SEBASTIAN VETTEL HUNGARY >> WE RACE TO WIN !  Minden, ami Sebastian Vettel!!
Hírek Sebastianról ( news )
Archívum - 2016.

Tanácstalanság a Ferrarinál: Hová lett a tempó?

2016.05.14. 19:13
Címkék: hírek

Image and video hosting by TinyPic

Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel is értetlenül áll a Ferrari időmérős formahanyatlása előtt. Az időjárás vagy saját maguk okozták a vesztüket?

Pedig a pénteki hosszú etapokból még az derült ki, a Ferrari minden eddigi hétvégénél közelebb kerülhet a Mercedeshez Spanyolországban. Aztán a szabadedzéseken is biztató formát mutattak: Sebastian Vettel szombat délelőtt például kevesebb mint 0,2 másodperccel maradt el az első Nico Rosbergtől. Izgalmas időmérőt ígért az eredmény.

Aztán ahogy elkezdődött a kvalifikáció, minden megváltozott. Vettelék csúszkálni kezdtek, tempójuk pedig távolról sem tűnt erősnek. Végül a Mercedes mellett a Red Bull is mindkét versenyzőjével eléjük került. Miközben eddig a szezonban átlagban 0,6 másodperc volt a lemaradásuk a németekkel szemben, ezúttal Kimi Räikkönen 1,1, Sebastian Vettel pedig 1,3 másodpercet kapott.

„Ez legalább annyira meglepett minket, mint titeket” – mondta Vettel az újságíróknak. „Nem igazán értjük még, de biztosra veszem, hogy van rá magyarázat. Nem hiszem, hogy csak a tempóhiányon múlt. Már bizonyítottuk az edzéseken, hogy versenyképesek vagyunk. Az autónk rosszabb lett, és emiatt veszítettünk a tempónkból, de hogy miért lett rosszabb, azt nem tudom. Nem hiszem, hogy egy-egy kanyaron múlt, az egész pályán nem voltunk olyan jók, nem volt tapadásunk.”

Toto Wolffot is meglepte a vörösök gyenge formája. „A Ferrarik meglepően lassúak voltak. Az ő autójuk tűnt a legrosszabbnak. Már a gyors körük elején, a harmadik kanyarban láthattuk, hogy mennyire túlkormányzottá vált az autójuk. Szerintem egy kissé elszúrták a beállításokat.”

Mi lehet az oka a visszaesésnek?

Az időeredmények árulkodóak. Az időmérő első tíz helyezettje közül a Q3-ban a döntő többség legalább 0,6 másodpercet gyorsult a délelőtthöz képest. Vettel volt az egyetlen, aki képtelen volt túlszárnyalni hétvégi legjobb idejét: 0,1 másodperccel gyengébb volt a Q3-as köre, mint a harmadik edzésen elért ideje. A legtöbb időt (0,3 másodpercet) a középső szektorban bukta el csapattársával szemben (aztán 0,1-et visszahozott belőle a harmadik szakaszon). Räikkönen eközben csak úgy tudott 0,9 másodpercet gyorsulni, hogy a délelőtti ideje nem volt túl erős – csak 6. lett vele.

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről, kérlek lájkold a vettel.gportal.hu facebook oldalát ide kattintva

Arrivabene és Vettel is értetlenül áll a helyzet előtt

2016.05.14. 19:04
Címkék: hírek
Image and video hosting by TinyPic
 
Alulmúlta önmagát és saját várakozásait a Ferrari a Spanyol Nagydíj időmérő edzésén. De mi történt a délelőtt még jó formában lévő vörös gépekkel?
 
Szokatlan látvány Barcelonában: nem a Ferrarik a két Mercedes első számú üldözői. A délelőtti harmadik szabadedzésen még úgy tűnt, a vörösök minden eddigi hétvégénél közelebb vannak a bajnoki címvédő csapathoz, ám ehhez képest az 5. és 6. rajtkockával kellett megelégedniük. Mindkét bajnokuk másodpercen kívül rekedt Lewis Hamilton pole-időjéhez képest.
 
Maurizio Arrivabene csapatfőnök a leintés után a Sky Sportsnak elmondta, valami nem stimmelt az autóikkal. „Valami elromlott mindkét versenyzőnknél. Meg kell vizsgálnunk, mi történhetett, mert sok időt veszítettünk. Össze sem lehetett hasonlítani azzal, amit délelőtt láttunk” – mondta elégedetlenül az olasz.
 
Hozzátette, a Red Bulltól elszenvedett vereséget önmaguknak köszönhetik. „Délelőtt láttuk, hogy jobbak vagyunk. Ellenőriznünk kell ezt.”
 
Sebastian Vettel ezúttal csapattársától is kikapott – Kína után idén másodszor. „Még nem tudjuk, mi volt a probléma. Érzésre nem volt olyan az autó, mint a hétvége eddigi részében. Nyilván mások voltak a körülmények a pályán, de nem ennyire. Hogy miben volt jobb Kimi? Nem hiszem, hogy bármit is jobban csinál, talán egy kicsivel jobban érezte magát az autójában az időmérőn. Én már a Q1 első körében küszködtem kicsit, miközben a délelőtti edzés még nagyon jó volt” – kesergett a négyszeres bajnok.
 
A kérdésre, bármin is változtattak-e menet közben, hogy javítsanak a helyzeten, elmondta: „Azért nem, mert tudjuk, mit csinálunk. Én és a csapat vagyunk felelősek a változtatásokért, és meggyőződésünk volt, hogy mindent jól csinálunk. Barcelona érzékeny a változtatásokra, a pálya hőmérsékletének változására is, és ez meghatározza a tempót. Nem sikerült úgy működtetni az autónkat, ahogy kellett volna, ezért voltunk lassabbak.”
 
Vettelt is megkérdezték, mit szól ahhoz, hogy a Red Bullok ennyit gyorsultak – önkritikusan válaszolt: „Nem, inkább mi voltunk túl lassúak.”
 
Ami a vasárnapi futamot illeti, Vettel még távolról sem adta föl – annak ellenére sem, hogy Barcelonában meghatározó a rajtpozíció. „Lesz egy rajtunk, és a verseny is sok körből áll. Az első kör nyilván nagyon fontos lesz, de utána még ott az egész verseny. Mindent megteszek, hogy előrébb jussak. Szerintem az autónk holnap sokkal jobb lesz, mivel ma alulteljesítettünk vele. Rá kell jönnünk, miért, és változtatunk kell. Tudjuk, hogy nagyon erős az autónk, már csak ki kell hozni belőle, ami benne van.”
 
A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne aligha örült csapata mai szereplésének: a héten jelezte, ezen a hétvégén ideje elkezdeniük nyerni. Nemrég kiderült, vasárnap személyesen is kilátogat a verseny helyszínére. Vettel szerint ez nem jelent extra nyomást. „Nem érdekel minket, miket írnak az újságok. Mindig személyesen beszélünk vele, nem az újságokon keresztül, és ez nem hat ránk úgy, ahogy azt sokan gondolják. Ő ilyesmit nem mondott nekünk! Tény, hogy vasárnap érkezik, hogy szorítson értünk. Igen, ő az elnökünk, egyben a rajongónk is, és szeretné, hogy jól menjen a Ferrarinak. Nagyra törő céljaink vannak, de erre nem kell minket emlékeztetni.”
 
Vettelnek a mostani volt az eddigi leggyengébb időmérős szereplése 2016-ban, igaz, két hete váltócsere miatt ugyancsak kiszorult az első két rajtsorból.

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről, kérlek lájkold a vettel.gportal.hu facebook oldalát ide kattintva

Hamilton pole pozícióban, a Red Bull a Ferrari előtt

2016.05.14. 15:22
Címkék: hírek

Image and video hosting by TinyPic

Lewis Hamilton akkor volt a leggyorsabb, amikor leginkább kellett: 0,3 másodperccel megelőzte Nico Rosberget, és ezzel megszerezte a barcelonai pole-t! Mindkét Red Bull legyőzte a Ferrarikat – Max Verstappennek végül nem jött össze a csapattársverés. Fernando Alonso a Q3-ban!

A Spanyol Nagydíj időmérő edzése ott folytatódott, ahol a 3. szabadedzés abbamaradt. Nico Rosberg hozta az első helyet kiemelkedő 3. szektoros teljesítményével, mögéje pedig Lewis Hamilton sorakozott fel. Utánuk viszont a Red Bull meglepetésembere következett. Max Verstappen fél másodperces hátránnyal a 3. legjobb időt futotta, ugyanúgy lágy gumin, mint a Mercedesek.

Bár a Ferrarinál nagy válsághírek keringenek, ez sem segítette az olaszokat abban, hogy legalább a második erőt képviseljék. Verstappen után a saját csapattársa volt a negyedik leggyorsabb ugyanis, és csak az energiaital-gyárosok alap különítményét követték csak a patinás istálló képviselői.
 
Meglepetés a kiesők között is volt. A williamses Felipe Massa távozott rögtön az első rangsorolásnál. A brazil Bobák Róbertnek elmondta, hibáztak, és a forgalom miatt nem tudott igazán gyors kört futni.
 
A Q2-ben Max Verstappen megerősítette 3. helyét, miközben a Mercedesnél helyet cserélt Rosberg és Hamilton.
A kiesők között volt Danyiil Kvjat, akinek csapattársa, Carlos Sainz 9.-ként jutott tovább. A határon Fernando Alonso autózott át a harmadik szakaszba, míg csapattársa, az új szárnyakat kapó Jenson Button már nem volt ilyen szerencsés.
 
A harmadik szakaszban Lewis Hamilton első próbálkozásánál elfékezte magát a pálya második feléhez tartozó hosszú egyenes végén. Két lila szektor után így be kellet érnie az ideiglenes 2. hellyel. Nico Rosberg nem is tudott gyorsabb lenni nála az első két mérési pontnál, de a végén hozta a legjobb időt, az egyelőre amúgy is neki jobban fekvő szakaszon.
 
Max Verstappen is kihasználta a Hamilton hibája kínálta alkalmat. 7 tizedes hátrányban az élen álló Rosberghez képest a második helyre jó időt futott.
 
Eközben a Ferrarinál továbbra sem remekeltek. Sebastian Vettel másfél másodperces hátrányban a negyedik helyen állt, míg csapattársa hibázott a gyorskörén, és így 2 teljes másodperccel maradt le Rosbergtől.
 
A tűzijáték aztán teljesen felborította a sorrendet. Hamilton tökéletes kört rajzolt a spanyol pályára, és simán hozta a pole-t! A Red Bullnál pedig Daniel Ricciardo sikeresen válaszolt Verstappen kegyetlen kis szurkálásaira, és a lehető legjobbkor előzte meg az „újoncot”.
Az ausztrál a 3. pozícióban várhatja a holnapi rajtot, ám Max Verstappennek sem kell valójában szégyenkeznie, hiszen ott van negyedikként a csapattársa mögött.
 
A Mercedes és a Red Bull sorai mögé állhat csak fel a Ferrari. Kimi Räikkönen vezeti fel az olasz brigádot a vasárnapi rajtrácsra.
A Spanyol Nagydíj utolsó fő programja, a verseny vasárnap 14:00-kor kezdődik majd. 
 
Spanyol Nagydíj, időmérő edzés – végeredmény
1. Lewis Hamilton Mercedes 1:22,000
2. Nico Rosberg Mercedes 1:22,280 +0,280
3. Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer 1:22,680 +0,680
4. Max Verstappen Red Bull-TAG Heuer 1:23,087 +1,087
5. Kimi Räikkönen Ferrari 1:23,113 +1,113
6. Sebastian Vettel Ferrari 1:23,334 +1,334
7. Valtteri Bottas Williams-Mercedes 1:23,522 +1,522
8. Carlos Sainz Toro Rosso-Ferrari 1:23,643 +1,643
9. Sergio Pérez Force India-Mercedes 1:23,782 +1,782
10. Fernando Alonso McLaren-Honda 1:23,981 +1,981
11. Nico Hülkenberg Force India-Mercedes 1:24,203 +2,203
12. Jenson Button McLaren-Honda 1:24,348 +2,348
13. Danyiil Kvjat Toro Rosso-Ferrari 1:24,445 +2,445
14. Romain Grosjean Haas-Ferrari 1:24,480 +2,480
15. Kevin Magnussen Renault 1:24,625 +2,625
16. Esteban Gutiérrez Haas-Ferrari 1:24,778 +2,778
17. Jolyon Palmer Renault 1:24,903 +2,903
18. Felipe Massa Williams-Mercedes 1:24,941 +2,941
19. Marcus Ericsson Sauber-Ferrari 1:25,202 +3,202
20. Felipe Nasr Sauber-Ferrari 1:25,579 +3,579
21. Pascal Wehrlein Manor-Mercedes 1:25,745 +3,745
22. Rio Haryanto Manor-Mercedes 1:25,939 +3,939

 

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről, kérlek lájkold a vettel.gportal.hu facebook oldalát ide kattintva

Rosberg az élen, Verstappen gyorsabb volt Ricciardónál

2016.05.14. 12:43
Címkék: hírek
Image and video hosting by TinyPic
 
Nico Rosberg megfutotta a leggyorsabb kört, majd gondok adódtak autójával. A német továbbra is lépéselőnyben Lewis Hamiltonnal szemben – de Sebastian Vettel is közel van hozzájuk! Max Verstappen legyőzte Daniel Ricciardót – a 4. helyen zárt az időmérő előtt.
 
A két Mercedes állt az élre a Spanyol Nagydíj 3. szabadedzésén, ahol ennek ellenére a két első szektor leggyorsabbja a ferraris Sebastian Vettel volt. A német, ahogy például Lewis Hamilton is, a 3. szektorban kapott sokat Nico Rosbergtől. Így végül be kellett érnie a 3. legjobb idővel.
 
A negyedik pozíció az első igazi meglepetés. Az új autójával csak most ismerkedő Max Verstappen megelőzte csapattársát, Daniel Ricciardót, aki legjobb köridejével azért nem nagyon leszakadva, rögtön a holland mögé sorolt be.
 
A lefokozott Danyiil Kvjat sem szégyenkezhet teljesítményével. Az orosz a 9. pozícióban zárta az edzést, míg márkatársa, Carlos Sainz csak a 13. helyig jutott.
 
Érett még komolyabb meglepetés, de a végére sok pozíciót vesztett a helyi hős, Fernando Alonso, aki az élmezőnyt próbálta erősíteni, de végül a 10. helyre csúszott vissza.
 
Nico Rosberg volt tehát a leggyorsabb az időmérő előtt, ráadásul úgy, hogy az autójával valami nem volt rendben az edzés háromnegyedénél. Az autója, ahogy Szujó Zoltán fogalmazott a közvetítés során, „Hazabicegős üzemmód”-ba kapcsolt, és beállt ellenőrzésre a bokszba.
 
A német aztán már nem is javított az időeredményén, és mint kiderült, nem is volt rá szükség.
 
A Forma–1-es Spanyol Nagydíj programja a délután 14:00-kor induló időmérő edzéssel folytatódik. 
 
Spanyol Nagydíj, 3. szabadedzés – végeredmény
1. Nico Rosberg Mercedes 1:23,078 15
2. Lewis Hamilton Mercedes 1:23,204 +0,126 11
3. Sebastian Vettel Ferrari 1:23,225 +0,147 16
4. Max Verstappen Red Bull-TAG Heuer 1:23,719 +0,641 10
5. Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer 1:23,816 +0,738 9
6. Kimi Räikkönen Ferrari 1:24,110 +1,032 13
7. Valtteri Bottas Williams-Mercedes 1:24,356 +1,278 14
8. Sergio Pérez Force India-Mercedes 1:24,472 +1,394 15
9. Danyiil Kvjat Toro Rosso-Ferrari 1:24,553 +1,475 13
10. Fernando Alonso McLaren-Honda 1:24,555 +1,477 13
11. Nico Hülkenberg Force India-Mercedes 1:24,585 +1,507 15
12. Felipe Massa Williams-Mercedes 1:24,621 +1,543 15
13. Carlos Sainz Toro Rosso-Ferrari 1:24,695 +1,617 21
14. Romain Grosjean Haas-Ferrari 1:24,981 +1,903 13
15. Jenson Button McLaren-Honda 1:25,051 +1,973 13
16. Kevin Magnussen Renault 1:25,100 +2,022 12
17. Esteban Gutiérrez Haas-Ferrari 1:25,130 +2,052 17
18. Jolyon Palmer Renault 1:25,376 +2,298 13
19. Felipe Nasr Sauber-Ferrari 1:25,383 +2,305 22
20. Marcus Ericsson Sauber-Ferrari 1:25,401 +2,323 24
21. Pascal Wehrlein Manor-Mercedes 1:26,097 +3,019 13
22. Rio Haryanto Manor-Mercedes 1:26,251 +3,173 19

 

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről, kérlek lájkold a vettel.gportal.hu facebook oldalát ide kattintva

Arrivabene humorral reagált a leváltásáról szóló pletykákra

2016.05.13. 18:53
Címkék: hírek
Image and video hosting by TinyPic
 
Nincs jobb csapatfőnök Maurizio Arrivabenénél – állítja Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen. Az olasz a tőle megszokott humoros válasszal reagált a leváltásáról szóló híresztelésekre…
 
Kissé gondterheltnek tűnt a Ferrari csapatfőnöke, amikor a barcelonai második szabadedzésen a mérnökök hibát észleltek Kimi Räikkönen benzinnyomásánál, s emiatt a boxba parancsolták a finnt. Már csak egy újabb műszaki probléma hiányzik a csapatnak! Na meg annak főnökének… Olasz források legalábbis a héten arról számoltak be, hogy az első idei győzelemre egyre türelmetlenebből váró elnök, Sergio Marchionne a szezon végén kész leváltani 2014 végén kinevezett csapatfőnökét, s a helyére ültetni James Allison technikai igazgatót.
 
Hogy ezen találgatásoknak mennyi a valóságalapjuk, nem tudni, a Scuderia két versenyzője mindenesetre bőszen védelmezte főnökét a spanyolországi edzésnap után. Kimi Räikkönen szerint aligha találni jobb vezetőt istállójuknak. „Ő a valaha volt legjobb csapatfőnököm” – jelentette ki. „Ő a megfelelő ember erre a feladatra, és jó munkát végez. A csapat… összetartunk, és el fogjuk érni a célunkat, még ha ez nem is könnyű.”
 
Sebastian Vettel csak visszhangozni tudta kollégája szavait. „Ő a főnök. Jó munkát végez, vezére a csapatnak. Tudom, hogy vannak bizonyos pletykák és pár baromság, de nagyon elégedettek vagyunk, hogy ő van velünk, és nem valaki más. Közvetlen, bármikor elérhető mindenki számára. Sok időt fordít a csapatra, és nemcsak itt, Maranellóban is” – nyilatkozta a négyszeres bajnok.
 
Marchionne kijelentése kapcsán, miszerint Barcelonában ideje nyerniük, mosolyogva hozzátette: „Nem hiszem, hogy létezik olyan, hogy túl későn kezdünk nyerni… Mindent megteszünk, de közben tudjuk, hogy az ellenfelünk rendkívül erős. Ezen a hétvégén és a következőkön is lesz pár újdonságunk, amik segítségével talán közelebb kerülhetünk.”
 
És hogy mit szól a vele kapcsolatos pletykákhoz maga az érintett? Nos, Arrivabene nem hazudtolta meg magát, s humorral válaszolt. „Nos, ők beszéltek Jamesről, beszéltek Aldo Costáról, egy nevet viszont elfelejtettek megemlíteni: Tyrion Lannisterét. Ő volt a valódi jelölt, és eléggé meglepett, hogy az ő nevét nem hozták nyilvánosságra…” – mondta nevetve, bizonyságot téve arról, hogy nemcsak Danyiil Kvjat lelkes követője a Trónok harca című sorozatnak… „Én nem kommentálok találgatásokat” – tette még hozzá komolyabb hangon.

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről, kérlek lájkold a vettel.gportal.hu facebook oldalát ide kattintva

Versenyzői nyilatkozatok

2016.05.13. 17:01
Címkék: hírek

Image and video hosting by TinyPic

Sebastian Vettel (Ferrari) – 1. hely, 4. hely

„A délutánunk elég nehézkesen alakult. Nem volt olyan jó, mint a délelőtt. De szerintem még dolgozunk az autón, és javítani fogunk az éjszaka során – ebben mindig jók vagyunk. Még ha ma nem is volt tökéletes a napunk, szerintem rendben leszünk. Az első benyomásaim jók voltak, a tempónk jó volt, de ezt holnap még meg kell erősítenünk. Sok minden múlik persze azon is, mit csináltak ma a többiek. Hiszem, hogy előreléphetünk, és erősebbek leszünk. Elsősorban persze szombaton és vasárnap kell bizonytanunk.”

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről, kérlek lájkold a vettel.gportal.hu facebook oldalát ide kattintva

Visszavágott a Mercedes: Rosbergé a második szabadedzés

2016.05.13. 16:58
Címkék: hírek
Image and video hosting by TinyPic
 
Nico Rosberg elsőségét hozta a Spanyol Nagydíj második szabadedzése. A piros zászlóval, műszaki hibákkal és némi versenyzői bosszankodással tarkított gyakorláson a Mercedesek és a Ferrarik alkottak sormintát az élen. Mindkét hazai versenyző a legjobb tízben zárt.
 
Alig, hogy nekilendült a mezőny a délutáni második edzésnek, máris szünetet tartott Barcelonában. Tíz perc elteltével Jolyon Palmer az első kanyar bukóterében állította meg Renault-ját, melynek bal hátsó gumija a célegyenesben nagy tempónál defektes lett. Lendült a piros zászló, a sárga autó pedig a darura került. A brit újonc visszatértekor nem tudott magyarázatot a defektre. A hiba már csak azért is bosszantó volt számára, mert délelőtt Esteban Ocon ült autójában – igaz, neki is problémái voltak. Mint kiderült, a franciát lassú defekt hátráltatta.
 
A kényszerszünet után belelendültek a résztvevők. Eleinte Lewis Hamilton állt az élen, de egy rövid ideig Fernando Alonso neve is feltűnt a tabella tetején. „Ööö, Fernando, első vagy…” – jött a bizonytalan információ a csapatrádión. „Minden rendben?” – kérdezett vissza a kétszeres bajnok. „Igen, nem rossz. Ó, már csak második…” – jött a válasz.
 
A tettest Kimi Räikkönennek hívták, aki a lágy gumit megkapva 0,1 másodpercre megközelítette délelőtti legjobb idejét. A wokingiak ekkor viszont már más miatt aggódhattak: Jenson Button motorja egyszerűen kikapcsolt a kör végén. „Szerencsére lejt a boxutca. A motor már leállt” – jelezte 2009 bajnoka, miközben szerelői felé gurult. Végül még láthattuk őt a pályán, a 12. helyen zárta napját.
 
Az első félóra elteltével Räikkönen mögött Carlos Sainz, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Romain Grosjean, Nico Rosherg, Kevin Magnussen, Fernando Alonso és Sebastian Vettel sorakozott. Meleg pillanata Felipe Massának és Sergio Péreznek is volt. Előbbi a kavicságyat is meglátogatta, utóbbi pedig a hátsó egyenesre vezető kanyarból kijövet csiszolta le padlólemezét a rázóköveken.
 
Egy kis driftelést aztán Vettel is bemutatott: lágygumis próbálkozásakor képtelen volt fölzárkózni csapattársára emiatt – két nekifutás után is –, így tekintélyes, 0,8 különbség alakult ki közöttük.
 
Eközben a Red Bullnál Max Verstappen tovább kapaszkodott Daniel Ricciardóra: a különbség kettejük között ismét is 0,2 másodpercen belül mozgott. Elődje, Danyiil Kvjat már kevésbé volt lendületes: 1,2 másodpercet kapott Carlos Sainztól.
 
Az edzés felénél aztán először kerültek fel a sárga jelölésű lágy gumik a Mercedesre, és bár Nico Rosberg az első szektorban lassabb volt velük Räikkönennél, végül így is megfutotta a hétvége eddigi legjobb idejét: 1:23,922 másodperccel. Ez a kör 0,029 másodperccel volt gyorsabb Vettel délelőtti legjobbjánál.
 
Lewis Hamilton mindeközben kisebb szünetre kényszerült az edzés felénél. Craig Scarborough, az Autosport technikai szakértője arról számolt be, hogy csapata mindkét első nyomórudat kicserélte felfüggesztésén. „Még soha nem láttam ilyet, azt sem tudom, miért csinálják…” – jegyezte meg. A címvédő némi késéssel aztán maga is megérkezett gyorskörére, ám autója rendkívül idegesen viselkedett a pályán – ráadásul az utolsó kanyarban az egyik Sauber is feltartotta, így végül 0,7 másodperces hátránnyal csak 3.-nak tudott fölzárkózni.
 
Martin Brundle, a Sky Sports megfigyelőjeként nézte körét a pálya szélén, és megállapította, a Mercedes egyelőre korántsem mutat olyan jó formát, mint megszoktuk tőle. „A Mercedes nem tapad az útra. Az autó hátulja Rosbergnél és Hamiltonnál is mozog. Lesz még dolguk, még most is gyorsak, de kicsit szenvednek” – állapította meg.
 
A Ferrarinak ez a péntekje sem múlhatott el technikai probléma nélkül. Az áldozat ezúttal Kimi Räikkönen volt. „Lassíts, Kimi, lassíts le, és irány a box. Valami problémánk lehet.  Úgy tűnik, problémánk van az üzemanyagrendszerrel. Lassíts és box” – szólt rá mérnöke. Miután Räikkönen engedelmeskedett az utasításnak, szerelői furcsa módon azonban nem estek neki autója szétszerelésének, egyszerűen csak körülállták a vörös gépet, amíg a mérnökök az adatokat böngészték. Ez erősítette a gyanút, talán szenzorhibával lehet dolguk. 2007 bajnoka mindenesetre a hajrában már ismét a pályán volt.
 
Bár a McLaren továbbra is fekete, mégis üde színfoltot jelentett ma délután –a felbukkanása a legjobb tíz között legalábbis mindenképp. Fernando Alonso 1,4 másodpercre közelítette meg Rosberg idejét, s ezzel a két Red Bull közé ékelődve a 7. helyre kapaszkodott fel. Nagy igyekezete ugyanakkor nem volt következmények nélküli. Csapata jelezte, az egyik kerékvetőn túl agresszíven hajtott át, ami megsértette padlólemezét. Cserélniük is kellett az elemet. Az utolsó félóra szokás szerint már a hosszú etapok jegyében telt. Nico Rosbergnek viszont egy jó kis csatából is kijutott közben: a renault-s Kevin Magnussennel vívott az utolsó szektorban, miután a dán csúnyán elfékezte magát az egyik kanyarban. A bajnok éllovas előzni akart, de ellenfelére akadt. Csak a célegyenes végén jutott túl a sárga versenygépen.
 
Közben a Red Bull is besárgult. A második edzéseken nem jellemző módon az osztrákok még a gyakorlás hajrájában is aerodinamikai teszteket végeztek Daniel Ricciardóval. Autója elejét beborította az áramlást jelző festék.
 
Miután a Räikkönen által fölfedezett esőcseppet vaklármának bizonyultak, az edzés utolsó harmadában az unalmas körözgetést a Haas versenyzői dobták fel. Persze nem jókedvükben. Esteban Gutiérrez és Romain Grosjean többször is füstölősre fékezte abroncsát, a francia ráadásul a rádión keresztül adta hírül, hogy Kína óta tartó hanyatlásuk továbbra is tart. „Nagyon-nagyon-nagyon nehéz vezetni az autót!” – panaszkodott először. Aztán még elkeseredettebben: „Ez egyszerűen vezethetetlen! Valahol nagyon el*******!” Az első két futam embere a 13. helyen zárta a gyakorlást, csapattársa ezzel szemben megrekedt a 21. helyen – csupán az újítások nélkül versenyző, a Ferrari új erőforrásával sem gyorsuló Sauber svéd versenyzőjét, Marcus Ericssont megelőzve.
 
A hétvége programja szombaton a harmadik szabadedzéssel folytatódik, melyet 10 óra 55 perces kezdéssel az M4 Sport élőben közvetít.
 
Spanyol Nagydíj, 2. szabadedzés – végeredmény:
1. Nico Rosberg Mercedes 1:23,922 35
2. Kimi Räikkönen Ferrari 1:24,176 +0,254 31
3. Lewis Hamilton Mercedes 1:24,641 +0,719 27
4. Sebastian Vettel Ferrari 1:25,017 +1,095 35
5. Carlos Sainz Toro Rosso-Ferrari 1:25,131 +1,209 39
6. Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer 1:25,194 +1,272 37
7. Fernando Alonso McLaren-Honda 1:25,342 +1,420 31
8. Max Verstappen Red Bull-TAG Heuer 1:25,375 +1,453 31
9. Sergio Pérez Force India-Mercedes 1:25,437 +1,515 32
10. Nico Hülkenberg Force India-Mercedes 1:25,453 +1,531 35
11. Valtteri Bottas Williams-Mercedes 1:25,708 +1,786 30
12. Jenson Button McLaren-Honda 1:25,893 +1,971 20
13. Romain Grosjean Haas-Ferrari 1:25,899 +1,977 33
14. Kevin Magnussen Renault 1:26,244 +2,322 40
15. Danyiil Kvjat Toro Rosso-Ferrari 1:26,375 +2,453 44
16. Felipe Massa Williams-Mercedes 1:26,491 +2,569 36
17. Jolyon Palmer Renault 1:26,770 +2,848 16
18. Pascal Wehrlein Manor-Mercedes 1:26,960 +3,038 40
19. Rio Haryanto Manor-Mercedes 1:27,252 +3,330 39
20. Felipe Nasr Sauber-Ferrari 1:27,812 +3,890 40
21. Esteban Gutiérrez Haas-Ferrari 1:28,205 +4,283 9
22. Marcus Ericsson Sauber-Ferrari 1:28,501 +4,579 42

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről, kérlek lájkold a vettel.gportal.hu facebook oldalát ide kattintva

Kettős Ferrari-siker az első szabadedzésen

2016.05.13. 16:55
Címkék: hírek
Image and video hosting by TinyPic
 
Sebastian Vettel máris túlszárnyalta a tavalyi pole-időt, és a mezőnyből egyedüliként 1:24-en belül autózva az élen kezdte a spanyol hétvégét. A Mercedeseknek csak a 3-4. hely jutott, igaz, a Ferrarival ellentétben ők csak a közepes gumit használták. Max Verstappen Daniel Ricciardo nyomában első Red Bull-os szabadedzésén.
 
Megontoltan, az egyik Ferrari kíséretében hagyta el a boxutcát Max Verstappen az első barcelonai szabadedzés kezdetekor. Nagy figyelem övezte minden mozdulatát, hiszen ez volt az első köre a Red Bull idei autójával. A múlt héten előléptetett holland délelőtti edzése éppen ezért az ismerkedés jegyében telt.
 
A nem szeretett kemény gumin kezdte a körözést, melyet azonban már első mért köre befejezése után kockásra fékezett az első kanyarban. Verstappen az edzés első felében végig fél másodperccel elmaradt újdonsült csapattársától, Daniel Ricciardótól, ám miután az utolsó fél órában fölkerültek autóikra a közepes gumik, már képes volt hozni az ausztrál tempóját. Első Red Bull-os edzését a 6. helyen zárta, kevesebb, mint 0,2 másodperces hátrányban Ricciardóhoz képest.
 
A másik Red Bull-csapatnál, a Toro Rossónál eközben Danyiil Kvjat barátkozott az STR11-essel. Eleinte egy másodperccel volt gyengébb Carlos Sainznál, majd egy hosszabbra nyúlt változtatás után már ő is belelendült. Végül fél másodperccel így is elmaradt a 8. helyen végző csapattárstól – 12. lett.
Kép megtekintése a Twitteren
 
A délelőtti gyakorlás persze nem csak a Red Bull ifjoncairól szólt. Az élen szokás szerint a Mercedes és a Ferrari vívott egymással a legjobb helyekért. Az alaphangot Nico Rosberg adta meg: 1:25,951 másodperces körével máris egy másodperccel túlszárnyalta tavalyi első edzésen futott legjobb idejét. „Már az első körök NAGYON gyorsak voltak. Úgy fest, minden tavalyi eredményt megdöntünk idén” – jelezte a Pirelli már negyed óra elteltével. Hogy mennyire igazuk volt, hamar kiderült.
 
Persze ehhez az is kellett, hogy a Ferrarik már ilyen korán föltegyék a lágy gumikat. Előbb Sebastian Vettel adott 0,1-et Rosbergnek, aki erre még tudott válaszolni, aztán jött Kimi Räikkönen és futott egy „igazi” lágygumis kört, mely már 0,7 másodperccel volt jobb a még mindig közepes gumin lévő Mercedesénél. És 0,6-del a tavalyi, 1:24,681 másodperces pole-körnél.
 
És ezzel még nem volt vége: Vettel a hajrában az 1:24-es határt is áttörte, jelezve, itt bizony ismét nagy javulást várhatunk a 2016-os autóktól. A végén persze még a Mercedesek is javítottak: Rosberg fél másodpercre közelítette meg a négyszeres bajnokot, s tekintve, hogy ezt a közepes gumin tette, cseppet sem lehet elégedetlen harmadik helyével.
 
Hogy Vettelnek elsősége ellenére is legyen miért morognia, arról az utolsó másodpercek gondoskodtak. A német a leintés pillanatában akart visszatérni a pályára, s mivel épp a boxutcai piros lámpa felvillanásakor lépte át a vonalat, azonnal leállította autóját. „Pont akkor váltott át, amikor kimentem” – mondta a csapatrádión elégedetlenkedve, mielőtt autóját visszatolták a boxutcába. Kíváncsian várjuk, lesz-e következménye az esetnek.  
 
Problémákból persze a mezőnyben sem volt hiány. Fél óra sem telt el, máris jött az első műszaki hiba. Sergio Pérez Force Indiája füstjelekkel adta hírül, cseppet sem érzi jól magát a pályán. A mexikói azonnal a boxba sietett, ahol aztán még lángok is felcsaptak a kocsi hátuljából. Szerelői egyből nekiláttak a hibakeresésnek. A Sky Sports tudósítója szerint a hűtőrendszerben bukkantak olajszivárgásra. Végül csak az utolsó négy percben térhetett vissza a pályára, neve mellé összesen 9 kör került.
 
A kényszerszünet kicsit sem jött jól a csapatnak, hiszen ezen a hétvégén autójuk teljesen megújult. Új orrkúp, új első és hátsó szárny, módosított padlólemez, oldaldobozok és motorborítás, valamint egy továbbfejlesztett fékhűtő is felkerült az autókra, ami ezektől a csapat becslése szerint fél másodpercet gyorsulhat. „Bízom a számainkban. Az autónk most már sokkal inkább tűnik versenyautónak. Jobban hasonlít a riválisokéra. Sok múlik majd azon, milyen gyorsan tudjuk feltérképezni az újításokat, és mennyire sikerül beállítanunk az autót” – tekintett a péntek elébe Nico Hülkenberg még csütörtökön. A német a 13. helyen zárta a gyakorlást, éppen csapattársa előtt.
 
Rövidre zárult a spanyolos keresztnevű francia tehetség, Esteban Ocon renault-s szabadedzése. A Jolyon Palmer autóját vezető tartalékversenyző mindössze hat kört teljesített, mért idő nem került a neve mellé, csapata pedig már féltávnál jelezte, műszaki hiba miatt többet nem is fog kihajtani a pályára. Nagy kérdés, mindez mennyiben hátráltatja majd Palmer felkészülését, akinek így is csak másfél óra jut mára. A csapat idei első pontjait két hete megszerző Kevin Magnussen egyébként eközben a 11. helyen zárt a jelentősen átalakított Renault-val.
 
Problémákból persze a mezőnyben sem volt hiány. Fél óra sem telt el, máris jött az első műszaki hiba. Sergio Pérez Force Indiája füstjelekkel adta hírül, cseppet sem érzi jól magát a pályán. A mexikói azonnal a boxba sietett, ahol aztán még lángok is felcsaptak a kocsi hátuljából. Szerelői egyből nekiláttak a hibakeresésnek. A Sky Sports tudósítója szerint a hűtőrendszerben bukkantak olajszivárgásra. Végül csak az utolsó négy percben térhetett vissza a pályára, neve mellé összesen 9 kör került.
 
A kényszerszünet kicsit sem jött jól a csapatnak, hiszen ezen a hétvégén autójuk teljesen megújult. Új orrkúp, új első és hátsó szárny, módosított padlólemez, oldaldobozok és motorborítás, valamint egy továbbfejlesztett fékhűtő is felkerült az autókra, ami ezektől a csapat becslése szerint fél másodpercet gyorsulhat. „Bízom a számainkban. Az autónk most már sokkal inkább tűnik versenyautónak. Jobban hasonlít a riválisokéra. Sok múlik majd azon, milyen gyorsan tudjuk feltérképezni az újításokat, és mennyire sikerül beállítanunk az autót” – tekintett a péntek elébe Nico Hülkenberg még csütörtökön. A német a 13. helyen zárta a gyakorlást, éppen csapattársa előtt.
 
Rövidre zárult a spanyolos keresztnevű francia tehetség, Esteban Ocon renault-s szabadedzése. A Jolyon Palmer autóját vezető tartalékversenyző mindössze hat kört teljesített, mért idő nem került a neve mellé, csapata pedig már féltávnál jelezte, műszaki hiba miatt többet nem is fog kihajtani a pályára. Nagy kérdés, mindez mennyiben hátráltatja majd Palmer felkészülését, akinek így is csak másfél óra jut mára. A csapat idei első pontjait két hete megszerző Kevin Magnussen egyébként eközben a 11. helyen zárt a jelentősen átalakított Renault-val.
 
Említésre méltó még, hogy a szintén számos újítást tesztelő McLarennél végül 9 hely és majd’ 2,5 másodperc volt a különbség a leintéskor a két versenyző között. A hírek szerint Jenson Button a kormányzással küzdött.
 
A második szabadedzéssel folytatódik a barcelonai program, melyet az M4 Sport 13 óra 55 perctől élőben közvetít.
 
Spanyol Nagydíj, 1. szabadedzés – végeredmény
1. Sebastian Vettel Ferrari 1:23,951 22
2. Kimi Räikkönen Ferrari 1:24,089 +0,138 18
3. Nico Rosberg Mercedes 1:24,454 +0,503 34
4. Lewis Hamilton Mercedes 1:24,611 +0,660 33
5. Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer 1:25,416 +1,465 25
6. Max Verstappen Red Bull-TAG Heuer 1:25,585 +1,634 29
7. Valtteri Bottas Williams-Mercedes 1:25,672 +1,721 36
8. Carlos Sainz Toro Rosso-Ferrari 1:26,078 +2,127 19
9. Felipe Massa Williams-Mercedes 1:26,186 +2,235 32
10. Fernando Alonso McLaren-Honda 1:26,243 +2,292 18
11. Kevin Magnussen Renault 1:26,576 +2,625 30
12. Danyiil Kvjat Toro Rosso-Ferrari 1:26,583 +2,632 21
13. Nico Hülkenberg Force India-Mercedes 1:26,938 +2,987 27
14. Sergio Pérez Force India-Mercedes 1:27,064 +3,113 9
15. Felipe Nasr Sauber-Ferrari 1:27,253 +3,302 27
16. Romain Grosjean Haas-Ferrari 1:27,258 +3,307 17
17. Esteban Gutiérrez Haas-Ferrari 1:27,283 +3,332 18
18. Marcus Ericsson Sauber-Ferrari 1:27,392 +3,441 24
19. Jenson Button McLaren-Honda 1:27,610 +3,659 19
20. Pascal Wehrlein Manor-Mercedes 1:28,084 +4,133 29
21. Rio Haryanto Manor-Mercedes 1:29,052 +5,101 34
22. Esteban Ocon Renault idő nélkül ------- 6

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről, kérlek lájkold a vettel.gportal.hu facebook oldalát ide kattintva

Vettel, Räikkönen: Ezúttal szorosabb lesz!

2016.05.13. 16:54
Címkék: hírek
Image and video hosting by TinyPic
 
Fejlesztésekkel készül a Ferrari a Spanyol Nagydíjra, de Sebastian Vettel egyelőre titkolózik. Az olaszok azt remélik, végre valóban elkezdődik számukra az idei szezon.
 
A Williamst és a Saubert leszámítva gyakorlatilag valamennyi istálló komolyabb fejlesztésekkel vág neki az év ötödik nagydíjhétvégéjének. Miközben azonban a többségről tudható, mivel készülnek, a Ferrari újításai körül egyelőre nagy a bizonytalanság. „Minden szigorú titok! Papíron segíthetnek. De mi nem papíron, hanem pályán versenyzünk…” – nyilatkozta a témáról Sebastian Vettel. „Már szó sincs arról, mint tíz évvel ezelőtt, amikor két-három átfogó csomag érkezett. Ma intenzívebb a fejlesztés, folyamatosabb, minden versenyen érkezik valami. A csapatoknak ma már nincs idejük várakozni, ezért minden egyes verseny fontos.”
 
A német Bild ugyanakkor megszellőztette, mivel készülnek az olaszok. Beszámolójuk szerint új oldaldobozokat és átalakított diffúzort vetnek be a Szocsiban használt új első szárny után, emellett pedig az új alkatrészek jelentős tömegcsökkenésen is átestek. Eközben az Express című lap pedig egy képet tett közzé egy Ferrari-kamionról, mely elmondásuk szerint Kölnbe tartott épp a Toyota szélcsatornájába.
 
Nem lenne meglepő az olaszok igyekezete, hiszen a héten Sergio Marchionne ismét jelezte, ideje megszerezni első idei győzelmüket. „Nem olvastam, pontosan mit mondott, én azzal foglalkozom, amit nekem mond” – nyilatkozta erről Vettel. „Számomra jó jel, hogy fontos neki, mit csinálunk. Ő maga is annyira csalódott, mint mi, mert jobb eredményeket vártunk, és még nincs futamgyőzelmünk. De mellettünk áll, így nincs szó nyomásról és elvárásokról. Mind az élen akarjuk látni a Ferrarit, tehát magunkra helyezünk terhet. És mindent elkövetünk azért, hogy elérjük a célt.”
 
Vettel szerint a jobb eredmények elérésében a következő helyszínek is segítségükre lehetnek. „Jónak érzem az autónkat, Spanyolország és Monaco pedig jobban is fekszik majd nekünk, mint Sanghaj és Szocsi. Kínában és Oroszországban mindig erős volt a Mercedes. Barcelona remek fokmérő lesz számunkra. Monacóban pedig a versenyző jelentheti a legnagyobb különbséget” – tekintett előre.
 
Räikkönen: Nem vagyunk olyan messze, mint azt az eredmények mutatják
 
Csapattársa, Kimi Räikkönen eközben azt hangsúlyozta, Mercedesszel szembeni 81 pontos hátrányuk megtévesztő. „Ha megnézzük, hány pontot veszítettünk, közel sem vagyunk olyan messze a listavezetőtől” – nyilatkozta a finn. „Mindent megteszünk a versenyhétvégéken, utólag pedig könnyű azt mondani, mi lett volna ha. Persze, jobban is dolgozhatunk, és jobb eredményeket akarunk elérni. A cél az, hogy mindkét autóval ott legyünk az élmezőnyben, ezzel a géppel pedig ismét jó munkát végeztünk a téli hónapokban.” 
 
A világbajnok elismerte, még nem érték el legfőbb céljukat, az első négy hétvégét azonban nem kudarcként értékeli. „Még nem lehetünk a Mercedes kihívói minden hétvégén, de nem hiszem, hogy olyan messze lennénk, mint az eredmények mutatják. Néha ezek az eredmények nem túl őszinték. Van tennivalónk, de messze vagyunk a katasztrófától.”
 
Räikkönen a korábbi műszaki hibák kapcsán elmondta, a Ferrari mindent megtesz, hogy rendezze sorait. Ebben a tekintetben a Mercedes sem volt tökéletes az elmúlt hetekben, ami Toto Wolff szerint annak köszönhető, hogy a Ferrari egyre nagyobb nyomást helyez a vállukra. Räikkönen viszont nem venne mérget erre. „Minden csapaton van nyomás, hogy folyamatosan jobbá váljon, ez a nyomás pedig érkezhet kívülről és belülről is. Biztosra veszem, hogy egy olyan csapat sincs, amelyik csak áll egy helyben, és semmit sem csinál. Mindenki a lehető legjobb döntéseket akarja meghozni, miközben új dolgokat próbál ki, és valamilyen módon csökkenteni akarja a kockázatokat. A dolgok néha rosszra fordulhatnak, bármelyik területen. Ezt láttuk az ő, a mi esetünkben és bármelyik csapat esetében. Mi folyamatosan feszegetjük a határokat, és a dolgok néha rossz irányba mennek” – magyarázta.
 
A vörösök Spanyolországban viszont azon lesznek, hogy végre jó irányba haladjanak. Idei első tiszta hétvégéjükkel máris nagy lépést tehetnének efelé.

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről, kérlek lájkold a vettel.gportal.hu facebook oldalát ide kattintva

Vettel szerint a Red Bull ezt már előre lejátszotta

2016.05.12. 18:11
Címkék: hírek
Image and video hosting by TinyPic
 
Sebastian Vettel állítja, Danyiil Kvjat Toro Rossóhoz küldésében semmiféle szerepet nem játszott kettejük oroszországi balesete. A német szerint a Red Bull már jóval korábban döntött Max Verstappen nagycsapatba emeléséről.
 
Az Orosz Nagydíj első körét sem sikerült befejeznie miatta, így Sebastian Vettel joggal szitkozódott a Danyiil Kvjattal történt második ütközésük után – összetört Ferrarijában. A német olyannyira dühös volt ellenfelére, hogy még a futam alatt fölment a Red Bull boxfalára, s jelezte a csapatfőnök Christian Hornernek, ideje elbeszélgetnie versenyzőjével.
 
Akkor még nem sejtette, mi sül majd ki abból az elbeszélgetésből.
 
Vettel a barcelonai sajtónapon elárulta, azóta már mindent tisztáztak Kvjattal, s valójában nagyon is sokra tartja, hogy mert elnézést kérni tőle a futam után. „A képek szerintem magukért beszélnek. Danyiil Kvjat az első kanyart elvétette, belém csúszott, én pedig Daniel autójába. A hármas kanyarban Perez volt a belső íven, én láttam, hogy lassít, Lewis is visszavett a tempóból, majd én is. Ekkor Kvjat még egyszer nekem jött. Talán nem volt elég körültekintő. A versenyemnek annyi volt, és szerintem több mint érthető, ha utána dühös és csalódott voltam. Aztán odamentem Christianhoz a boxfalra, és mondtam neki, hogy válthatna pár szót a versenyzőjével” – idézte fel a történteket.
 
„A futam után Danyiil legalább volt elég tökös ahhoz, hogy telefont vegyen a kezébe, és felhívjon engem, hogy bocsánatot kérjen. Már harmincévesek is rohantak belém a pályán, de ahhoz egyikük sem volt elég bátor, hogy kimondja: elszúrtam. Számomra ez fontosabb, mint hogy továbbra is dobálózzunk Danyiillel. Időnként hibázunk, ő beismerte a hibáját, ezzel pedig el van intézve a dolog. Egy hibát bármikor véthet az ember. Lehet, hogy én is vétek, akár már itt, vagy két hét múlva Monacóban. Ez előfordul, ha a versenyzők a határokat feszegetik.”
 
Más kérdés, hogy Kvjat ezek után az ülését is elveszítette a Red Bullnál. A Toro Rossoóhoz való visszaküldésének Vettel szerint azonban nemigen van köze a szocsi hibákhoz. „Ami utána történt, információim szerint nem a baleset következménye volt, és nincs köze hozzám sem. A Red Bullnál ez a csere már eldöntött kérdés volt” – jelentette ki. „Ez rossz hír Kvjatnak, jó Verstappennek. De a Toro Rosso sincs olyan messze jelenleg a Red Bulltól, így Danyiil nem is járt olyan rosszul.”
 
A kérdésre, nem érzi-e túlzónak a Red Bull döntését, Vettel nem volt hajlandó bírálni egykori csapatát. Elmagyarázta, miért. „A Red Bull sok lehetőséget biztosít a fiatal versenyzők számára. Ezeket ki kell használni. Én is megkaptam ezt az esélyt, és a nyomás akkoriban semmivel sem volt kisebb. Ha nem teljesítettem volna, ma talán nem ülnék itt. Hogy ez Kvjat szempontjából fair volt-e vagy sem, arról nem kívánnék ítélkezni. Én inkább a pozitívumokat nézem: egy cég fiatal versenyzőket támogat. Ez a lényeg. Sokra tartom Danyiilt, átlag fölöttien tehetségesnek, nagyon gyorsnak. Az F1-ben van a helye” – zárta a kérdést a Ferrari sztárja.

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről, kérlek lájkold a vettel.gportal.hu facebook oldalát ide kattintva

 
Fordító


A fordító nem tökéletes !

 

 
facebook
 

Üdvözöllek Sebastian Vettel magyar rajongói oldalán. A legfrissebb információkat osztom meg Sebastian Vettelről. Hírek, képek, videók! Ha Te is szereted Sebastiant kövess bennünket facebookon, twitteren, instagram.

További információkért,és friss hírekért kövesd a https://www.facebook.com/vettelhungary/ facebook oldalt!

 
Sebastian Vettel

 

Sebastian Vettel, autóversenyző és Négyszeres világbajnok a Forma-1 királykategóriában.  1987. július 3. -ban született. Heppenheim-ben, Németországban. Pályafutását 2006-ban a BMW Saubernél kezdte. Jelenleg az Aston Martin csapat pilótája. Sebastian az autóversenyzés mellett boldog családapa.

+News+Sebastian Vettel+Gallery+Blog+Extra+Live+On

 

+Hivatalos Oldal
+Facebook
+Instagram
+Twitter
+Tumblr

 

 
Eseménynaptár

 

A 2021-es versenynaptár
 
Május 23.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Június 6.: Azeri Nagydíj, Baku
Június 13.: Kanadai Nagydíj, Montreal
Június 27.: Francia Nagydíj, Le Castellet
Július 4.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 18.: Brit Nagydíj, Silverstone
Augusztus 1.: Magyar Nagydíj, Hungaroring
Augusztus 29.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Szeptember 5.: Holland Nagydíj, Zandvoort
Szeptember 12.: Olasz Nagydíj, Monza
Szeptember 26.: Orosz Nagydíj, Szocsi
Október 3.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Október 10.: Japán Nagydíj, Szuzuka
Október 24.: Egyesült Államok Nagydíja, Austin
Október 31.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
November 7.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo
November 21.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
December 5.: Szaúd-Arábiai Nagydíj, Dzsidda
December 12.: Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi
 
Archívum
 

 

lap tetejére

© 2013-2020 VETTEL.GPORTAL.HU - MAGYARORSZÁG SEBASTIAN VETTEL RAJONGÓI OLDALA

 Vagyok, aki vagyok. Nem próbálok meg más lenni, mint aki vagyok. Néhány embernek talán tetszik, másoknak lehet, hogy nem. De ez az élet. - Sebastian Vettel


Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!