetitek meg az újabb képeket a Casio megnyitójáról.
Mit várhatunk a 2014-es változásoktól?2013.09.19. 10:58, hirado
A Forma–1 mezőnye az idény végén végleg leállítja a 2006 óta futtatott V8-as motorokat, melyek helyét jövőre a V6-os, elektronikus energiavisszanyerő-rendszerrel támogatott turbómotorok veszik át. Az ugrás hatalmas lesz, és számos területet érint. Az Auto Motor und Sport ennek kapcsán felkereste a Renault motorrészlegének vezetőjét, Rob White-ot, hogy mutassa be ezen újdonságokat és azok hatásait. Kipufogókból kicsapódó lángcsóvák, nagyobb gyorsulás, új hang és spórolós futamok – mire számíthatunk a 2014-es évadban?
Az új motor hangjáról
„A hang intenzitása alacsonyabb lesz, a karaktere pedig más. De optimista vagyok, szerintem szeretni fogják a hangját. Ezek még mindig maximális fordulatszámon pörgő, bivalyerős motorok. A gyorsulás a nyolcadik sebességi fokozat miatt lenyűgöző lesz. Amikor teszteljük ezt a motort, mindig csukva hagyjuk az ajtót, tehát igencsak hangos…”
A kipufogóból kicsapódó „turbólángokról”
„Nem lesz olyan gyakori, és nem lesz olyan nagy, de ismét láthatunk majd lángcsóvákat a kipufogóból kijönni (a (80-as években ez volt a turbók egyik jellegzetessége – a szerk.). A szabályok arra kényszerítenek, hogy spóroljunk az üzemanyaggal. Minden egyes benzinmolekulára szükségünk van tehát ahhoz, hogy optimálisan használjuk fel az energiát, és ne vesszen el semennyi. Emiatt nem szeretnénk feleslegesen benzint égetni a kipufogóban, de a terhelésváltásoknál ez óhatatlanul elő fog jönni. A régi turbókorszakban nem korlátozták a turbómotorokat, a nyomás mértékén keresztül szabályozták őket: korlátozták a levegő mennyiségét, amelyet az égéstérbe nyomtak. Az üzemanyagot befecskendezték, hogy egy korlátozott mennyiségű levegőből a lehető legtöbb energiát hozzák ki. Emiatt akkoriban szinte mindig túl sok benzin került az égéstérbe, amely egy része égés nélkül jutott a kipufogóba, és végül gyönyörű turbólángokat eredményezett.”
Az új motor erejéről
„A belső égésű motor nagyjából hatszáz lóerős lesz. Az elektromotorok 120 kilowatt energiát adnak még hozzá ehhez, tehát 160 lóerőt. Így jön össze a 760 lóerő, ami nagyjából a jelenlegi motorok teljesítményével vetekszik. De nézzék el nekem, hogy nem adok pontos értékeket, ez a 760 inkább amolyan irányszám.”
A cikk még nem ért véget menj a "bővebben" szócskára és olvasd tovább
Ricciardo: Le akarom győzni Vettelt!2013.09.19. 10:36, f1 live
Daniel Ricciardo egyértelművé tette, hogy nem akar másodhegedűs lenni a Red Bullnál és már jövőre legyőzné a világbajnok németet.
„Mindenre készen állok, és egész életemben csak erre vártam. Most meg kell mutatnom, hogy ez valóban így van és 100%-ban csak erre fogok koncentrálni. Minden erőmre szükség lesz, hogy a maximumot hozzam ki magamból, az autómból és a lehetőségeimből. Hiszek abban, hogy mindez sikerülhet.” – mondta Ricciardo
„A céljaim között szerepel az is, hogy legyőzzem Vettelt. Nem másodikként megyek a Red Bullhoz és természetesen már jövőre a csapattársam előtt szeretném befejezni a szezont. Ez nagyon nehéz lesz, de ha reálisan nézzük, akkor egyszer, kétszer a csapattársam előtt lehetek és futamgyőzelmet ünnepelhetek. Képesnek érzem magam arra, hogy a világbajnoki címért harcoljak, de majd meglátjuk, hogy mennyire versenyképes az autó. Én arra számítok, hogy a jövő évi autó is jó lesz, és képes leszek vele versenyeket nyerni. Ez az, amit meg akarok tenni.”
| |
|
|
|
Üdvözöllek Sebastian Vettel magyar rajongói oldalán. A legfrissebb információkat osztom meg Sebastian Vettelről. Hírek, képek, videók! Ha Te is szereted Sebastiant kövess bennünket facebookon, twitteren, instagram.
További információkért,és friss hírekért kövesd a https://www.facebook.com/vettelhungary/ facebook oldalt!
| |
|
A 2021-es versenynaptár
Május 23.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Június 6.: Azeri Nagydíj, Baku
Június 13.: Kanadai Nagydíj, Montreal
Június 27.: Francia Nagydíj, Le Castellet
Július 4.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 18.: Brit Nagydíj, Silverstone
Augusztus 1.: Magyar Nagydíj, Hungaroring
Augusztus 29.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Szeptember 5.: Holland Nagydíj, Zandvoort
Szeptember 12.: Olasz Nagydíj, Monza
Szeptember 26.: Orosz Nagydíj, Szocsi
Október 3.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Október 10.: Japán Nagydíj, Szuzuka
Október 24.: Egyesült Államok Nagydíja, Austin
Október 31.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
November 7.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo
November 21.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
December 5.: Szaúd-Arábiai Nagydíj, Dzsidda
December 12.: Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi
| |
|
|