Hírek Sebastianról ( news ) |
Pérez-Bottas-Räikkönen sorrend Bahreinben! 2014.02.27. 17:11
Sergio Pérez kihasználta a szuper-lágy abroncsok erejét a bahreini tesztsorozat 5. napján, míg a Red Bull Racing számára nem értek véget a problémák, de valamivel jobb a helyzet a Renault illetően, mint korábban.
Az eddig megszokottakhoz hasonlóan magyar idő szerint reggel 7 órakor vette kezdetét a teszt. Sokat nem kellett várnunk a versenyzőkre, akik közül sokan már egészen korán teljesíteni tudták a szokásos installációs körüket. A körülmények is ideálisabbak voltak, és átlagban 8°C-kal mutattak magasabb hőmérsékletet a hőmérők, ami jótékony hatással volt a gyorsabb körökre és a gumik felmelegítésére, valamint azoknak tapadására.
Ebben semmi meglepő nincs, hiszen a csapatok ezen a héten utoljára tesztelhetnek az évadnyitó Ausztrál Nagydíj előtt. A Red Bull meglehetően erősen kezdte a napot és sokáig úgy tűnt, hogy a csapat végre egy aktív napot zárhat, ám a csapatnak ismét csalódnia kellett, köszönhetően egy új melegedési problémának. A mérnökök korábban azt gondolták, hogy ezt a problémát már megoldották, de úgy látszik, mégsem ez a helyzet. Daniel Ricciardo a nap második felében rengeteget állt a bokszban, és a csapat sem tudott mit tenni ez ellen. Ricciardo azonban az utolsó fél órában ismét pályára tudott gurulni az RB10-essel.
A kistestvér, a Toro Rosso már szerencsésebb volt ennél, és Daniil Kvyat aktívabb tudott lenni az új STR volánja mögött, aminek a Renault is örülhetett, mivel a francia gyártó több új frissítéssel is készült Bahreinre.
Az egyik ilyen szoftveres frissítéssel bajlódott némi időt a Lotus, de végül ennél komolyabb problémával kellett szembenéznie a csapatnak, mely a kipufogó meghibásodása és az elemcserék miatt idő előtt kénytelen volt összepakolni. A specifikáció új volt, amivel még dolgoznia kell a gárdának. A britek nem mellesleg ma körülbelül 120 új elemet pakoltak fel az autójukra.
A Ferrari sem volt igazán szerencsés. Kimi Räikkönen ma többek között egy új első szárnyat is tesztelt az F14-T-n, de a finn szintén sokat állt a bokszban egy kisebb, de annál idegesítőbb probléma miatt. 2007 Forma-1 világbajnoka ezen a napon sem tudta teljesíteni a programját, és egyelőre úgy tűnik, hogy csak alatta tűnik kevésbé megbízhatónak az új Ferrari. A végén meg is állt alatta a gép.
A Mercedes lassabban kezdte a napot, ám végül Nico Rosberg nagyjából behozta a lemaradását a W05 volánja mögött és a 30 perces ebédszünetig sok kört tudott megtenni. A 2014-es Mercedes ma egy frissített oldaldobozt is tesztelt. Egyelőre úgy tűnik, hogy a kis légterelők jól teljesítettek.
A McLaren és a Williams ma “kéz a kézben” tesztelt. Kevin Magnussen és Valtteri Bottas együtt teljesített hosszabb etapokat és versenyszimulációt. Mindkét brit istálló biztató teljesítményt nyújtott a Pirelli közepes keverékén, de ma talán a Williams volt a jobb.
A nap “leghangosabb” szereplője a Force India volt, mely ma többek között egy versenyszimulációt is futott Sergio Pérez vezetésével. A mexikói versenyző magabiztosan terelgette a Mercedes motorral felszerelt autót, amivel az élen fejezte be a napot, köszönhetően a szuper-lágy abroncsoknak.
Ma összesen négy piros zászlót láthattunk. Először Kamui Kobayashi parkolta le a Caterham autóját, mellyel a déli harangszóig már nem is tudott visszatérni a pályára. Ezt követően Maldonado miatt állt a teszt, majd Kvyat következett. A végén pedig Räikkönen is feliratkozott a listára.
1. Perez Force India 1:35.290 /105 kör
2. Bottas Williams 1:36.184 / 128 kör
3. Räikkönen Ferrari 1:36.432 / 54 kör
4. Rosberg Mercedes 1:36.624 / 89 kör
5. Sutil Sauber 1:37.700 / 89 kör
6. Magnussen McLaren 1:37.825 / 109 kör
7. Ricciardo Red Bull 1:37.908 / 39 kör
8. Chilton Marussia 1:38.610 / 44 kör
9. Kvyat Toro Rosso 1:39.242 / 55 kör
10. Maldonado Lotus 1:40.599 / 31 kör
11. Kobayashi Caterham 1:42.285 / 19 kör
Marko: A nyomás elsősorban a Renault-on van, és nem a Red Bull-on2014.02.27. 17:10
Dr. Helmut Marko továbbra is kiáll amellett, hogy a francia gyártó tehető elsősorban felelőssé a jelenlegi helyzetért.
A sajtóban már arról írnak, hogy a Red Bull egy ideje külön akarja folytatni a Renault-val, de a helyzete nem egyszerű, mivel a rivális Mercedes és a Ferrari nem feltétlen biztosítana motort számukra, addig a Hondánál ezt a házasságot a McLaren vétózhatja meg.
A Red Bull hosszú távon számol a sporttal, és éppen emiatt saját motort építene, közreműködvén a Cosworth-tal, mely nem zárta ki a visszatérés lehetőségét. Ez leghamarabb 2016-ban valósulhatna meg, de a brit gyártó hangsúlyozta, ehhez pénzügyi támogatásra van szükségük, de ez olyasvalami, amit a Red Bull könnyedén biztosíthat.
A Renault mindeközben a Lotus csapattal kötött egy szoros technikai megállapodást, amivel a britek válhatnának az első számú csapattá. Most azonban a franciák gőzerővel azon dolgoznak, hogy megoldják a technikai gondjukat az új V6-os egységet illetően. A Renault magabiztos, addig a Red Bull egyértelművé tette a helyzetet.
„A problémáinkat nem oldhatjuk meg 10 millió euróval. A Renault felelős a motorokért és ezt nekik kell kezelniük.” – mondta a Red Bull Motorsport tanácsadója a BILD lapnak adott nyilatkozatában.
Marko azonban bízik az újabb előrelépésben, és szerinte nem véletlenül nyertek meg együtt négy bajnoki címet az F1-ben. Az osztrák hozzátette, noha Sebastian Vettel is feszültebb a jelenlegi helyzet miatt, nem kezd el idegeskedni, mivel az semmit nem old meg, de folyamatosan tájékoztatják a helyzetről.
Vettel teszteli a legfontosabb módosításokat Bahreinben2014.02.27. 17:08
Ha minden jól megy, akkor Sebastian Vettel viheti pályára az RB10 első végleges specifikációját Bahreinben.
Mint ismeretes, a Red Bull a saját és főként a Renault problémái miatt rengeteg kilométert veszített a téli tesztek ideje alatt, és már csak négy ilyen nap van hátra. A Red Bull gőzerővel dolgozik a jelenlegi konstrukció átalakításán, és állítólag már a „B” verzió is tervben van, ami a barcelonai hétvégén debütálhat. Az elmúlt hetekben nem sokat pihent Adrian Newey főtervező és a szakember mérnöki gárdája.
Az utolsó négy tesztnap (csütörtök, péntek, szombat, vasárnap) rendkívül fontos lehet a csapat számára, és ha hinni lehet a Renault legutóbbi nyilatkozatának, akkor bizakodhatnak a „bikáknál”, akik számára életbevágó lenne sok kilométert megtenni az autóval.
A végleges specifikációt Vettel teszteli majd a hétvégén, de az ausztrál csapattárs, Daniel Ricciardo is fontos módosításokat próbál majd ki az autón.
Vettelt is jelölték az idei Laureus-díjra2014.02.26. 18:38
Az ’Év Férfi Sportolója’ kategóriában a negyedik Forma–1-es bajnoki címét tavaly elhódító Sebastian Vettelt is jelölték a sport Oscar-díjaként is emlegetett Laureus-díjra.
Noha döcögős felkészülésük miatt sokan úgy gondolják, Sebastian Vettel a Forma–1-es idénynyitó Ausztrál Nagydíjon még nem pályázik jó eséllyel a győzelemre, a négyszeres világbajnok márciusban így is megszerezheti első idei trófeáját. A Red Bull versenyzőjét tavalyi fölényes bajnoki sikere kapcsán idén ugyanis jelölték a Laureus-díjra (az ’Év Férfi Sportolója’ kategóriában), amelyet március 26-án Kuala Lumpurban adnak át a végső győztesnek.
A németek versenyzőjének mindehhez öt neves ellenfelet kell legyőznie: a 100 és 200 méteres síkfutás tavalyi világbajnokát, az év legjobb atlétájának megválasztott jamaikai Usain Boltot; a britek 5 és 10 ezer méteren is világbajnok hosszútávfutóját, Mo Farah-t; az amerikaiak legjobb kosárlabdázójának választott LeBron Jamest; a tavaly a Roland Garrost és a US Opent is megnyerő spanyol teniszező Rafael Nadalt; valamint az aranylabda idei nyertesét, a portugál labdarúgó Cristiano Ronaldót.
A végső győztes kilétéről egy volt sportolókból álló 46 tagú testület dönt, melynek a németek egykori labdarúgója, Franz Beckenbauer is a tagja.
„Egészen fantasztikus, Sebastian Vettel milyen fölénnyel nyerte meg a világbajnokságot az elmúlt négy évben. Tavaly kiemelkedő volt. Nagyon szurkolok neki, hogy ezúttal övé legyen a díj” – idézte a Császárt a Motorsport Magazin.
Amennyiben így lenne, Vettel lenne a második Forma–1-es győztese az egyébként 2000 óta minden évben kiosztott díjnak. Korábban Michael Schumacher 2002-ben és 2004-ben is diadalmaskodott ezen választáson. A tavalyi győztes a teniszező Novak Djokovics volt.
A malajziai rendezvényen egyébként nem Vettel lesz az egyetlen Forma–1-es jelölt. A német csapatát, a Red Bullt a ’Legjobb Sportcsapat’ kategóriában jelölték, ahol az új-zélandi rögbi-válogatott mellett a labdarúgó Bajnokok Ligáját, a német bajnokságot és kupát megnyerő Bayern München, a Konföderációs Kupát elhódító brazil labdarúgó-válogatott, a 15. Grand Slam tornáját megnyerő teniszpáros, Bob és Mike Bryan, valamint az NBA-bajnok kosárlabdacsapat, a Miami Heat lesznek az ellenfeleik.
Vettel nem akarja megvenni a Nürburgringet2014.02.26. 18:30
Sebastian Vettel szóvivője cáfolta azokat a pletykákat, melyek szerint a Forma-1 négyszeres is érintett a Nürburgring felvásárlásában.
A németországi versenyhelyszín sorsa továbbra is bizonytalan, a Forma-1 teljhatalmú ura, Bernie Ecclestone ugyanis a legfrissebb hírek szerint mégsem kívánja megmenteni a legendás pályát.
Korábban az üzletember ajánlatot is tett, végül azonban nem sikerült megállapodnia a pálya vezetésével.
„Szeretnénk megbizonyosodni arról, hogy a jövőben is minden évben lesz Forma-1-es verseny Németországban” – mondta még akkor Ecclestone.
A Bild című német lap úgy tudja, Ecclestone helyett most Sebastian Vettel az, aki érdekelt a pálya felvásárlásában, az APA hírügynökségnek nyilatkozva azonban szóvivője, Britta Roeske cáfolta ezt.
Hogy mi lesz a versenypálya sorsa, az továbbra is bizonytalan, állítólag düsseldorfi és amerikai befektetők menthetik meg a népszerű helyszínt.
A Red Bullnál Ricciardo kezdi a munkát2014.02.25. 18:28
Csütörtökön kezdetét veszi a 2014-es előszezon utolsó Forma-1-es tesztsorozata Bahreinben. A Caterham és a McLaren-Mercedes után nemrég a Red Bull és a Lotus is ismertette eheti tesztbeosztását.
A címvédő alakulatnál Daniel Ricciardo kezdi a munkát, aki csütörtökön és pénteken is autóba ülhet. Az utolsó két napon ennek megfelelően az istálló négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel vezetheti az RB10-est. A Red Bull Racing célja természetesen a lehető legtöbb tesztkilométer teljesítése lesz, felkészülésüket ugyanis a spanyolországi és az első bahreini teszt alkalmával is több technikai probléma nehezítette, ezek pedig az istálló tesztprogramját is rövidebbé tették.
„Remélem, a jövő héten sokkal több kört mehetünk majd. Boldog vagyok, hogy én vezethetek az első két napon. Ebben az időszakban az a legfontosabb, hogy minél több kilométert fussunk, szóval már várom, hogy ismét autóba ülhessek” - nyilatkozta szombaton Ricciardo.
Nemrég az is kiderült, hogy a Lotus 2014-es versenyautóját az első két napon Pastor Maldonado viheti pályára, Romain Grosjean tehát szombaton és vasárnap tesztelheti az E22-est. Az enstone-iak számára egyébként ez lesz a második hivatalos tesztsorozat, Spanyolországban ugyanis riválisaikkal ellentétben nem képviseltették magukat.
A Caterham már a múlt héten bejelentette, hogy az első és a harmadik nap Kobajasi Kamuié lesz, a másodikon és a negyediken pedig a csapat svéd újonca, Marcus Ericsson bizonyíthat. Később a McLaren beosztása is napvilágot látott: a wokingiaknál csütörtökön és szombaton Kevin Magnussen, pénteken és vasárnap pedig Jenson Button gyűjtheti az információkat.
A 2. bahreini teszthét eddig ismert beosztása:
Red Bull: Daniel Ricciardo (febr. 27-28.); Sebastian Vettel (márc. 1-2.)
Lotus: Pastor Maldonado (febr. 27-28.); Romain Grosjean (márc. 1-2.)
McLaren: Kevin Magnussen (febr. 27.; márc. 1.); Jenson Button (febr. 28.; márc. 2.)
Caterham: Kobajasi Kamui (febr. 27.; márc. 1.); Marcus Ericsson (febr. 28.; márc. 2.)
A Red Bull is le van maradva a tervhez képest: komplex nehézségekkel állnak szemben2014.02.25. 18:07
Miután a Renault Sport elismerte a több hetes csúszást, a Red Bull Racing sem tehet mást. Helmut Marko nem írta le a szezont, dolgoznak az ügyön.
A Red Bull 2010-ben is úgy vágott neki a szezonnak, hogy a tesztelés nem sikerült valami fényesen. Egyelőre nem teljesítettek versenytávot az RB10-zel, de Marko nem aggódik, igyekszik pozitívan szemlélni a fejleményeket.
“Hangsúlyozom: nem búslakodunk, előretekintünk és a továbbiakon gondolkodunk”- mondta a sportkonzulens. “Komplex nehézségek közepette akadtuk el, melyeket csak a motorpartnerünkkel, a Renault-val közösen tudunk megoldani“- folytatta Marko a Speedweeknek.
Az osztrák arra a kérdésre röviden válaszolt, hogy mit takarnak ezek a nehézségek.
“A teljes erőforrásról mint egységről van szó. Sajnos problémáról problémára csúszkálunk. Teljesen világos, hogy le vagyunk maradva a tervezetthez képest”- állapította meg.
Az sem garantált, hogy az utolsó teszten vagy Melbourne-ig mindent meg tudnak oldani.
“A kérdés nyitott, hogy vajon mindent meg tudunk-e oldani a szezonkezdésig. Ezt nem lehet előre tudni. Bahreinben a harmadik teszttel folytatódik a dolog, melyre a megfelelő fejlesztéssekkel megyünk majd el. De, ahogy mondtam: minden nagyon komplex.”
Marko elmondta, a Red Bull esete nem egyedi, mivel a többi ügyfél – Toro Rosso, Lotus, és Caterham – hasonló nehézségekkel áll szemben.
“Legvégül a problémák azonosak, és minden csapatnál összefutnak”- erősítette meg.
Kérdés, ezek után a Red Bull célba fog-e érni a szezonnyitón?
“Mindenkit érintenek az új motorokkal adódó problémák; mindenkinek harcolnia kell az új helyzettel. A Mercedesnek és a Ferrarinak is megvannak a maguk nehézségei, de ők más fejlesztést végeznek.”
A Red Bull tagadja a hírt, miszerint Idiadában tesztel2014.02.24. 17:05
A Red Bull Racing nem tartózkodik Idiadában, ellentétben azzal, amit egy általában mindig jól értesült újságíró állít.
Pius Gassó, aki tavaly “kirobbantotta” a Mercedes-Pirelli privát tesztet, azaz nyilvánosságra hozta, nemrég azt írta a Twitteren, hogy a Red Bull Idiadában van, és egyenes vonalú tesztet végeznek. “Keményen nyomják az erőforrásnak”- jegyezte meg. ”A kémeim Tarragonában biztosítottak arról, egy F1-es autó rója a kilométereket Idiadában. Minden jel arra mutat, hogy egy Red Bull”- hangsúlyozta.
A szabályok értelmében 100 kilométert lehet teljesíteni PR-forgatás részeként, de 72 órával az esemény előtt értesíteni kell az FIA-t, és minden részletet meg kell osztani a szövetséggel. Ezen kívül egyenes vonalú teszteket lehet még végezni a téli teszteken kívül, de ez alatt kiegyensúlyozott tempóval kell haladni, a teljesítmény nincs csúcsra járatva.
A Red Bull szóvivője tagadta a fentieket: “Nem vagyunk Idiadában”- mondta egy szóvivő a Speedweeknek. A paddockban az a hír járja, hogy a címvédő alakulat már építi a B specifikációjú RB10-et.
Közeleg a harmadik teszt2014.02.24. 17:04
A héten megrendezésre kerülő harmadik teszten már lesz hivatalos ebédszünet, de az esti kivilágításra még várni kell: a szervezők azt szeretnék, hogy csak a jubileumi futamon debütáljon a fényárban úszó Bahrain International Circuit.
A mezőny arra számított, hogy a második vagy harmadik teszten ki lehet majd próbálni, milyen a kivilágított pályán autózni Bahreinben. Erre nem kerül sor, mert a bahreini vezetők azt szeretnék, csak az április 6-án megrendezésre kerülő nagydíjon lássa a nagyvilág a villanyfényes pályát. Ellentétben a pletykákkal, a rendszer kiépítésre került és befejezték: már a WEC mezőnye is tesztelte tavaly. Összesen 495 lámpaoszlopot helyeztek el, melyek magassága 10 és 45 méter között van, 4500 lámpatest világít.
“Ez volt a legnagyobb bővítés a pálya építése óta. Szerintem ez tökéletes módja annak, hogy megünnepeljük a jubileumot”- mondta Salman bin Isa Al Khalifa ügyvezető. A 10. Bahreini Nagydíjra további módosításokkal készülnek: “renoválják” a nézőtereket és fogadórészeket, felújítják a vendéglátó egységeket.
Az utolsó téli teszt csütörtökön kezdődik és vasárnap ér véget: az F1-Live.hu a helyszínről fog tudósítani az eseményekről. Ellentétben a múlt heti teszttel, most ebédszünet is lesz: délután egy órától fél kettőig iktatnak be egy pihenőt, így a menetrend 9:00-13:00, majd 13:30-17:30.
Videó a negyedik bahreini F1-es tesztnapról2014.02.23. 17:30
Íme egy videó a negyedik bahreini F1-es tesztnapról.
| |
|
|
|
Üdvözöllek Sebastian Vettel magyar rajongói oldalán. A legfrissebb információkat osztom meg Sebastian Vettelről. Hírek, képek, videók! Ha Te is szereted Sebastiant kövess bennünket facebookon, twitteren, instagram.
További információkért,és friss hírekért kövesd a https://www.facebook.com/vettelhungary/ facebook oldalt!
| |
|
A 2021-es versenynaptár
Május 23.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Június 6.: Azeri Nagydíj, Baku
Június 13.: Kanadai Nagydíj, Montreal
Június 27.: Francia Nagydíj, Le Castellet
Július 4.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 18.: Brit Nagydíj, Silverstone
Augusztus 1.: Magyar Nagydíj, Hungaroring
Augusztus 29.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Szeptember 5.: Holland Nagydíj, Zandvoort
Szeptember 12.: Olasz Nagydíj, Monza
Szeptember 26.: Orosz Nagydíj, Szocsi
Október 3.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Október 10.: Japán Nagydíj, Szuzuka
Október 24.: Egyesült Államok Nagydíja, Austin
Október 31.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
November 7.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo
November 21.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
December 5.: Szaúd-Arábiai Nagydíj, Dzsidda
December 12.: Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi
| |
|
|