SEBASTIAN VETTEL HUNGARY >> WE RACE TO WIN !  Minden, ami Sebastian Vettel!!
Hírek Sebastianról ( news )
Archívum - 2015.

Lauda: Vettel a napsütés, Alonso az árnyék

2015.04.11. 18:58

Image and video hosting by TinyPic

Miközben egyes újságírók optimista nyilatkozatai és gyenge mclarenes szereplése ellentmondásossága miatt néznek rá kérdőn, Fernando Alonso egyre több kritikát kap a paddockból is. Ezúttal Niki Lauda és Marc Surer is keményen bírálták a spanyolt.

Miközben pár éve még elismerést elismerésre kapott bajnoki csatái és sikerei kapcsán, Fernando Alonsónak most úgy tűnik, a kritikából jut ki több. A spanyolnak egyelőre nem jött be a csapatváltás: volt alakulata Sebastian Vettellel már futamot is nyert, a McLaren viszont háromból háromszor a Q2-be jutással is hiába próbálkozott.
 
És ha mindez nem lenne elég, egyre többen pedzegetik, hogy talán a Ferrarinál sem csak a véletlenen múlt, hogy a kétszeres bajnok nem ért fel a csúcsra. A korábbi F1-es versenyző, Marc Surer szerint Alonso mentalitása nagyban közrejátszott az olaszok gyengélkedésében – ahogy most Vettel érkezése is segített visszatalálni nekik a helyes útra.
 
„Mindig is mondtam, hogy Vettelnek egy másik autóval is világbajnoknak kell lennie, nem csak a Red Bull-lal. Így bizonyíthatja, hogy nem csupán az autón múlt. Most legalább már tett egy lépést ebbe az irányba, amivel elhallgattathatja a kritikusokat” – mondta a manapság tévés szakkommentátorként tevékenykedő svájci a Speedweeknek. „Azt is meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy a mostani Ferrari már nem az a Ferrari, amely tavaly volt. Vettelnek topautója van. És ez elsősorban nem rajta múlt, hanem az átszervezéseken, valamint James Allison munkáján.”
 
A hangulatváltozás viszont Surer szerint Vettel érdeme. „Alonso ragyogó tehetség. Képes többet kipréselni az autójából, mint bárki más. A gond az vele, hogy talán nem valami jó csapatjátékos. Ha nyer, az mindig neki köszönhető, és ha veszít, mindig az autó a hibás. Vettel estében a versenyző és a csapat sokkal nagyobb egységet képez. Vettel jobban képes lelkesíteni egy csapatot, ő sokkal inkább része a nagy egésznek” – vélekedett Surer.
 
Noha Alonsót nem bírálta, tény, hogy a Ferrari új csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene is éppen a csapatszellem változásában látja az istálló talpra állásának egyik fő okát. „Most nincs politika, nincs klikkesedés, nincsenek olyan emberek, akik más irányba húznak. Ugyanaz a célunk, és büszkék is vagyunk erre” – nyilatkozta még Malajziában.
 
A Scuderiával az 1970-es években két bajnoki címet is nyerő Niki Lauda viszont ennél keményebben fogalmazott, és rávilágított, szerinte miért nem működött a Ferrari és Alonso kapcsolata. „Alonso önző, mogorva, egy negatív jellem” – bírálta az osztrák a kétszeres bajnokot a La Republicának adott interjújában. „Tavaly éppen csak véget ért a verseny, ő máris elkezdett kritizálni: ez nem működik, ez a probléma, ezért nem nyerünk. Hogy lehet fenntartani a csapat lelkesedését, ha egy versenyző csak ilyesmikről beszél? Mindenki tudja: ha Olaszországért versenyzel, ilyen hozzáállást nem engedhetsz meg magadnak.”
 
„Talán valahol máshol figyelmen kívül tudják hagyni a bírálatot, de Maranellóban és környékén biztosan nem. Vettel a napsütés, Alonso az árnyék. Rossz döntést hozott, de önmaga keltette ezt az örvényt” – zárta gondolatát a szókimondó háromszoros bajnok.
 
Ami Alonsót illeti, ugyanakkor továbbra is ragaszkodik korábbi véleményéhez: nem bánta meg csapatváltását. Kritikusainak pedig Kínában azt üzente, élvezzék ki mostani küszködését, mert hamarosan visszavág új csapatával.

Kínai Nagydíj >> időmérő utáni interjú

2015.04.11. 17:27

Vettel: Hiányoznak a Schumacherrel folytatott beszélgetések

2015.04.11. 15:47

Image and video hosting by TinyPic

Életem legnehezebb döntése – jellemezte Sebastian Vettel csapatváltását, ami előtt szívesen elbeszélgetett volna példaképével, Michael Schumacherrel. A négyszeres világbajnok korábban többször kikérte honfitársa véleményét, aki gyakran segítette hasznos tanácsokkal.

Vettel a 2014-es szezon során döntött úgy, hogy 15 év és számtalan nagyszerű eredmény után elhagyja a Red Bull kötelékét és csatlakozik a Ferrari Forma-1-es alakulatához. Ezzel – saját elmondása szerint – gyermekkori álma vált valóra, hiszen példaképe is az olaszoknál érte el legnagyobb sikereit. Schumacher 1996 és 2006 között 5 világbajnoki címet (2000-2004), 72 futamgyőzelmet, 58 rajtelsőséget és 116 dobogós helyezést szerzett a vörösök versenyzőjeként és vált a királykategória történelmének legeredményesebb pilótájává.
 
„Mintegy 15-20 évvel ezelőtt ott álltam Maranellóban, a kapuk előtt, de nem engedtek be” – meséli Vettel a Telegraph egyik munkatársának. „Ugyanazt akartam, amit az összes többi rajongó: látni Michaelt! Mára ezek a kapuk kinyíltak, sőt már a pályán is végigmehettem. Az pedig egy egészen különleges pillanat volt” – folytatja első ferraris tesztjére utalva.
 
A német pilótát már hosszú évekkel ezelőtt Schumacherhez hasonlították (pályafutása kezdetén például Baby Schuminak becézték), az elmúlt hetekben, hónapokban pedig még több alkalommal próbáltak párhuzamot vonni a két klasszis között, hiszen mindketten többszörös bajnokként érkeztek a Ferrarihoz egy komoly szerkezeti átalakítás részeként. Vettel időközben barátságot kötött gyermekkori példaképével (2010 és 2013 között még versenyezhetett is ellene), csapatváltásáról azonban nem beszélhetett vele, hiszen Schumacher 2013 decemberében súlyos síbalesetet szenvedett, melynek következtében hosszú ideig kómában volt – jelenleg otthonában lábadozik.
 
„Ez volt életem legnehezebb döntése” – ismeri el a négyszeres világbajnok, aki korábban ezer szállal kötődött a bikásokhoz. „Szerettem volna beszélni vele! Régebben többször beszéltünk erről, hol viccesen, hol komolyan. Néha kihagytam pár dolgot, mert tudtam, hogy rendkívül őszintén válaszolna, azt mondaná, amit gondol. Ez az őszinteség egyébként nagyon sokat jelentett nekem, és az is, hogy rengeteg hasznos tanáccsal látott el. Mindig segítőkész volt és őszinte, legyen szó a Forma-1 bármely részéről: az üzleti oldalról, a tapasztalatiról és arról, amit az évek alatt megtanult. Nyilvánvaló, hogy ez nagyon hiányzik” – folytatja a 27 éves sportember.
 
A négyszeres világbajnoknak nem kellett sokat várnia első ferraris győzelmére, Malajziában ugyanis (a szezon második futamán) már ő haladt át elsőként a célvonalon. Ezután természetesen rengeteg gratulációt kapott, az egyik legkülönlegesebbnek azonban azt tartja, amit Sabine Kehmtől, azaz Schumacher menedzserétől kapott. „Mindig jó, ha az emberek gratulálnak neked, de vannak olyan gratulációk, melyek fontosabbak a többinél; gondolok itt azokra, amelyeket a családodtól, a barátaidtól kapsz, vagy azoktól, akik nagyon közel állnak hozzád. Elég csak a gyermekkorunkra gondolni: amikor jó eredményeket szereztünk az iskolában, akkor hazamentünk és ünnepeltünk a családunkkal. Különleges, ha olyan emberek gratulálnak, akik közel állnak hozzád!” 

Vettel két tényezőben bízik a verseny előtt

2015.04.11. 12:21

Image and video hosting by TinyPic

Megmentett egy szett lágy gumit a Ferrari – ebben, és ígéretes versenytempójában bízik a szombati lemaradásuk láttán némiképp meglepett Sebastian Vettel. A csapat technikai igazgatója viszont figyelmeztet: nehezebb dolguk lesz, mint Malajziában.

Már az időmérő edzésen elkezdődött a nagy taktikázás a vasárnapi futamra. Miután a Ferrarinál egyértelmű, hogy autójuk gumikímélő sajátosságainak köszönhetően a versenyen közelebb áll a Mercedeshez, mint az időmérőn, várhatóan a stratégia és a gumikezelés játsza majd a főszerepet vasárnap Sanghajban.
 
Sebastian Vettel éppen ezért nem esett kétségbe, amikor látta Lewis Hamilton és Nico Rosberg mai 0,8 másodperces előnyét. Azt azonban elárulta, némiképp meglepte őt a német gárda. „Tudtuk, hogy nehéz lesz igazán közel kerülni hozzájuk az időmérőn. A Q1 és főleg a Q2 nagyon ígéretes volt. A Q3-ban viszont úgy alakultak a dolgok, mint ahogy a szabadedzéseken. Szerettem volna egy kicsit közelebb kerülni a Mercedesekhez, de realistának kell lennünk. Mindkettejük remek munkát végzet, de szerintem mi is elégedettek lehetünk. Emlékeznünk kell arra, hogy honnan indultunk, és el kell érnünk ugyanazt az eredményt, bizonyítani kell, hogy ez nem puszta szerencse” – nyilatkozta Vettel a Sky Sportsnak.
 
Majd vasárnapi kilátásaikról beszélt, s elmondta, két dologban bízik. „Reméljük, hogy kicsit közelebb kerülhetünk a Mercedeshez vasárnap, mint most, de a különbség az edzéseken is ott volt közöttünk. Ők tehát az esélyesek, de talán kicsivel közelebb lesz a tempónk. Sikerült megmentenünk egy szett lágy gumit, ami talán a segítségünkre lesz holnap. Mindenekelőtt arra kell figyelnünk, hogy mindenkit magunk mögött tartsunk, de ha képesek leszünk rá, természetesen a Mercedest is támadni fogjuk.”
 
A döntő tényező az lehet, ki boldogul jobban a lágy gumikkal: ez a keverék ugyanis az etapok első felében jelentősen gyorsabb, mint a közepes – tehát sokat számít majd, ki mennyi ideig tud versenyképes köröket autózni velük. Hogy képesek lesznek-e hosszabbra nyújtani etapjaikat, s ez mennyire lesz segítségükre, Vettel egyelőre nem tudja. „Ez a taktikánktól függ, és attól, mennyire lesz hatásos. Ha tovább maradsz kint, az azt jelenti, hogy használt gumival maradsz a pályán, ami nemigen lehet gyorsabb az új garnitúránál. De úgy érzem, a taktika itt, Kínában most sokkal egyértelműbb mindenki számára, mint korábban, mert úgy fest, a pálya ezúttal nem koptatja annyira a gumikat.”
 
A technikai igazgató, James Allison is ugyanerre figyelmeztetett. „Más a helyzetünk, mint Malajziában, de a versenyen nem akkora lesz a különbség, mint a mai időmérőn. Mi képesek vagyunk többet kihozni az autónkból a versenyen, mint ők, emiatt holnap szorosabb lehet a küzdelem.”
 
„Az autó egyensúlya minden nap egészen jó volt, még ha ma kicsit nagyobb is volt a túlkormányzás. A versenyen sok múlik az egyensúlyon, de erről nem beszélnék részletesebben. A két kiállás mindenki számára kézenfekvőnek tűnik, szóval… meglátjuk. Az egy kiállás mindenesetre elég nagy butaság lenne itt…” – fogalmazott.
 
Lewis Hamilton ettől függetlenül óvatosan várja a vasárnapot. „A múltban itt mindig gyors volt a Ferrari. Nagyon gyors, és szerintem a hosszú etapokon közel lehetnek. Örülök a pole-nak, de nem lehetek túl izgatott miatta, mivel egy hosszú-hosszú verseny vár ránk” – nyilatkozta. Majd kiemelte, a két kiállás a Mercedes esetében is ígéretesebb taktikának tűnik. „Nagyjából két másodperc a különbség a két gumi között, szóval nem valószínű, hogy a három kiállást választom.”
 
Vettel kiemelte, nem csupán a Mercedesre, a mögöttük lévő Williamsekre is érdemes lesz figyelniük holnap. A német nyugodtabb lenne, ha csapattársát maga mellett tudhatná a rajtrácson. „Kár, hogy nem sikerült mindkét autónkkal a második sorba kerülni, úgy hallottam, Kimi kissé peches volt a bemelegítő körén. De holnap meglehet a versenytempónk. Meglátjuk, mire megyünk vele” – fogalmazott a négyszeres bajnok.
 
Allison pedig egyetértett vele. „Csalódást keltő, hogy nem a harmadik és negyedik rajtkockában állunk, mert szerintem a tempónk alapján ez lenne a megfelelő eredmény.

Kínai Nagydíj >> Hamilton, Rosberg, Vettel nyilatkozata

2015.04.11. 10:21

Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője szerezte meg a pole pozíciót. A második rajtkockát Nico Rosberg szerezte meg a Mercedesszel, a harmadik rajtkockát pedig Sebastian Vettel szerezte meg a Ferrarival a holnapi Kínai Nagydíjra.

Sebastian Vettel, Ferrari – 3. hely

„Nagyon elégedett vagyok a mai nappal és az eredménnyel. Más volt a stratégiánk a Q3-ban, és csak egyszer mentünk ki az új gumin. A Mercedesek gyorsabbak voltak, mint amire számítottunk. De minden a helyén volt, ennél jobb helyezést nem érhettünk volna el. Holnap remélem, közelebb leszünk hozzájuk. De, hogy mennyire közel, az csak holnap derül ki. Nagyon várom a versenyt és hogy összecsaphassunk velük. Nincs messze az első kanyar, odáig elég simának kell lennie. A verseny pedig hosszú lesz, és nagyon fontos szerepük lesz a gumiknak. Szeretnénk sok pontot szerezni.”

Hamilton szerezte meg a pole pozíciót. Vettel 3.!

2015.04.11. 10:15

Image and video hosting by TinyPic

Három időmérő edzés, három pole pozíció: Lewis Hamilton idén még nem talált legyőzőre szombaton. Nem sokon múlt ugyanakkor, hogy megszakadjon hétvégi kínai egyeduralkodása: Rosberg mindössze 0,042 másodperccel maradt el tőle. A harmadik Sebastian Vettel lett – a két Williams Kimi Räikkönen elé furakodott.
 
Egész hétvégén gyorsabb volt, a végén mégis nagyon megizzadt a Kínai Nagydíj pole pozíciójáért a címvédő világbajnok, Lewis Hamilton.
 
A Mercedes sztárja képtelen volt javítani a korábbi legjobb idején az utolsó próbálkozása alkalmával, ellentétben csapattársával, a német Nico Rosberggel, aki a végén mindösszesen 0,042 másodperccel maradt le az első rajtkockáról.
 
A harmadik helyen a malajziai futamgyőztes Sebastian Vettel végzett a Ferrarival.
 
Az első szakasz mindjárt hatalmas csatát hozott a továbbjutásért az érintett résztvevők esetében. Az eleddig szenvedő Force India mexikói versenyzője, Sergio Pérez fantasztikus körrel került a Q2-be, miközben csapattársa, Nico Hülkenberg már itt búcsúzni kényszerült. A red bullos Danyiil Kvjat hibázott a gyorskörén, és kis híján ő is kiesett – végül csupán két tizedmásodperc előnye maradt Hülkenberggel, illetőleg a McLaren-Honda szintén a közelben ólálkodó két világbajnokával, Jenson Buttonnal és Fernando Alonsóval szemben. Ami a két Manor-Ferrarit illeti, ezúttal mind Will Stevensnek, mind Roberto Merhinek sikerült az induláshoz szükséges 7%-on belül maradnia az éllovashoz – ez esetben Vettelhez – képest, jóllehet még mindig nagyon messziről követték a közvetlenül előttük haladókat.
 
Hamilton már a Q1-ben is két tizedmásodperc előnnyel rendelkezett Rosberg előtt, és ezt az előnyét a középső szakasz során is megtartotta. Az Ezüst Nyilakat – ekkor még – a két Ferrari követte, a kiesőzóna körül pedig végül a két Sauber és Romain Grosjean Lotusa került a határvonal jó oldalára. Az utolsó továbbjutó a sauberes Marcus Ericsson volt, aki mindösszesen 0,007 másodperccel előzte meg Pastor Maldonadót a másik Lotusban. Kiesett még az eleddig egész hétvégén szenvedő Toro Rosso két pilótája, a rádión motorgondokat jelentő Danyiil Kvjat, valamint Pérez is.
 
A szétlövés során Hamilton gyorsan tisztázta az elképzeléseit, midőn a fantasztikusra sikeredett első gyorsköre alkalmával megint kiautózta a Rosberggel szembeni három tizedes előnyét, ezt az előnyt azonban az utolsó lehetősége alkalmával már nem volt képes növelni. Rosberg imigyen tehát alaposan felzárkózhatott rá, a két mercedeses viszont összességében kényelmes, közel egy másodperces előnnyel zárt a legközelebbi üldözőjük, Vettel előtt.
 
Az 5-ös rajtszámú Ferrari sofőrje a vasárnapi futamon egyedül képviselheti majd a márkát a második sorban, hiszen csapattársa, a finn Kimi Räikkönen egy szedett-vedett gyorskörrel ezúttal csupán a hatodik pozícióra volt jó. A maranellóiak két autója a két Williams-Mercedest fogta közre, amelyek közül ezúttal Felipe Massáé bizonyult jobbnak.
 
A 12. Kínai Nagydíj alkalmából holnap, magyar idő szerint reggel 8:00-kor alszanak majd ki a piros lámpák a sanghaji pálya célegyenese felett.
 
A Kínai Nagydíj időmérő edzésének végeredménye
 
1. Lewis Hamilton Mercedes 1:35,782 -
2. Nico Rosberg Mercedes 1:35,824 +0,042
3. Sebastian Vettel Ferrari 1:36,687 +0,905
4. Felipe Massa Williams/Mercedes 1:36,954 +1,172
5. Valtteri Bottas Williams/Mercedes 1:37,143 +1,361
6. Kimi Räikkönen Ferrari 1:37,232 +1,450
7. Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 1:37,540 +1,758
8. Romain Grosjean Lotus/Mercedes 1:37,905 +2,123
9. Felipe Nasr Sauber/Ferrari 1:38,067 +2,285
10. Marcus Ericsson Sauber/Ferrari 1:38,158 +2,376
11. Pastor Maldonado Lotus/Mercedes 1:38,134 +2,352
12. Danyiil Kvjat Red Bull/Renault 1:38,209 +2,427
13. Max Verstappen Toro Rosso/Renault 1:38,393 +2,611
14. Carlos Sainz Toro Rosso/Renault 1:38,538 +2,756
15. Sergio Perez Force India/Mercedes 1:39,290 +3,508
16. Nico Hülkenberg Force India/Mercedes 1:39,216 +3,434
17. Jenson Button McLaren/Honda 1:39,276 +3,494
18. Fernando Alonso McLaren/Honda 1:39,280 +3,498
19. Will Stevens Marussia/Ferrari 1:42,091 +6,309
20. Roberto Merhi Marussia/Ferrari 1m42,842 +7.060s

Ha a Ferrari egyszer vérszemet kap…

2015.04.11. 07:33

Image and video hosting by TinyPic

A Mercedes tanácsadója, Niki Lauda úgy véli, a Ferrari erőforrása máris egy szinten áll a Mercedesével. Az osztrák szerint nagyon is van miért tartaniuk egykori csapatától.

Sokat hallhattuk Malajzia óta, hogy a sportágnak úgy kellett a Ferrari győzelme, mint egy falat kenyér. Ausztráliában még úgy tűnt, tovább tarthat a Mercedes tavaly látott nyomasztó fölénye, ám Sebastian Vettel sikere némi reményt adott a változatosabb csatára.
 
Bernie Ecclestone dörzsölhette is a tenyerét. A brit ugyanis már többször is kijelentette, aggasztja a Mercedes-uralom; nemrégiben pedig Toto Wolff-fal közölte, úgy véli, az osztrák és csapata is segédkezik az F1 megölésében.
 
A Mercedes felügyelőbizottságának elnökét, Niki Laudát ugyanakkor nem foglalkoztatja a sportág helyzete, amikor csapata nehéz helyzetbe kerülhet. Márpedig úgy véli, kezd egyre nehezebbé válni a feladatuk. „Még ha a Ferrari győzelme boldoggá is teszi Bernie-t, én attól még szomorú leszek (a vereség miatt). Az elsődleges számomra, valamint Toto (Wolff) és Paddy (Lowe) számára az, hogy minden egyes versenyt megnyerjünk. Ez a mi küldetésünk” – reagált a Daily Mailnek nyilatkozó Lauda Ecclestone kijelentésére.
 
„Nem érdekel a politika, vagy hogy mi a jó Vettelnek és a Ferrarinak.. Nem az én felelősségem izgalmasabbá tenni a sportágat. Én csak amiatt aggódok, hogy a Ferrari a szezon ennyire korai szakaszában nyert.”
 
A 70-es években a Ferrarival két bajnoki címet is nyerő osztrák pontosan tudja, mi kell ahhoz, hogy a vörösök sikeressé váljanak – és szerinte jelenleg minden feltétel adott ehhez Maranellóban. „A győzelem lendületet ad nekik. Minden olasz csapat számára rendkívül fontos az efféle lendületesség. Az olaszok nagyon érzelmesek, és jobban megy nekik, amikor angolok és németek is vannak közöttük. Jelenleg ez a helyzet. Vettel pedig egy négyszeres világbajnok, olyasvalaki, akire felnézhetnek. Szóval mindenük adott.”
 
Lauda végül arról is beszélt, hogy az SF15-T óriási előrelépés a 2014-es Ferrarihoz képest. Szerinte az erőforrás terén a csapat máris utolérte őket, miközben hiába gyorsabb még mindig a Mercedes, a gumikímélő autóval az olaszok a versenyeken képesek kompenzálni ezen hátrányukat. „Az időmérő edzés nem igazán aggaszt minket. De a versenyen közel lehetnek. Nagyot léptek előre az erőforrás terén az elmúlt évhez képest. Úgy vélem, ugyanannyi lóerő áll rendelkezésükre, mint nekünk” – fogalmazott Lauda.

Hamilton őrzi előnyét: a harmadik szabadedzés is az ő sikerét hozta

2015.04.11. 07:20

Image and video hosting by TinyPic

Lewis Hamilton őrzi hibátlan kínai mérlegét: a harmadik szabadedzésen egy üléscserét követően 0,2 másodperccel utasította maga mögé Nico Rosberget. Őket a két Ferrari és a két Red Bull követte – Fernando Alonso két kanyar után a pálya szélére parkolta le McLarenjét…

A Mercedes világbajnoka már-már kényelmesnek mondható, több mint 0,2 másodperces előnnyel végzett csapattársa, Nico Rosberg előtt, akit a két Ferrari és a két Red Bull-Renault követett katonás sorrendben.

A hatvan perces gyakorlást műszaki hibák garmadája tarkította. Fernando Alonso már két féktáv után leparkolta a McLaren-Hondáját, amelynek motorja kékes füstfelhőket eregetve megadta magát, a két red bullos fiú pedig hiába lett 5. és 6., a tréning végére mind Daniel Ricciardót, mind pedig Danyiil Kvjatot partvonal mellé állították a csapat újra felbukkanó fékproblémái.
 
Még az éllovas Lewis Hamilton délelőttje sem alakult zökkenőmentesen, miután a Mercedes szerelőinek a körözés nagyjából felénél ki kellett cserélniük a túlmelegedő ülést a 44-es rajtszámú kocsiban.
 
Kisebb-nagyobb problémával küszködött még rajtuk kívül a williamses Felipe Massa és a manoros Roberto Merhi is.
 
A legjobb tízet egyébiránt a két toro rossós, illetőleg Valtteri Bottas és Romain Grosjean egészítette ki, de jól jellemzi, hogy milyen parázs küzdelem folyik a középmezőnyben, hogy az 5. pozícióban záró Ricciardót, valamint a 17. helyen végző force indiás Sergio Pérezt csupán bő 0,7 másodperc választotta el egymástól.
 
A fiatal Max Verstappen a csata hevében egyszer ki is pördült a pályáról az első kanyarban.
 
Ezzel zárult tehát a felkészülés a Kínai Nagydíjra; a futam minősítő edzése alig másfél óra múlva, közép-európai idő szerint reggel 9:00-tól veszi kezdetét.
 
Kínai Nagydíj, 3. szabadedzés – végeredmény
 
1. Lewis Hamilton Mercedes 1:37,615 - 14
2. Nico Rosberg Mercedes 1:37,841 +0,226 16
3. Sebastian Vettel Ferrari 1:38,313 +0,698 17
4. Kimi Räikkönen Ferrari 1:38,512 +0,897 16
5. Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 1:39,020 +1,405 8
6. Danyiil Kvjat Red Bull/Renault 1:39,106 +1,491 14
7. Carlos Sainz Toro Rosso/Renault 1:39,113 +1,498 17
8. Valtteri Bottas Williams/Mercedes 1:39,243 +1,628 15
9. Max Verstappen Toro Rosso/Renault 1:39,274 +1,659 19
10. Romain Grosjean Lotus/Mercedes 1:39,405 +1,790 14
11. Felipe Massa Williams/Mercedes 1:39,410 +1,795 17
12. Nico Hülkenberg Force India/Mercedes 1:39,513 +1,898 14
13. Marcus Ericsson Sauber/Ferrari 1:39,559 +1,944 18
14. Felipe Nasr Sauber/Ferrari 1:39,591 +1,976 19
15. Jenson Button McLaren/Honda 1:39,694 +2,079 16
16. Pastor Maldonado Lotus/Mercedes 1:39,766 +2,151 16
17. Sergio Pérez Force India/Mercedes 1:39,781 +2,166 17
18. Will Stevens Marussia/Ferrari 1:42,928 +5,313 15
19. Roberto Merhi Marussia/Ferrari 1:44,956 +7,341 9
20. Fernando Alonso McLaren/Honda idő nélkül - 1

Ferrari: A bajnoki cím nem reális cél!

2015.04.10. 20:01

Image and video hosting by TinyPic

Noha Sebastian Vettel véget vetett a csapat 2013 óta tartó nyeretlenségi sorozatának és malajziai győzelmének köszönhetően közelebb került az összetettet vezető Lewis Hamiltonhoz, a Ferrari nem gondol arra, hogy idén elhódíthatja a világbajnoki címet – jelentette ki James Allison.

A Ferrari tavaly 1993 óta először maradt futamgyőzelem nélkül, a sikertelenség hatására pedig egy komoly szerkezeti átalakítás vette kezdetét az olasz alakulatnál. A 2015-ös év sokkal pozitívabban indult, a kollektív tesztek után a szezonnyitó is biztató eredménnyel zárult, két héttel később pedig véget ért a 2013 óta tartó nyeretlenségi sorozat. Vettel malajziai sikerét sokan annak tudták be, hogy a Ferrari autója a hőségben sokkal jobban kezelte az abroncsokat, mint a legtöbb riválisé.
 
Kínában – hűvösebb időjárási körülmények között – a várakozásoknak megfelelően ismét a Mercedes uralta az edzéseket. Lewis Hamilton körönként átlagosan hét tizeddel volt gyorsabb a német világbajnoknál, a Ferrari azonban ismét jobban bánt az abroncsokkal, amiből az olasz alakulat vasárnap adott esetben újfent előnyt kovácsolhat. A vörösök technikai igazgatója, James Allison azonban nem szeretne hiú ábrándokat kergetni. „Erősebb autók ellen harcolunk. A Mercedesnek több lóerő és leszorítóerő áll a rendelkezésére” – idézi szavait a BBC.
 
Éppen ezért a brit szakember egyelőre arra sem akar gondolni, hogy csapata 2015-ben harcba szállhat a bajnoki cím megszerzéséért. „Addig, amíg ezen a két területen nem csökkentettük a lemaradásunkat, nem tartom reálisnak azt, hogy a bajnoki címről beszélünk. Már a szezon elején is gondoltunk arra, hogy nyerhetünk néhány versenyt. Történjék bármi, ezen az úton szeretnénk haladni, miközben mindent megteszünk azért, hogy csökkentsük a hátrányunkat. A realitás azonban még mindig az, hogy az év elején kitűzött célok mellett maradunk” – magyarázza.
 
Bár az edzéseredmények alapján úgy tűnik, gumikezelés tekintetében a Ferrari ismét előnyben lehet, arra egyelőre Vettel sem gondol, hogy ismét legyőzheti a Mercedes versenyzőit. „A célunk az, hogy ott maradjunk a Mercedes mögött! El kell fogadnunk, hogy rendkívül erősek. A szezon során természetesen igyekszünk egyre közelebb és közelebb kerülni hozzájuk” – mondta. Az edzéseket uraló Hamilton eközben megjegyezte, hogy „a Ferrari ismét gyorsan tűnt, akárcsak az előző futamon.”

A Renault jelentett a Ferrari gyanús megoldása után?

2015.04.10. 19:58

Image and video hosting by TinyPic

Vélhetően a Renault közbenjárása kellett ahhoz, hogy az FIA szigorítson az üzemanyag-átfolyás mérésének módján. A Sky Sports zerint a Ferrari korábbi megoldása adott okot az aggályokra.

Mint arról már beszámoltunk, a Nemzetközi Automobil Szövetség a kínai hétvégével kezdve szigorított az üzemanyag-átfolyási sebesség mérésén, s az eddigi gyakorlathoz képest eggyel több szenzorral, immáron az üzemanyag rendszer egészén figyeli, hogy a csapatok betartják-e a szabályokat. Korábban az a hír járta, hogy a módosításra a Ferrari és a Mercedes trükközése miatt került sor – a Sky Sports boxutcai riportere, Ted Kravitz ennél több részletet is megtudott a változtatás hátteréről.
 
„A probléma már egy ideje foglalkoztatja az FIA versenyigazgatóját, Charlie Whitingot, valamint a technikai delegált Jo Bauert. Fennállt a lehetősége, hogy valaki úgy is megfelel az FIA üzemanyagméréssel kapcsolatos szabályainak, hogy a motorhoz közeli részen a benzin áramlása gyorsul, ami nagyobb energiával jár” – magyarázta Kravitz.
 
„Úgy tudom, hogy az FIA már a szezon korai szakaszában minden csapat üzemanyagrendszerét megvizsgálta, és egy csapatnál – amelynek színe vörös – találtak valamit, ami nem tetszett nekik, és ezért változtatniuk kellett rajta” – utalt arra, hogy a Ferrarinál figyeltek fel arra, hogy az átfolyásmérő és a befecskendező között a megszokottnál nagyobb átmérőjű csövet használtak a benzin vezetésére, mellyel annak nyomását kívánták növelni.
 
A hírek szerint azonban ez még a téli tesztek idején történt, s a Scuderia már az idénynyitóra változtatott eredeti megoldásán. „Nem hiszem, hogy ennek van köze a mostani technikai direktívához. Szerintem ez most csak arra irányul, hogy bezárjanak egy kiskaput, és biztosítsák, hogy senki sem csinál semmi botrányosat. Úgy tudom, az extra átfolyásmérő egy csapat kivételével – és nem tudom, melyik ez a csapat – mindenki autójában benne volt már Malajziában is. De a direktíva most kimondja, minden autónak kell rendelkeznie egy további mérőműszerrel az elsődlegesen túl” – magyarázta Kravitz.
 
A Sky Sports mindeközben megtudta, az FIA azt követően kezdett el foglalkozni a szigorítás kérdésével, hogy az egyik résztvevő aggályait fejezte ki a szabálykönyvben megbúvó kiskapu miatt. És ez a résztvevő a Mercedestől és a Ferraritól egyelőre elmaradó Renault, valamint partnere, a Total volt.

 
Fordító


A fordító nem tökéletes !

 

 
facebook
 

Üdvözöllek Sebastian Vettel magyar rajongói oldalán. A legfrissebb információkat osztom meg Sebastian Vettelről. Hírek, képek, videók! Ha Te is szereted Sebastiant kövess bennünket facebookon, twitteren, instagram.

További információkért,és friss hírekért kövesd a https://www.facebook.com/vettelhungary/ facebook oldalt!

 
Sebastian Vettel

 

Sebastian Vettel, autóversenyző és Négyszeres világbajnok a Forma-1 királykategóriában.  1987. július 3. -ban született. Heppenheim-ben, Németországban. Pályafutását 2006-ban a BMW Saubernél kezdte. Jelenleg az Aston Martin csapat pilótája. Sebastian az autóversenyzés mellett boldog családapa.

+News+Sebastian Vettel+Gallery+Blog+Extra+Live+On

 

+Hivatalos Oldal
+Facebook
+Instagram
+Twitter
+Tumblr

 

 
Eseménynaptár

 

A 2021-es versenynaptár
 
Május 23.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Június 6.: Azeri Nagydíj, Baku
Június 13.: Kanadai Nagydíj, Montreal
Június 27.: Francia Nagydíj, Le Castellet
Július 4.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 18.: Brit Nagydíj, Silverstone
Augusztus 1.: Magyar Nagydíj, Hungaroring
Augusztus 29.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Szeptember 5.: Holland Nagydíj, Zandvoort
Szeptember 12.: Olasz Nagydíj, Monza
Szeptember 26.: Orosz Nagydíj, Szocsi
Október 3.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Október 10.: Japán Nagydíj, Szuzuka
Október 24.: Egyesült Államok Nagydíja, Austin
Október 31.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
November 7.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo
November 21.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
December 5.: Szaúd-Arábiai Nagydíj, Dzsidda
December 12.: Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi
 
Archívum
 

 

lap tetejére

© 2013-2020 VETTEL.GPORTAL.HU - MAGYARORSZÁG SEBASTIAN VETTEL RAJONGÓI OLDALA

 Vagyok, aki vagyok. Nem próbálok meg más lenni, mint aki vagyok. Néhány embernek talán tetszik, másoknak lehet, hogy nem. De ez az élet. - Sebastian Vettel


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!