SEBASTIAN VETTEL HUNGARY >> WE RACE TO WIN !  Minden, ami Sebastian Vettel!!
Hírek Sebastianról ( news )

Alonso volt a leggyorsabb az első szabadedzésen

2014.06.06. 18:05

Image and video hosting by TinyPic

A Ferrari spanyol versenyzőjét a Mercedes duója követte. Aránylag jól nyitott a Red Bull, Kimi Räikkönent és Felipe Massát pedig technikai hiba hátráltatta.

A Ferrari kétszeres világbajnoka alig 0,016 másodperccel előzte meg a mercedeses Lewis Hamiltont, de a harmadik helyen végző másik Mercedesszel Nico Rosberg is alig több, mint 0,1 másodperccel maradt csak el a spanyoltól a Kanadai Nagydíj meglehetősen szorosra sikeredett első edzésén.

A Ferrari-garázs másik oldalán tovább folytatódott Kimi Räikkönen szerencsétlen sorozata, akinek autóján már az első percekben problémák adódtak a „feljavított” Ferrari-motorral, több mint egyórás veszteglésre kárhoztatva a finnt. A 2007-es világbajnok végül a 9. leggyorsabbnak bizonyult.

Meglehetősen jól kezdődött viszont a nekik bevallottan nem fekvő pályán a red bullosok napja. A címvédő Sebastian Vettel a kisebb meglepetésnek is betudható 4. pozícióban nyitott, Daniel Ricciardo sem maradt el tőle sokkal, ráadásul ezúttal mindketten műszaki hibáktól mentesen futottak a tréningen.

Mások már nem voltak ilyen szerencsések. Felipe Massa Williams-Mercedesén az ERS adta meg magát, Jean-Éric Vergne a Toro Rosso akkumulátorhibája, Esteban Gutiérrez pedig Sauberje elektonikai hibája miatt volt kénytelen idő előtt befejezni a gyakorlást.

Bár a kilencven perc folyamán egyre haragosabb színű felhők gyűltek a Gilles Villeneuve-ről elnevezett versenypálya föle, a beígért eső egyelőre távolmaradt. Mindez nem akadályozta meg a versenyzőket abban, hogy számtalan alkalommal elhagyják a pályát, ahogy próbálták megtalálni az ideális fékezési pontokat a sikánok bejáratánál.

A kanyarkijáratoknál viszont végül aztán csak egyvalaki járt pórul, mégpedig a két hete élete és csapata első világbajnoki pontjait ünneplő, marussiás Jules Bianchi, aki eleve nagyon közel merészkedett a falhoz a 4-es fordulóban, és aztán a legrosszabbkor csúszott meg alatta az autó fara. A francia találkozása a korláttal megsértette a kocsi jobb hátsó felfüggesztését.

A második szabadedzést Kanadában kora délután, közép-európai idő szerint viszont este 20:00-tól rendezik.

A Kanadai Nagydíj első szabadedzésének végeredménye:

1. Fernando Alonso (Ferrari 1:17,238 21
2. Lewis Hamilton (Mercedes) 1:17,254 +0,016 25 kör
3. Nico Rosberg (Mercedes) 1:17,384 +0,146 32 kör
4. Sebastian Vettel (Red Bull-Renault) 1:18,131 +0,893 28 kör
5. Valtteri Bottas (Williams-Mercedes) 1:18,361 +1,123 20 kör
6. Daniel Ricciardo (Red Bull-Renault) 1:18,435 +1,197 26 kör
7. Jenson Button (McLaren-Mercedes) 1:18,446 +1,208 33 kör
8. Kevin Magnussen (McLaren-Mercedes) 1:18,514 +1,276 31 kör
9. Kimi Räikkönen (Ferrari) 1:18,578 +1,340 15 kör
10. Jean-Éric Vergne (Toro Rosso-Renault) 1:18,643 +1,405 14 kör
11. Nico Hülkenberg (Force India-Mercedes) 1:18,733 +1,495 30 kör
12. Sergio Pérez (Force India-Mercedes) 1:18,959 +1,721 22 kör
13. Adrian Sutil (Sauber-Ferrari) 1:19,108 +1,870 24 kör
14. Romain Grosjean (Lotus-Renault) 1:19,142 +1,904 32 kör
15. Danyiil Kvjat (Toro Rosso-Renault) 1:19,177 +1,939 21 kör
16. Pastor Maldonado (Lotus-Renault) 1:19,340 +2,102 37 kör
17. Felipe Massa (Williams-Mercedes) 1:19,575 +2,337 7 kör
18. Esteban Gutiérrez (Sauber-Ferrari) 1:19,804 +2,566 15 kör
19. Jules Bianchi (Marussia-Ferrari) 1:20,200 +2,962 15 kör
20. Max Chilton (Marussia-Ferrari) 1:20,844 +3,606 26 kör
21. Marcus Ericsson (Caterham-Renault) 1:21,404 +4,166 33 kör
22. Alexander Rossi (Caterham-Renault) 1:21,757 +4,519 27 kör

Vettel: Ha az autó nem működik megfelelően, akkor a legjobb versenyző sem tud nyerni

2014.06.06. 15:34

Image and video hosting by TinyPic

A Red Bull Racing versenyzője, Sebastian Vettel megtanulta, hogyan kezelje a nehéz helyzeteket és a vereséget. A négyszeres bajnok az Auto Bild Motorsportnak adott interjúban elmondta, milyen tapasztalatok segítenek átlendülni ezen az időszakon, majd leszögezte, hogy még a címvédésről sem tett le.

Sebastian, egyszer azt mondtad, hogy a tanulás a legfontosabb. Tanultál valamit az iskolában, ami a Forma-1-ben is hasznodra válik?
Sebastian Vettel: "Mindig is nehezemre esett heteket készülni egy dolgozatra. Ez valahogy nem volt nekem való. Ez az egész egy dologra biztosan megtanított: önfegyelemre, amely nélkül nem boldogulunk az életben."

Össze lehet hasonlítani az iskola udvarát a Forma-1-es depóval?
Sebastian Vettel: "Igen és nem. Nem, mert a Forma-1-be önszántadból mész. Senki sem kényszerít. Csengő sincs, amely jelezné, hogy vége a szünetnek. A Forma-1 nem móka, hiszen nagyon sok pénz van benne. Igen pedig azért, mert az iskolaudvaron is mindig ugyanazokat az embereket látod."
 
Élesen bíráltad az új szabályokat. Még mindig élvezed a Forma-1-et?
Sebastian Vettel: "Igen, különben nem lennék itt. Szeretem, amit csinálok. Jelenleg semmit sem tudnék mondani, ami hasonló elégedettséggel töltene el. Mindig a legjobbat nyújtom és kihozom a maximumot a dolgokból. Néha ez elegendő a győzelemhez, néha pedig nem."
 
Néhányan azt mondják, hogy krízisben vagy. Megtanultad elfogadni a kritikát?
Sebastian Vettel: "Teljesen természetes, hogy bírálni kezdenek, ha négy egymást követő évben megnyered a bajnoki címet, majd nincs esélyed a győzelemre. Ezt nem szabad olyan komolyan venni, amit a karriered során meg kell tanulnod. Fontos, hogy tudom, mi miért történik és azt, hogyan lehet javítani. Egy kívülálló nem annyira tájékozott, hogy hitelesen megítélhesse, hogy pontosan mi is zajlik itt. Csak azért, mert most nem nyerek, hagyjam el a csapatot? Badarság! Nem vagyok híve ennek a gyorsan változó világnak. Néha szívesebben beszélnék nyíltabban, de akkor üzemi titkokat árulnék el. Egy dolog azonban biztos: semmi olyan nem történhet egy téli időszak alatt, amely miatt valaki elfelejt vezetni. Az ilyen időszakokban fontos, hogy hűek maradjunk önmagunkhoz és tisztában legyünk azzal, hogy mire vagyunk képesek és mire nem. Ha az autó nem működik megfelelően, akkor a legjobb versenyző sem tud nyerni."
 
Meg kellett tanulnod kezelni a vereséget.
Sebastian Vettel: "Idegesítő és bosszantó, ha mindig újabb problémák merülnek fel. Ilyenkor nehéz felvenni a ritmust és nehezen tudom kihozni magamból a maximumot. Korábban is voltak ilyen időszakok. A 2009-es év meghatározó volt. Akkor találkoztam először az igazi vereséggel. Végig bíztam benne, hogy megnyerhetem a bajnoki címet, a Brazil Nagydíj azonban nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Ezt nehéz volt megemésztenem, hiszen nem tudtam, hogy lesz-e még valaha ilyen lehetőségem."
 
Milyen esetekből lehet levonni a tanulságot?
Sebastian Vettel: "Felipe Massa 2008-ban nagyon közel állt ahhoz, hogy világbajnok legyen. Az utolsó versenyen, 600 méterrel a cél előtt vesztette el a címet. Ez keserű csalódás lehetett. Soha többé nem volt esélye bajnoki címet nyerni. Nekem négy egymást követő évben is megadatott a lehetőség és élni is tudtam ezekkel. Való igaz, hogy idén nehezebb dolgom lesz, mint a korábbi években. Jó enne, ha az autó gyorsabb lenne, de még nem futott le ez a bajnokság."
 
Néhányan azt mondják, hogy a motivációd alábbhagyott. Igaz ez?
Sebastian Vettel: "Nem, de azt beismerem, hogy eleinte nehezemre esett megbarátkozni a szabályokkal. Még mindig nem tetszik, hogy az autók lassabbak lettek, de elfogadtam, mert mindenkinek ezzel kell boldogulnia. Ugyanolyan motivált vagyok, mint korábban és semmi kedvem sincs a második helyen végezni. A 2010-es bajnoki címem óta azonban higgadtabb vagyok, hiszen már elértem a legfőbb célomat amikor bajnoki címet nyertem. Ez volt a kötelező program, a többi csak a kűr. Veszíteni persze továbbra sem szeretek, de legalább megtanultam, hogy nem lehet mindig nyerni."
 
Így-így...
Sebastian Vettel: "Igen, valóban. Annyit kell tudnom, hogy kihoztam-e a maximumot magamból. Ha nem, akkor rosszul érzem magam. Ezt pedig el akarom kerülni. Igaz, hogy az elmúlt hat futamon nem sikerült nyernem. Ha lett volna esélyem a győzelemre és hanyagság miatt nem sikerült volna, akkor most dühös lennék magamra. De egy olyan futam sem volt, amelyet lehetőségem lett volna megnyerni. A Mercedes csomagja nagyon erős és a versenyzők is jó munkát végeznek. Nem emlékszem rá, hogy valaha is sorozatban megnyertük volna az első hat versenyt, sem arra, hogy az autóm egy másodperccel gyorsabb lett volna a többi autónál, mint most a Mercedes. Ezt el tudom fogadni. Emellett bizakodó vagyok, hogy újra nyerhetek."
 
Szeretnénk egy kicsit ezzel idegesíteni: hogyan éled meg, hogy nem mindenhol szeretnek. Tavaly több versenyen is kifütyültek.
Sebastian Vettel: "Eleinte sokkolt és bosszantott, hogy kiabáltak és kifütyültek. Sportszerűtlennek tartottam. Magamba szálltam és kielemeztem a helyzetet. Arra a jutottam, hogy ez olyan, mint a foci, ahol nem szurkolhatsz mindkét csapatnak. A füttyszót akár dicséretnek is vehetjük, hiszen a rajongók ezzel fejezik ki, hogy bosszantja őket az, hogy jobbak vagyunk az ő kedvencüknél. Amíg csak néhányan fütyülnek és nem áll fel mindenki, addig meg tudok birkózni ezzel."
 
Újabb próbálkozás arra, hogy kizökkentsünk. Mi az, amit eltanulhatsz Daniel Ricciardótól, aki nem éppen lassú.
Sebastian Vettel: "Elismerem Daniel első futamokon nyújtott teljesítményét. Természetes, hogy megnézem hogyan veszi a kanyarokat és elgondolkozom, hogy az lehet-e a jobb. Ő is ezt teszi, pontosan, ahogy egy csapatban lenni szokott. Logikus, hogy gyorsabb akar lenni nálam. Ez fordítva is igaz. Nem lenne fair kijelenteni, hogy Mark Webber egy vesztes, Daniel pedig a Messiás. Daniel fiatalabb mint én, Mark idősebb, de egyformán céltudatosak. Mark és köztem sokkal szorosabb volt a csata, mint azt sokan gondolják. A stílus tekintetében Daniel és én közelebb állunk egymáshoz, mint az Mark esetében volt."
 
Szinte véded Webbert.
Sebastian Vettel: "Az életkorról van szó, amelynek nincs olyan nagy jelentősége. Michael Schumacher remek példa. Világos, hogy korábban ő volt a hősöm, ezért talán a rózsaszín szemüvegen keresztül nézem őt. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a visszatérése után is gyors volt. Már elmúlt 40 amikor visszatért és rendesen megnehezítette Nico dolgát. Nico pedig most egy szinten van Lewis Hamiltonnal. Tehát nem a kor a lényeg, hanem a hozzáállás."
 
Schumachernek is ugyanúgy kellett magyarázkodnia a visszatérése után, mint most neked.
Sebastian Vettel: "Lehet párhuzamokat vonni. Amikor Michael a Mercedes színeiben tért vissza és az autója nem volt olyan jó, mint a Ferrari, sokan azt mondták, hogy azokat a címeket a Ferrari nyerte, nem pedig Michael. Mint mondtam, egy biztos ponton túl az ember már eleget bizonyított önmagának ahhoz, hogy felülkerekedjen ezen."
 
Schumacheren kívül is voltak emberek vagy helyzetek, amelyek segítettek neked?
Sebastian Vettel: "Igen, de néha ezekre csak később jövünk rá. Például azok a dolgok, amiket a szüleinktől tanulunk. Az adott pillanatban talán fel sem fogod, hogy miért, de egyszerűen csak engedelmeskedsz. Engem remekül felkészítettek az életre és a Forma-1-re is. Például, hogy soha ne késsek el. Gyerekként gyakran majdnem elkéstem az edzésről, mert a mocsokban játszottam a Matchbox-autókkal a többiekkel. Édesapám mindig mérges volt rám. Már tudom, hogy miért."
 
A szüleiden kívül ki az, akitől sokat tanultál?
Sebastian Vettel: "Sokan voltak. Gerd Noacktól a gokartos időkben. Albert Hampertők a Forma BMW-ben töltött időkben. Frank Lucke a Forma-3-ban segített. Vagy Mario Theissentől, amikor a BMW Forma-1-es tesztpilótája voltam. És természetesen Helmut Markótól a Red Bullnál, aki hamar felkarolt és most is itt van. Helmut nagyon nyitott és ha szükséges, még most is helyreráz. Ilyenkor mindig udvariasan megköszönöm neki. Nem volt olyan egyszerű, mint azt sokan gondolják. Junior koromban sokszor közel álltam ahhoz, hogy feladjam. Például, amikor elfogyott a pénz. De ekkor jöttek azok az emberek, akik motiváltak és kitereltek ebből az egyirányú utcából."

Vettel a csapattársáról

2014.06.06. 09:34

Image and video hosting by TinyPic

Sebastian Vettel szerint nehéz megtalálni az ideális hangsúlyt a csapattársak között, de annál rosszabb nincs, ha a két pilóta háborúzik egymással.

A Forma-1 históriás könyvében számtalan példát láthatunk a csapaton belüli rivalizálásokra. Mindközül az egyik legemlékezetesebb, amikor Ayrton Senna és Alain Prost a McLarennél versenyeztek. Fernando Alonso szintén tudna beszélni erről, és arról, hogy mi is történt 2007-ben Wokingban, amikor az újonc Lewis Hamilton csapattársaként versenyzett.

Monacóban a Mercedes háza táján szintén elharapózott a helyzet, amikor Hamilton nem igazán vette jónéven német csapattársa manőverét, majd vasárnapi győzelmét. Nico Rosberg elmondása szerint már mindent megbeszéltek egymással és az ő részéről a kapcsolatuk ugyanolyan, mint ezelőtt.
 
Vettel a csütörtöki sajtónapon az újságírók előtt többek között erről is beszélt.
 
„Azt hiszem, az a legideálisabb, ha jó kapcsolatot ápolsz a csapattársaddal, de nem kerülsz hozzá igazán közel. Soha nem jó, ha háborúzol a csapattársaddal, de az sem vezet sok jóra, ha a legjobb barátok vagytok. Nehéz megtalálni a helyes egyensúlyt, de nem lehetetlen.”

„Lewis és Nico között van némi feszültség, és az, hogy folyamatosan egymással harcolnak, pontokat vesznek el egymástól. Ez a segítségünkre lehet, de ehhez egy gyorsabb autóra lesz szükségünk. A helyzetünk jelenleg nem ideális, és nekem különösen sok volt a technikai problémám, ami miatt a hátrányom tetemesnek mondható, de nem adom fel. Nem vagyok hajlandó lemondani a bajnoki címvédésről. Nincs lehetetlen helyzet, de tény, hogy a Mercedes jó helyzetben van. A szezon azonban hosszú, de hamarosan el kell kezdenünk futamokat nyerni. És még ott vannak a dupla pontok is az utolsó futamon, szóval ki tudja…

A németnek eddig szerencséje volt Daniel Ricciardóval, aki egy mosolygós és kedves figura.

„Daniel egy nagyon könnyű és vidám karakter. Azt hiszem, nekünk van az egyik legjobb kapcsolatunk a csapattársak között, de mindketten le akarjuk győzni egymást, és ez így van rendjén. A pályán kívül is találkozunk és beszélünk egymással, de nem vagyunk a legjobb barátok. Daniel elég okos ahhoz, hogy mindezt tudja. Jó munkát végez és nagyon gyors. Örülök, hogy ő a csapattársam, mellyel folyamatosan motivál engem, és persze továbbra is megnézzük egymás adatait.”

Vettel és Ricciardo között kiegyenlített a helyzet

2014.06.06. 09:28

Image and video hosting by TinyPic

Sebastian Vettel pozitív ösztönzésként tekint Daniel Ricciardo teljesítményére, mely azt mutatja, van potenciál az RB10-ben. A négyszeres bajnok ki fog kecmeregni a mederből, ez a célja.

Vettel az elmúlt években fölényesen verte Webbert, de idén fordult a kocka: az új srácot kétszer is maga elé kellett engednie verseny közben, jelenleg a ponttáblázatban is mögötte van. A négyszeres bajnok Kanadában elmondta, az adatok alapján nem ennyire egyértelmű a helyzet. Így felelt arra a kérdésre, mennyit tanulmányozza az adatokat. “Folyamatosan”- válaszolta.

“Egyértelmű, hogy meglehetősen gyors volt eddig, így képzelhetik, voltak kanyarok, melyekben tényleg gyors! De jó látni és referenciával rendelkezni arra vonatkozóan, mire képes az autó. Ha magamat veszem alapul, akkor nem ez volt a legsimább év, de olykor így mennek a dolgok”- mondta Vettel.

Azt nem állítja, hogy van egy bizonyos csapásirány esetükben. “Nem igazán. Nem jelentheted ki, hogy bizonyos típusú kanyarokban nyer, míg másikban veszít. Szóval nem igazán beszélhetünk ilyesmiről. Mark esetében fair azt mondani, nagyon-nagyon jó volt a gyors kanyarokban, és néha megmutatta párszor a határokat, de – fogalmazzunk úgy – Daniel esetében elég kiegyenlített.”

Ricciardo teljesítménye nem kellemetlen meglepetés – pont ellenkezőleg, motiválja a jobb szereplésre.
 
“Pozitív meglepetés. Jó látni, hogy remekül boldogul a csapattal és jó munkát végez. Úgy vélem, hasonló preferenciáink vannak az autót és a beállításokat illetően, nincs sok különbség a két kocsi között. Bátorít, hogy látom, jó munkát végez. Én szenvedtem, ő jó munkát végez, és ez mutatja az autóban rejlő potenciált.”

Vettel neve mellett ott a 4-es

2014.06.06. 09:26

Sebastian Vettel a negyedik motorvezérlő szoftvert használja, és már csak egyet tehetnek be büntetlenül. Ugyanez mondható el Kamui Kobayashiról, aki szintén a negyedik elemet koptatja a Caterhammel.

Idén öt darabot használhatnak el büntetlenül az egyes komponensekből a versenyzők, utána jönnek a rajthelyes büntetések. A Renault-motoros autók állnak a legrosszabbul, ami nem véletlen: a franciák Kanadában kívánják lezárni a felzárkózást, a megbízhatóság továbbra sem tökéletes.

ICE: belsőégésű motor
 
MGU-K: kinetikus energia-visszanyerő
 
ES: akkumulátor
 
TC: turbófeltöltő
 
MGU-H: hőenergia-visszanyerő
 
CE: vezérlőszoftver

Image and video hosting by TinyPic

Kanadai Nagydíj >> képek

2014.06.06. 09:08

Újabb képek kerültek fel az oldal galériájába. A képekért kattints az alábbi képre!!

Image and video hosting by TinyPic

Vettel: A Mercedes egyenesbeli sebessége aggasztó

2014.06.05. 19:37

Image and video hosting by TinyPic

A tavalyi világbajnok, Sebastian Vettel szerint a Mercedes erős egyenesbeli sebessége döntő tényező lehet a hétvégi, Kanadai Nagydíjon.

A német pilóta megnyerte 2013-ban a Kanadai Nagydíjat, de úgy érzi, a Red Bull az idei évben nehéz hétvégére készülhet.

"Az idei évben kissé még el vagyunk maradva motorerőben, így nehéz lesz a Mercedes erőforrással szerelt autók sebességét hozni az egyenesekben. De van néhány kanyar is itt és ezek jók lehetnek számunkra - jó pozícióban voltunk 2011-ben a futam megyeréséhez és tavaly győzni tudtunk itt. Azt hiszem, minden okunk megvan a bizakodásra, de tudjuk, nem lesz könnyű megnyerni a futamot. Nyilvánvalóan tudjuk, a Mercedes nagyon erős csomaggal, autóval rendelkezik és erős motorral. Nehéz megmondani pontosan, hogy mi lesz. Magunkra figyelünk és mindent megteszünk. A kanyarok nagyon trükkösek és megterhelők itt, sok időt lehet nyerni bennük. Természetesen az egyenesekben is próbálunk jók lenni."

Vettel elmondta, az év eleje óta a Red Bull javulást ért el a Renault erőforrással, de továbbra is óvatosan fogalmaz.

"Ha tisztán a motorról beszélünk, akkor azt hiszem, a téli tesztek óta sokat fejlődtünk. A motor vezethető, erre az esős idő jó példa, ahol még fontosabb, hogy jók legyünk. Még nem ott tartunk, ahol szeretnénk, különösen a kanyarok bejáratánál van probléma és a féktávokon, de azt hiszem, hamarosan utolérjük magunkat."

Kanadai Nagydíj >> képek

2014.06.05. 19:28

Meghoztam a mai napról a képeket Sebastianról! A képekért kattints az alábbi képre!

Image and video hosting by TinyPic

Vettelt jól felkészítették a versenyzői életmódra

2014.06.05. 18:20

Image and video hosting by TinyPic

Sebastian Vettel elmondta, mennyi mindent köszönhet a szüleinek, akik felkészítették őt arra az életmódra, ami a paddockban vár rá. A Red Bull Racing bajnokát számos mentor és segítő kísérte végig az útján, őket is felsorolta.

A tavalyi menetelés után komoly lejtmenetben van része Vettelnek, aki négy futamból kétszer kiesett, csapattársa rendre előtte végez. A tabellán sem áll valami fényesen, és egyelőre kilátástalan a helyzet a Mercedes AMG-vel szemben – ugyanakkor a riválisok közül ők vannak a legközelebb az Ezüstnyilakhoz. Vettel az Auto Bild Motorsportnak elmondta, nem újdonság számára, hogy küzdenie kell.

“A junior időkben gyakran közel álltam ahhoz, hogy minden összeomoljon. Például akkor, amikor elfogyott a pénz. Mindenesetre nem volt olyan könnyű, mint azt gondolják. Ugyanakkor mindig voltak emberek, akik motiváltak engem, és kihoztak az egyirányú utcából”- mondta a négyszeres bajnok.

Az út során többen is támogatták, a Red Bullnál például Helmut Marko. A mentorok sora azonban jóval bővebb.

“A gokartos időkben például Gerd Noack volt az”- utalt arra a személyre, aki Schumachert is felfedezte. “Albert Hamper a Formula BMW-ben. Frank Lucke a Formula-3-ban. Vagy Mario Theissen, amikor teszteltem a BMW-vel a Forma-1-ben. És természetesen Helmut Marko a Red Bullnál, aki már korán elkezdett kísérni engem és mindig ott van velem. Helmut nagyon nyitott, és még manapság is fújja az indulót, ha arra van szükség. Utána mindig nagyon udvariasan köszönöm meg neki a dolgot”- fejtette ki a német.

Igyekszik két lábbal állni a földön, és a nehéz időkben is motivált marad. Az egészséges érték- és világszemlélet egészen a családra vezethető vissza.

“Még ha csak sokkal később is érted meg, ezek olyasmik, amikkel a szülők ruháztak fel”- magyarázta. “Minden tekintetben nagyon jól felkészítettek az életre, különösen egy Forma-1-es versenyző életére. Például: sohase késs. Kissrácként gyakran elkéstem az edzésről, mert a koszban játszottam a matchbox autóimmal más gyerekek társaságában. Akkor meglehetősen dühös volt az apám. Ma már tudom, miért.”

Ricciardo: Több pontom van, mint Vettelnek, de ő nagyon balszerencsés volt

2014.06.05. 16:01

Image and video hosting by TinyPic

Daniel Ricciardo remekül helytállt első Red Bullos versenyein, amivel kivívta a vezetőség elismerését. Az ausztrál pilóta jelenleg 5:1-re vezeti a csapaton belüli időmérős párharcot és kilenc ponttal szerzett többet, mint a négyszeres bajnok, Sebastian Vettel.

A Red Bull Racing ausztrál versenyzője nem rémült meg attól, hogy Sebastian Vettelhez mérik a teljesítményét, sőt ez inkább motiválja a fiatal tehetséget. A 24 éves pilóta számos szakértőt meglepett az évad elején nyújtott teljesítményével, a csapat tanácsadója, Helmut Marko azonban pontosan ilyen szereplést várt pártfogoltjától.

"Daniel mindig tettre kész és rendületlenül hisz a képességeiben" - jelentette ki az osztrák szakember egy a Motorsport Aktuellnek adott interjúban. Marko szerint a csapaton belüli párharcban az ausztrál pilóta malmára hajtja a vizet, hogy nem ismeri az RB10-es konstrukció elődjét. "Sebastian még most is az előző modellhez hasonlítja a jelenlegi autót. Daniel most vezethet először egy igazán jó konstrukciót, amely kihozza a maximumot."
 
A csapatot irányító Christian Horner szerint lenyűgöző, Ricciardo milyen egyenletes teljesítményt nyújtott az első hat futam során."Már régóta tudjuk, hogy Daniel tehetséges, a lazasága azonban engem is meglepett. Automatikusan nagy teher nehezedik rád, ha egy négyszeres bajnok a csapattársad" - véli a brit szakember.
 
Ricciardo örül az eddig elérteknek, de nem akar túl nagy jelentőséget tulajdonítani annak, hogy jelenleg jobban áll, mint Vettel."A bajnokságban ugyan Seb előtt állok, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy az elmúlt hetekben többször is problémával küzdött. Ha minden rendben van nála, akkor fej-fej mellett haladunk. Valójában nemcsak a csapattársammal szeretnénk harcolni, hanem az élmezőnnyel, de jelenleg a Mercedes még bőven előttünk jár."
 
"Mindig is tisztában voltam azzal, hogy ha minden stimmel, képes vagyok jó eredményeket elérni. Szerencsére ezt tavaly ősszel a Red Bull is felismerte, amikor új embert kerestek Mark (Webber) helyére" - folytatta a bajnoki tabella negyedik helyezettje, aki reméli, hogy még idén megszerezheti első futamgyőzelmét.
 
"Mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy eljussunk a kívánt szintre és felvehessük a harcot az élmezőnnyel. Ha sikerül, akkor rendszeresen szeretnék dobogóra állni, majd versenyről versenyre fejlődni, hogy egy napon harcba szállhassak a győzelemért is. Monacóban egy lépéssel sikerült megközelíteni a Mercedest, de tovább kell csökkenteni a lemaradásunkat. Többet egyelőre nem várhatok" - zárta gondolatait Ricciardo.
 
 
Fordító


A fordító nem tökéletes !

 

 
facebook
 

Üdvözöllek Sebastian Vettel magyar rajongói oldalán. A legfrissebb információkat osztom meg Sebastian Vettelről. Hírek, képek, videók! Ha Te is szereted Sebastiant kövess bennünket facebookon, twitteren, instagram.

További információkért,és friss hírekért kövesd a https://www.facebook.com/vettelhungary/ facebook oldalt!

 
Sebastian Vettel

 

Sebastian Vettel, autóversenyző és Négyszeres világbajnok a Forma-1 királykategóriában.  1987. július 3. -ban született. Heppenheim-ben, Németországban. Pályafutását 2006-ban a BMW Saubernél kezdte. Jelenleg az Aston Martin csapat pilótája. Sebastian az autóversenyzés mellett boldog családapa.

+News+Sebastian Vettel+Gallery+Blog+Extra+Live+On

 

+Hivatalos Oldal
+Facebook
+Instagram
+Twitter
+Tumblr

 

 
Eseménynaptár

 

A 2021-es versenynaptár
 
Május 23.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Június 6.: Azeri Nagydíj, Baku
Június 13.: Kanadai Nagydíj, Montreal
Június 27.: Francia Nagydíj, Le Castellet
Július 4.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 18.: Brit Nagydíj, Silverstone
Augusztus 1.: Magyar Nagydíj, Hungaroring
Augusztus 29.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Szeptember 5.: Holland Nagydíj, Zandvoort
Szeptember 12.: Olasz Nagydíj, Monza
Szeptember 26.: Orosz Nagydíj, Szocsi
Október 3.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Október 10.: Japán Nagydíj, Szuzuka
Október 24.: Egyesült Államok Nagydíja, Austin
Október 31.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
November 7.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo
November 21.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
December 5.: Szaúd-Arábiai Nagydíj, Dzsidda
December 12.: Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi
 
Archívum
 

 

lap tetejére

© 2013-2020 VETTEL.GPORTAL.HU - MAGYARORSZÁG SEBASTIAN VETTEL RAJONGÓI OLDALA

 Vagyok, aki vagyok. Nem próbálok meg más lenni, mint aki vagyok. Néhány embernek talán tetszik, másoknak lehet, hogy nem. De ez az élet. - Sebastian Vettel


Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!